Az EKE megalakulásának első évében hihetetlen munkalendülettel lát hozzá feladatainak elvégzéséhez. Az egyesület első elnöke gróf Bethlen Bálint, fáradhatatlan titkára Radnóti Dezső (1865-1903). A taglétszám az alakuló közgyűléskor 300 körül volt, ez azonban már az első évben megkétszereződött. 1891-ben az EKE-nek már elegendő ereje volt ahhoz, hogy fürdőkongresszust rendezzen Marosvásárhelyen. Az eseményre október 3-án került sor, ahol napjainkban is értékesnek számító előadások hangzottak el: "Az erdélyrészi fürdők gyógyító múltjából" (Bikfalvi Károly); "Fürdőtanszék szüksége egyetemeinken" (Dr. Szilvássy János); "Ásványvizeink forgalmának emeléséről" (Dr. Veress Sándor); "Az erdélyrészi fürdők fejlesztéséről" (Dr. Herrmann Antal).

1892-ben már kiadásra kerül az "ERDÉLY" című folyóirat, az EKE "turistai, fürdőügyi és néprajzi" értesítője Radnóti Dezső szerkesztésében. Fődolgozótársak voltak: Hankó Vilmos, dr. Herrmann Antal és Téglás Gábor. Az EKE programja az "ERDÉLY" programja is volt, amit már az első számban leszögezett a szerkesztő bizottság. Idézünk a folyóirat indító soraiból:

"Ismertetni akarjuk az erdélyi részeket: vadregényes, kies és bájos vidékeit, természetadta drága kincseivel, első sorban megbecsülhetetlen és kevésbé becsült, fürdőit és ásványvizeit; ismertetni egyes helyeit, emberi kéz alkotta művelődéstörténeti és történelmi emlékeivel és nevezetességeivel; ismertetni azt, ami a legérdekesebb és ami a földet hazává teszi: az élő népet testi-lelki állapotában."

Az egyesület működésében kezdetben négy irányzat bontakozott ki: a turistaság, a néprajz, a fürdőügy és az idegenforgalom. Ha átlapozzuk az "ERDÉLY" évfolyamait, csodálkozva tapasztaljuk, hogy mind a négy irányzat érvényre jutott, méghozzá magas színvonalon.

Az előbb említett fürdőkongresszus után az EKE balneológiai szakosztálya Kolozsváron 1898. április 23-24-én fürdőügyi nagygyűlést tartott, mely két napon át tárgyalta az erdélyi fürdők és ásványvizek értékesítésének kérdéseit. A tanácskozásokat dr. Purjesz Zsigmonddal karöltve nagy ügyszeretettel vezette Heppes Miklós királyi táblai tanácselnök, kit később az EKE tiszteleti tagjai közé iktatott, épp a fürdőügy területén kifejtett tevékenységéért.

A század végén az EKE már jelentős idegenforgalmat bonyolított le. Merza Gyula vezetése alatt létrehozták az ún. külföldi bizottságot, mely később idegenforgalmi osztállyá alakult. Ez foglalkozott az EKE idegennyelvű kiadványainak sajtó alá rendezésével dr. Boros György, De Gerando Antonia, dr. Cs. Papp József és dr. Herrmann Antal (1851-1926) részvételével. Így a külföld figyelmét is fel tudták kelteni Erdély vadregényes szépségei iránt.

A természetjárást az EKE csoportos kirándulások révén valósította meg. Nincs olyan tájegysége Erdélynek, amely ne szerepelt volna az EKE kirándulási terveiben. Meg kell jegyezni, hogy kirándulási tervei mind a kolozsvári központnak, mind a megyei osztályoknak voltak. Minden természeti szépség és ritkaság feltárásra és tudományos feldolgozásra került a Kárpát-koszorú gerincei, csúcsai, hegyhátai, völgyei és barlangjaitól a Mezőség és Kalotaszeg vidékéig. Mégis megállapíthatjuk, hogy a legjobban látogatott, feltárt és feldolgozott területek a Székelyföld, a Bihar hegység és a Déli Kárpátok voltak. Az "ERDÉLY" 1895-ös kötetében olvassuk:

"A székelyekben a tipikus magyar szellem ősereje szól felénk; a Székelységben egy még nem is sejtett világ csodás tündérkertje tárul fel előttünk." És másutt: "Kevés népnek van annyi tájszépsége, kevésnek annyi érdekes őserejű eredetisége, kevés földön van annyi kincse a természetnek, mint a Székelyföldön. Ott áll ez bájainak, gyógyító erőinek, kincseinek minden csodájával, de ismeretlenül, szegényen, elhagyottan".

