Barangolj Velünk!

Sikeresen zárult a XI. Teleki Samu emlék- és teljesítménytúra

Az esős idő ellenére sikeresen zárult a XI. Teleki Samu emlék- és teljesítménytúra.
Az elmúlt hétvégén ismét birtokunkba vettük a görgényüvegcsűri kultúrotthont, ahol a résztvevőket fogadtuk és ahonnan a túrákat irányítottuk, követtük.
Azok, akik már péntek délután megérkeztek, a helyi iskola tornatermében aludtak, az igényesebbek pedig a helyi vagy környékbeli vendégházakban kaptak szállást. Este az érdekelteknek egy meleg tea mellett bemutattuk az útvonalakat, ezek kényesebb pontjait is. Szombat reggel 7 és 10 óra között indultak a versenyzők, miután megkapták a térképet, útleírást és átvették kis úti elemózsiás csomagjukat.


Sajnos az idén az égiek nem kedveztek nekünk, egész nap csorgott a hideg eső a túrázókra és pontbírókra, ködbe borítva az egyébként csodás tájat, de örömmel állapíthattuk meg, hogy ismét bebizonyosodott: nincs rossz idő, csak rossz turista, ahogy mondogatni szoktuk túráink során. A túrázók biztonságára a Maros megyei hegyimentők is vigyáztak így mindenki szerencsésen visszaérkezett a túrákról és egy forró tea mellett melegedve, a nap fáradalmait a Kis Zoltán kollegánk által készített mennyei gulyással enyhítette.
A hideg, esős idő ellenére is szép számban gyűltünk össze, szervezők és versenyzők, összesen közel 100-an voltunk. Marosvásárhelyről volt a legtöbb túrázó több mint 30-an. Maros megyéből még 28-an vettek részt, Hargita megyéből 4, valamint 1-1 személy Nagybányáról, Szatmárról és Kolozsvárról. Magyarországon nagy kultusza van a teljesítménytúráknak, sokan rendszeresen eljönnek a mi túránkra is, idén 14-en tiszteltek meg jelenlétükkel. A résztvevők életkora most is, mint mindig, változatos volt: 10 évestől 67 évesig több korosztály is képviselte magát. Két lelkes tanító néni toborzásának köszönhetően egy maroknyi gyerekcsapat is bejárta a 10 km-es útvonal nagy részét. A legkisebbek természetesen a paniti kisiskolások voltak, de a legfiatalabb versenyző a 13 éves Ecser Zsófi volt Ceglédről, aki még díjat is vihetett haza. A legtöbb tavaszt megért túrázó vásárhelyi EKÉs társunk, Todea Kornél volt, aki a 10 km-es távot járta végig. Támogatóink jóvoltából az első beérkezett versenyzők díjazásban részesültek. Fő támogatónk az idén is a Columbia sportfelszereléseket forgalmazó cég volt, mellette pedig a Outland cipős bolt és a Tudor City Bicycool biciklis üzlet járult hozzá a díjakhoz.
Az eddigi négy távon (10, 20, 40 és 60 km) kívül idén egy kerékpáros útvonalon is kipróbálhatták erejüket a résztvevők, amin az eső és sár ellenére 7-en tekerték végig az 55 km-t.
Egy kis zenéléssel, nótázással próbáltuk fokozni a szombat esti jó hangulatot azokkal, akik nem siettek haza és még bírták szusszal. Vasárnap kis virágcsokrot helyeztünk el a sáromberki Teleki család kriptájában, ahol túránk névadójára, Teleki Samura emlékeztünk.
A résztvevők teljes névsora megtalálható honlapunkon: www.ekemvh.ro/teleki - eredmények résznél. Fotókat pedig FB-oldalunkon: https://www.facebook.com/ekemvh találhattok.
Köszönettel tartozunk Üvegcsűr elöljáróinak, hogy rendelkezésünkre bocsátották a kultúrotthont és az iskola sporttermét, ezzel segítve a rendezvény sikerét.
Javaslataitokat, észrevételeiteket szívesen fogadjuk, jövőre visszavárunk!
Barangolj Velünk!
 

Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button