Az előbbi sorok rávilágítanak arra, hogy az EKE tudatosan célul tűzte ki a Székelyföld tudományos feltárását, gazdasági felemelését. Az "ERDÉLY" hasábjain százával láttak napvilágot a Székelyfóldről szóló jobbnál-jobb tudományos munkák útleírások olyan nagytekintélyű kutatók tollából, mint Csató János, Szádeczky-Kardoss Lajos, Gyárfás Győző, dr. Hankó Vilmos, Czárán Gyula, dr. Herrmann Antal, Merza Gyula, Miháltz János, Réthy Dezső, dr. Ruzitska Béla, dr. Urmánczy Nándor, Téglás Gábor, Hangay Oktáv, dr. Czirbusz Géza dr. Szádeczky-Kardoss Gyula, dr. Roska Márton. A szakember gárdán kívül az "ERDÉLY" nagyszámú természetjáró írásait is közli: Derzsi Kovács Ferenc, Téglás István, Gyarmathy Zsigáné, Jankó János, Nemes Ödön, K. Nagy Sándor, Szinte Gábor, Schwarczel Adél, Radnótiné Hrabovszky Irén.

Az EKE rendkívüli életképességét és gazdasági erejét bizonyítja az a tény, hogy már 1894-ben felavatja saját menedékházát a Tordai-hasadékban. Az eseményre június 4-én került sor előkelő ünneplő társaság jelenlétében. A korabeli dokumentumok említik a vendégek között gróf Bethlen Bálint EKE elnököt, Radnóti Dezső főtitkárt, Merza Gyula főpénztárost, dr. Szádeczky Lajost, a Kolozsmegyei Osztály elnökét, dr. Herrmann Antalt, a Székesfővárosi Osztály alelnökét, Faller Ferenc tanács-jegyzőt Budapestről, Fellegi Ottót és nejét szintén Budapestről, Kende Péter alispánt Ungvárról.

A vendéglátókat Velits Ödön polgármester, a Tordai Osztály elnöke, dr. Wolff Gyula osztálytitkár, Domokos Andor főszolgabíró és Módi Mihály szindi körjegyző képviselték. E két utóbbi volt a menedékház építésének leglelkesebb szervezője és támogatója. Tordáról és vidékéről még negyvenen tisztelték meg jelenlétükkel az avatóünnepséget. Ami ennek a menedékháznak a stílusát illeti, idézünk az "ERDÉLY" 1894/6-os számából: "Építési stylja: régi vár omladék alak, melynek megvan egyik bástyája, honnan a legszebb kilátás nyílik a környező vidékre. A menedékház látszólag fedél nélküli és az égnek emelkedő falak lőrésekkel vannak ellátva. Még a falba helyezett ágyúgolyó is hirdeti, hoy őskori lovagvár előtt állunk." Meg kell jegyezni, hogy a menedékház a romantika kifejezője volt, s arról is lehet vitatkozni, hogy bele illett-e a Tordai-hasadék előterének környezetébe vagy nem?

Öt esztendővel megalakulása után, az EKE kiadta Hankó Vilmos "Székelyföld" c. könyvét (1896) amely a korabeli magyar könyvnyomtatás egyik remeke volt. A 350 oldalas mű előszava a következőket írja: "Az első ilyen irányti lépést a Székelyföld megismertetésére az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület tette, midőn elhatározta, hogy a Millenium emlékére "Székelyföld" czím alatt díszmunkát ad ki, melyben a Székelyföldet bemutatja szóban és képekben a magyar közönségnek. A munka megírásával Hankó Vilmos doktort, az egyesület választmányi tagját, a Székelyföld alapos ismerőjét bízta meg, ki a legjobb tehetségét s teljes munkaerejét vetette latba, hogy munkáját élvezetes olvasókönyvvé, minden művelt magyar embernek, öregnek és fiatalnak élvezetes olvasmányává tegye." (1896. nov. 12) A könyv képeit Goró Lajos, Huszka József és Tull Ödön rajzolták. A könyvet a Magyar Akadémiai Kiadó 1993-ban fakszimile kiadásban újra megjelentette. Különben Hankó Vilmos a szerzője az "Erdélyrészi fürdők és ásványvizek" c. könyvnek is.

Már 1897-ben felvetődik egy múzeum megalapításának a terve. A szükséges anyagi alapok előteremtése érdekében évenként néprajzi bálokat és sorsjátékokat rendezett az EKE, ezzel párhuzamosan megkezdődött a múzeumi anyag összegyűjtése vásárlások és adományozások útján. Az "ERDÉLY"-ben egyre több néprajzi tanulmány jelent meg. 1900-ban (április 27-én) az EKE Kolozsvár sz.kir. város vezetőségével aláírja azt a szerződést, melynek értelmében a város közönsége Mátyás király születési házát egy állandó jellegű táj- és néprajzi (etnográfiai) múzeum elhelyezése céljából ingyenesen átadja használatul az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek 15 évi időtartamra. A 12 pontból álló szerződést az EKE nevében báró Feilitzsch Artur elnök és Radnóti Dezső főtitkár írták alá. A múzeumi anyag összegyűjtésében dr. Szádeczky Lajos, dr. Herrmann Antal dr. Vikár Béla, dr. Roska Márton, Dr. Orosz Endre, Merza Gyula és dr. Jankó János működtek közre. Mivel dr. Jankó János egy gyűjtési út alkalmával 1902. július 28-án szívszélhűdésben meghalt, a gyűjtött tárgyak szakszerű elrendezésével dr. Semayer Vilibáldot bízták meg.

A Kárpát Múzeum felavatására 1902 október 2-án került sor, a Mátyás szobor leleplezésével kapcsolatos ünnepségek keretében. Az épület nemcsak a múzeumnak lett otthona, hanem egyúttal az EKE központjának a székhelye is. Az eseményre Mátyás király szülőházát teljesen helyrehozták, a múzeumi berendezéseket, tárlókat a kor színvonalának megfelelően készítették el, a múzeumi anyagot szakszerűen csoportosították és állították ki.

Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy a kettős avatási ünnep - amely kettőssége ellenére a nagy király szellemét és dicsőségét idézte - méreteinél és pompájánál fogva olyan lenyűgöző esemény volt, amelyhez mérhetőt ritkán ért meg a Kárpátoktól övezett Erdély. A meghívott hivatalos, előkelő és híres személyiségek száma meghaladta a több százat.

Jelen volt József főherceg, az EKE védnöke, aki már 1897-ben 1200 korona adományával nyitotta meg az örökös alapító tagok sorát. Az ünnepély az EKE zászlójának felszentelésével kezdődött. A zászlóanyai tisztet Auguszta főhercegnő helyett özv. báró Wesselényi Istvánné töltötte be. A karénekeket a tordaszentlászlói daloskör népviseletbe öltözött vegyeskara adta elő. A főhercegi megnyitó és dr. Wlassics Gyula kultuszminiszter üdvözlő beszéde után lelkes hangulat uralkodott el a jelenlévőkön. Büszke boldogsággal ünnepelt az EKE, hisz 10 éves létének, fáradságos és céltudatos munkájának a megkoronázását látta a Kárpát Múzeumban. Az ünnepi beszédek sorát melyek a Mátyás ház udvarán hangzottak el - kedves epizódok tették felejthetetlenné. Ilyen volt az, amikor Ferencz József unitárius püspök üdvözlő beszéde közben megérkezett feleségével Jókai Mór is, aki a nagy sokaság által okozott meglepetéstől nem találta helyét. Így a papi emelvény elé vezették s a "költő fejedelmet megéljenezték". Érdemes idéznünk egy bekezdést báró Feilitzsch Arthur ünnepi beszédéből, melyben mint az EKE elnöke összegezi egyesületünk 10 éves munkáját és célkitűzéseit:

"Több mint egy évtizede, hogy szerény egyesületünk a haza és a magyar nemzet érdekében híven, becsülettel teljesíti kötelességét, oldja meg lépésről lépésre haladva nehéz és terhes feladatait; s igyekszik megnyitni az utat a közművelődésnek és haladásnak és megismertetni kicsiny országrészünket a maga földrajzi szépségeivel, térmészeti kincseivel, tarka népeivel." Az ünnepély folyamán a Nemzeti Múzeumtól a következő üdvözlő távirat érkezett:

"Néprajzi Múzeum, Kolozsvár, Mátyás-ház. - A száz éves Nemzeti Múzeum melegen üdvözli legifjabb testvérét, az EKE kolozsvári Néprajzi Múzemát, fejlődjék, virágozzék és töltse be nemes hivatását hazánk népies emlékei gyűjtése és megőrzése által - Szalay igazgató."

Áttanulmányozva a korabeli dokumentumok alapján a Kárpát Múzeum kiállított anyagát és elrendezését, megállapíthatjuk, hogy a kolozsvári egyetemi múzeumok mellett (ásvány-kőzettani, paleontológiai, állattani és történelmi) az EKE múzeuma rövid idő alatt Erdély legreprezentatívabb és leglátogatottabb múzeumává - nőtte ki magát. Ezt a nagy sikert azzal magyarázhatjuk, hogy a Kárpát Múzeum az egyetemi szakmúzeumokhoz viszonyítva szélesebb tematikával rendelkezett; "dióhéjban" mutatta be egész Erdélyt. Tulajdonképpen tájmúzeum volt, amely abból az EKE által megfogalmazott célkitűzésből született, hogy "ismerjük és - ismertessük meg az erdélyi részeket."

A múzeumnak a következő osztályai voltak külön termekben elhelyezve: őshalászat, földművelés, fonó-szövő szerszámok, kalotaszegi szoba, kalotaszegi konyha, történelmi szoba, erdélyi fürdőügy, melyekhez járult egy 60 darabból álló lőportartó-, valamint pásztorkürt gyűjtemény. Már alapításának idején a múzeumi tárgyak száma meghaladta a 8000-et, az EKE könyvtár állománya - melyhez - olvasóterem is járult - az 5000-et. A könyvtárban gazdag térképgyűjtemény is helyet kapott. A múzeum vagyonát az első világháború végén (amikor az EKE időlegesen megszűnt) 2 millió lejre becsülte a román állam.

A kolozsvári EKE Központ idegenforgalmi irodaként is működött. Biztosította az idegenforgalmi szolgáltatást a város nevezetességeinek megtekintésére, a vidéki kirándulóhelyek és fürdők fölkeresésére, háziipari és néprajzi cikkek beszerzésére, emléktárgyak, képeslapok, úti kalauzok, préselt fém-plakettek vásárlására. 1902-ben az EKE megszervezte és megnyitotta budapesti fürdőirodáját Poliány Zoltán vezetésével. Az iroda céljára a fürdők dokumentációját dr. Hankó Vilmos készítette el.

Az "ERDÉLY"-ben számos tudósítást olvashatunk az idegenvezetői tevékenységről, hazai és külföldi személyek és csoportok látogatásairól, benyomásairól. Így például 1893 decemberében a balázsfalvi görög kath. főiskola 33 növendéke 3 tanár kiséretében Kolozsvárra érkezett, hogy megtekintse a közintézeteket, múzeumokat, könyvtárakat és általában a nevezetességeket. Az érkezőket az EKE nevében dr. Szádeczky Lajos üdvözölte, kifejezvén az egyesület örömét, hogy a tanulnivágyó román ifjúságot a városban kalauzolhatja. Ezek után az "ERDÉLY" részletesen leírja a kétnapos látogatás minden eseményét, amelyről helyi lapunk, a "KOLOZSVÁR" hosszú tudósításban számol be. A balázsfalvi román tanulói ifjúság kolozsvári látogatásának országos visszhangja lett. Hieronymi Károly belügyminiszter a következő levelet intézte az EKE Kolozsmegyei Osztálya elnökéhez, dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanárhoz:

"Nagyságos Uram! A hírlapok útján értesülök arról az előzékeny fogadtatásról a melyben Kolozsváron Nagyságod vezetése alatt, az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület küldöttsége, az oda kiránduló balázsfalvi román tanuló ifjúságot részesítette. A magyar és román tanuló ifjúság ez alkalommal történt érintkezésének szivélyes, barátságos módja a mindkét részről váltott nyilatkozatok testvéries hangja és az a meggyőződésem, hogy hazánk különböző nyelvű lakosai között az egymás iránti türelmet, tiszteletet és ragaszkodást bensővé és szilárddá csak társadalmi úton tehetjük, arra indít engem, hogy örömmel üdvözöljem az Erdélyi Kárpát-Egyletet s mint ezen egylet Kolozsmegyei Osztályának elnökét, Nagyságodat, egyleti működésüknek üdvös, hazafias irányáért.

Fogadja Nagyságod Őszinte tiszteletem nyilvánítását."

A fenti levél magától beszél; argumentálja azt a módot, ahogy az EKE a magyar-román kapcsolatok erősítésén őszinte igyekezettel fáradozott.

1896-ban Miss F.G. Armstrong "Kirándulás Erdélybe" c. cikkében a következőket írja: "Mikor mi tele kézzel a nemzetközi nagy sajtókongresszusról ott hagytuk Budapestet Erdélyért, vakon mentünk oda, ahol csak vadont és műveletlenséget gondoltunk." És tovább: "Ami az embert megkapja, az a nagy műveltség; a városnak van orvosi, jogi, theológiai, philosophiai egyeteme, amihez hasonló kevés van a mi hazánkban is, kivéve nagy, egyetemi városainkat. Kolozsvár szintén úgy mint Edinburg, ott trónol a hegyek közt mint királynő, de ege nem hasonló a mi északi városunkhoz. Itt az égbolt kék és felhőtlen, levegője lágy és balzsamos, festői a falainak légköre napfényben fürdik. A város gyönyörű fekvése, az utczák, terek különös festőisége, lakosainak eredetisége nagyon mély benyomást tett ránk. Most már Kolozsvár előttünk az a szó, a mely egész életünkön keresztül igen boldog , napokra emlékeztet. Gyönyörű vidék, gyarapodó város!"

Az EKE gyümölcsöző szervező tevékenysége folytán fellendült a székelyföldi ásványvizek palackozása és értékesítése, a fürdők és klimatikus gyógyhelyek rohamos fejlődésnek indultak (Borszék, Tusnád, Korond, Málnás, Szováta, Kovászna, Gyilkostó, Bálványos, Sugás). Új utak és gyalogösvények épültek ki Kolozsvár környékén a Bükkben, a Tordai-hasadékban, a Királykőben, a Révi szorosban, a Remetei sziklaszorosban, a Detunátán, a Vlegyászán, a Retyezátban és a Fogarasi havasokban. A tagok üdültetése érdekében az egyesület felépítette, berendezte és adminisztrálta a radnaborbereki és a dombháti üdülőközpontot, ahol az egyesület tagjai kedvezményes áron üdülhetnek. A radnaborbereki üdülőt 1893. május 28-án avatták fel, az EMKE nyolcadik, dési közgyűlése alkalmával. Rövid idő alatt az EKE valóságos menedékház rendszert épített fel és üzemeltetett, a következő menedékházakkal: Detunáta, Szkerisora, Dobrin, Egyeskő, Gyilkostó, Kis-Királykő, Nagy-Királykő, Keresztényhavas, Nagykőhavas I., Nagykőhavas II., Pilis, Ponor, Tordai hasadék, Rekicel, valamint a Kolozsvár közelében épített Bükk erdei Árpád, Bercsényi és Kányafői menedékházak. Ezeken kívül meg kell említeni a Révi menedékházat, a Propástyai havasi pavillont és a fontosabb csúcsokon felépített kilátótornyokat. Azokon a festői helyeken, ahol az EKE nem tudott menedékházakat építeni, a kirándulók elhelyezésére parasztházakat és erdészházakat bérelt.

Az EKE fénykorában - századunk elején - került sor a Bihar-Öreghavas-Vlegyásza csodálatos hegylabirintusának turisztikai feltárására és ismertetésére. Ezt a munkát a Biharban csaknem teljes egészében seprősi Czárán Gyula végezte el. Elmondhatjuk, hogy egész életét a Bihar kutatásának szentelte, ahogy egyik tisztelője írja: "Ő igazán csak a Biharban volt otthon." Többek között megírta Biharfüred környékének kalauzát, a Szamosbazár és a Révi cseppkőbarlang ismertetőjét, nagy cikksorozatát az "ERDÉLY"-ben a Mócvidékről. Számos turistaösvényt tervezett és építtetett saját költségén. Ezzel kapcsolatban Záray Jenő a következőket írja: "Czárán Gyula az alkotások nagymestere is volt - a természet elragadó helyeit, részleteit mindig kihasználó nagy turista. Az utakat, kanyargós ösvényeket úgy készítette, hogy azok olyan irányba haladjanak, hogy minél több és több pontnál nyíljék fenséges kilátás, hol imára kulcsolódik a kéz s önkéntelenül magasba száll a fohász: Óh Istenem, milyen szépek a te alkotásaid!!... Czárán ilyen dolgainál nem ismert akadályokat. Sziklatömbök, kőalakulatok, rohanó hegyipatakok, vízesések, ormótlan csúcsok, hasadékok, vízfogók, természetes hídlások az isteni színjáték hatásainál kellő mértékben felhasználtattak." A Bihar rengetegeiben ma is mindenütt az Ő nyomdokait, útjait követjük.

Czárán Gyula (1847-1906) seprősi földbirtokos 1895-ben lépett be az EKÉ-be, s ettől kezdve nem takarékoskodva tetemes vagyona pénzügyi eszközeivel, minden általa megvalósított turista építményét, művét az egyesületnek ajánlotta. Már 1897-ig elkészítette a Meregyó és Rekiceli vízesés "Próba körút"-ját, melyet mintamunkának szánt. A következő évben sorra került a Szamosbazár, melynek ösvényeit, hídjait, létráit három hónap alatt végezte el 12 válogatott munkással. Érdemei elismerése jeléül az EKE 1900. július 15-én örökös tiszteletbeli tagjának választotta.

1901-ben a híres Galbina körúton dolgozott. E csodavilág addig teljesen ismeretlen és hozzáférhetetlen volt a nagyközönség számára. Szállását a Táborhegy egyik barlangjában ütötte fel, amelyet Hotel Galbinának nevezett. Az itteni munkarendről barátja, Szádeczky-Kardoss Gyula a következőképpen számolt be: "Reggel házigazdánk volt az első, aki felkelt, 4 órakor talpon volt az egész személyzet. Reggeli után ki-ki munkájához látott, amelyből mi rendesen csak késő este tértünk vissza..." Egymás után fejezi be a szebbnél-szebb körutak építését. 1901-ben a Galbináriát, 1902-ben a ponori Csetátyét (Csodavár - Cetățile Ponorului) adja át örök használatra, ünnepélyes keretek között az EKE képviselőinek. 1903. május elsején már a Révi szorosban épített körutat avatták fel, hogy a festői szoros gyalogszerrel járható legyen. November 10-én került sor a Révi cseppkőbarlang szifonjának a kirobbantására, amely szintén Czárán Gyula nevéhez fűződik. Különben ennek a barlangnak a hivatalos felavatása 1905. augusztus 27-én volt az EKE révi országos közgyűlése alkalmából, amikor a révi Zichy-barlang elnevezést kapta.

Czárán Gyula nemcsak a barlangokat, zsombolyokat és kilátópontokat vette számba, hanem a vízeséseket is. Ezeket is ellátta ösvényekkel, rálátó teraszokkal. Tevékenységére találó Mátyás Vilmosnak, a Bihar későbbi kutatójának értékelése: "Czárán munkássága egyedül áll a magyar turistaság történetében... Egyetlen emberként egy egész egyesület munkáját végezte el... A Czárán által épített és ismertetett körutak összhossza 664 km." Visszatekintve az EKE 105 éves történetére, meg kell állapítanunk: kevés ilyen értékes ajándékot kapott fennállása alatt az egyesület! Természeti szépségeket feltáró és bemutató páratlan tevékenysége, valamint mai értékrendünkkel nehezen mérhető áldozatvállalása révén Czárán Gyulát méltán tekinthetjük az erdélyi természetjárás apostolának.

Az "ERDÉLY" folyamatos kiadása mellett az EKE mellékleteket is megjelentetett. Ezek a következők voltak:

"ERDÉLY NÉPEI" néprajzi melléklet dr. Herrmann Antal (1851-1926) szerkesztésében. Ezekben Erdély lakóit, elzárt népcsoportjait mutatják be (székelyek, szászok, svábok, mócok, csángók, kalotaszegiek) ezeknek népmeséit, karácsonyi, húsvéti, pünkösdi, lakodalmi, keresztelői szokásait, a versek, mondókák szövegeit. Bemutatják a hagyományos népi építkezést, bútorzatot, használati tárgyakat és a viseletet. Nagy jelentősége van az "Erdélyi határ- és helynevek" állandó rovatának, melyben vidékenként minden falu határneveit közlik: szántók, rétek, legelők, szőlők, erdők. Ezeknek az adatoknak helytörténeti jelentősége mai helyzetünkben felbecsülhetetlen.

A "MI FÜRDOINK" fürdőügyi melléklet dr. Hankó Vilmos szerkesztésében. Ismerteti Erdély összes fürdőit (Borszék, Előpatak, Tusnád, Sztojka, Kovászna, Bázna, Korond, Felső-Rákos, Marosújvár, Vízakna, Kolozs, Algyógy, Torda, Málnás, Szováta, Homoród, Radnaborberek, Sugás, Zajzon stb.), a források és tavak vegyelemzési adatait, a magyar és külföldön tartott fürdőkongresszusok anyagait, az EKE fürdőirodáinak dokumentációját és szolgáltatásait, amely szerint: "A fürdővendég megtalálja az útirányt, az utolsó vasúti állomást, a fürdőkhöz való jutás módját, a berendezést, az ott reáváró költségeket az utolsó fillérig, a gyógyítóhatást, a forgalomban levő ásványvizek árát, a raktárok helyét, továbbá azt, hogy a fürdő, ásványvíz milyen külföldi fürdőket ásványvizeket pótol." A melléklet közli azokat a leveleket, melyekben a különböző fürdőtulajdonosok árengedményeket ajánlanak fel az EKE tagok számára.

"KERÉKPÁROS TURISTA" a Kerékpáros Osztály melléklete Kovács Géza osztályelnök szerkesztésében. Mivel a kerékpár és a kerékpározás térhódításának hősi, de nehéz időszakában vagyunk, érdekes olvasnunk a kerékpáros felszerelés "újdonságairól" vagy a figyelemre méltó kerékpáros túrák leírásáról a század elejéről, amikor szenzációnak számított a felfújható gumitömlő, a kerékagyba épített fék (torpedo), a láncvédő, a karbiddal működő acetilénlámpa, s amikor az aszfaltozott utakról még nem is hallottak.

Megalakulásától az első világháború végéig az EKE folyóiratán és az említett mellékleteken kívül mintegy 70 kiadványt jelentetett meg, többségükben térképes útikalauzokat, barlang útmutatókat, fürdőismertetőket magyar, német, angol és román nyelven, turista naptárakat kirándulási tervekkel és térképvázlatokkal. Az EKE figyelemreméltó kiadói tevékenysége dinamizálta a földrajzi, geológiai, geomorfológiai és etnográfiai kutatásokat, minőségi munkára serkentvén a szerzőket. 1901-ben az "Erdélyi Úti Kalauz" Radnóti Dezső szerkesztésében már a II. kiadást éri meg, szintén ettől az évtől megjelenik az EKE havi értesítője is Poliány Zoltán szerkesztésében.

Számos adat bizonyítja, hogy az Erdélyi Kárpát-Egyesület a fehér-fekete fényképészet hőskorában - tehát századunk első felében - felkarolta és támogatta a fényképészetet. Ebben az időszakban, a fotótechnika és fotókémia látványos sikerei révén, a természetjárók rájöttek arra, hogy az ezerarcú természet szépségei, a kirándulások és események megismételhetetlen pillanatai lemezen, később filmen megörökíthetők. Így lett az EKE az erdélyi fényképészet fóruma, hisz szárnyai alatt bontakozott ki, már a múlt század végén az erdélyi táj-, és turista, valamint a riportfényképészet. Az egyesület mind Kolozsváron, mind vidéken fényképészeti szakosztályokat létesített, fotó-kiállításokat és versenyeket szervezett.

A legnagyobb fotó kiállításra és versenyre 1933 októberében került sor Marosvásárhelyen. A kiállítást Szijgyártó Gábor osztályelnök nyitotta meg október 8-án. A megnyitón a kolozsvári foto-szakosztály tagjai is résztvettek Manouschek Langer Ottó vezetésével. A kiállítás értékelésével kapcsolatban idézünk az "ERDÉLY"-ből:

"Az Erdély minden részéből összesereglett versenyzők oly nagy fotoművészeti érzékről, meglátásról, tökéletes technikai felkészültségről tettek tanúbizonyságot, amilyenekkel a nyugati világvárosok hasonló tárlatainál is ritkán találkozunk... A verseny és a kiállítás nagysikerű megrendezéséért a Marosszéki Osztály foto-szakosztályának lelkes vezetőit: Posoni Gábort, Egei Jenőt és dr. Szász Lászlót illeti minden dicséret és köszönet, akik fáradhatatlan munkájukkal lehetővé tették Erdély fotoamatőreinek ezt a reprezentatív megnyilatkozását." A beérkezett 305 kép a következő csoportokban versenyzett: I. Tájképek; II. Arcképek; III. Zsánerképek; IV. Különleges felvételek és V. Kezdők csoportja.

A kolozsvári központi szakosztály eggyüttműködött a híres Kováts P. fiai céggel. 1931-ben az EKE ingyenes fotó-tanfolyamot szervezett, melynek előadásait az Unitárius Kollégium természetrajzi előadótermében tartották, valószínű dr. Ferenczi Sándor tanár jóvoltából.

A Kolozsvári Osztály fotokiállítására és versenyére 1934-ben került sor, melyet június 9-én nyitott meg dr. Páter Béla EKE elnök. A kolozsvári fotoszakosztály elnöke ekkor dr. Manouschek Langer Ottó volt. A kiállítás képei három csoportra oszlottak: I. Turisztikai képek; II. Általános művészi képek és III. A kezdők képei. A kiállításon hetvenen vettek részt, több mint 200 felvétellel. A továbbiakban idézünk a fotoszakosztály elnökének cikkéből:

"A kiállítás külön meglepetése volt az a gazdag díjazás, melyben a versenyzők részesültek. A rendezésben résztvevő Kováts P. fiai kolozsvári foto-cég egymaga nem kevesebb, mint 5 díjat tűzött ki és gondoskodott arról, hogy az Agfa, Voigtlnder, Gevaert, Kodak, Schleussner, Zeiss Ikon világcégek és a bukaresti Thoma-cég további 10 értékes ajándékkal jutalmazzák a verseny helyezettjeit. Így többek között öt értékes fényképezőgép és azon kívül foto-eszközök és foto-anyagok képezték a tiszteletdíjak gyűjteményét. A bizottság azonkívül a szép és sok közel egyforma teljesítményre való tekintettel, a kihirdetett feltételeitől eltérően több bronzérmet és oklevelet osztott ki." A díjazottak felsorolása után az elnök a következőképpen fejezte be ismertetőjét: "Az EKE fotoszakosztálya feladatának fogja tekinteni, hogy a kiállítás által felkeltett érdeklődést a fényképező turistáknak fotoszakosztályban való tömörítésére használja fel, hogy céltudatos vezetés és együttes munka útján az e téren még megvalósítandó feladatok is teljesíthetők legyenek." A harmincas években elvetett mag kikelt, hisz a táj-, és turistafényképészet az EKE-n belül mindig fontos helyet foglalt el.

A fényképészet fejlődésében nyilván szerepe volt az egyesület folyóiratának, az "ERDÉLY"-nek is, hisz a közlési lehetőség serkentőleg hatott a természetfényképezésre. Az "ERDÉLY"-ben és az EKE más kiadványaiban láttak napvilágot Czárán Gyula, a Dunky fivérek, Hirschfeld Sándor, Gámán Dezső, Ruzitska Béla, Stotter Pál, majd az első világháború után Dr. Balogh Ernő, Fischer László, Kovács István, Lehman Károly, Bogyó László, Pakó Béla, Manouschek Langer Ottó, Miklós Lajos és Tóháti László művészi tájfelvételei.

Dr. Balogh Ernő (1882-1969) középiskolai, majd egyetemi tanár táj- és geomorfológiai tárgyú művészi színvonalú felvételei nemcsak az iskolák és az egyetemek folyosóit és előadótermeit díszítették, hanem a Romániában kiadott tan-, és szakkönyvek oldalait is.

Az EKE 1934 telén újabb fotoversenyt rendezett, melynek célja a Tordai-hasadék szépségeinek a megörökítése volt. A verseny, majd a díjazott képekből kiadott levelezőlapok árusítása a tordai-hasadéki menedékház céljait szolgálták.

Örvendetes, hogy a fényképészeti tevékenység napjainkban sem lankad. Így az Erdélyi Kárpát Egyesület IV. Vándortábora alkalmából rendezett fényképkiállításon, a Brassó melletti Malomdomboknál, 1995. július 29-én a következő díjakat osztották ki:

9x13-as méretű képek:

18x24-es méretű képek:

A zsüri különdíját kapták:

Az 1916-1918-as háborús években az EKE ügyvezető elnökeDr. Cholnoky Jenő (1870-1950) egyetemi professzor volt. 1917-ben az "ERDÉLY"-nek már csak egyetlen egy száma jelent meg (Jan.-Dec.). Ebben az ügyvezető elnök egy részletes mintaértékű munkaprogramot közöl, melyet az egyesület 1917. szeptember 7-én tartott választmányi ülésén vitattak meg. Csodáljuk ezt a munkaprogramot, melynek mind a 35 pontjában olyan időszerű és messzemutató feladatok kaptak szakszerű megfogalmazást az erdélyi természetjáró mozgalom részére, amelyet esak egy olyan mélyen és felelősen gondolkozó tudós professzor végezhetett el, mint dr. Cholnoky Jenő. Többek között ebben a programban szerepel a Kárpát Múzeum továbbfejlesztése és átalakítása turista-múzeummá, az "ERDÉLY" nagyobb terjedelemben és sokkal szebb kiállításban való kiadása, a turistáskodásnak a kolozsvári központ színvonalára való emelése Marosvásárhelyen, Tordán, Déván és a székelyföldi városokban. A természetjárás fejlesztése érdekében új menedékházak építését irányozták elő - többek között a Szamosbazár közelében, a Galbinán, Biharfüreden, Szkerisorán, Csoklovina mellett, a Mezőhavason, a Szent-Anna- és Gyilkostónál - továbbá a sósfürdők és a téli sportközpontok fejlesztését. Fájó, hogy a programban foglalt nagyszerű feladatok nem valósulhattak meg sem akkor, sem azután. Azt azonban állíthatjuk, hogy az EKE történetének első szakasza, mely az első világháborúval végződik, valódi aranykor, ahogy Merza Gyula az "ERDÉLY"-ben írja, fénykor volt.

Az EKE aranykorát fémjelzik azok a kitüntetések is, melyeket az egyesület kapott a párizsi és brüsszeli világkiállításokon, valamint a budapesti, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi országos kiállításokon. A párizsi világkiállításon a Goró Lajos által festett "Erdélyrészi díszalbum"-ot tüntették ki, amely 60 darab színes nagyméretű képből állt Erdély legvonzóbb természeti szépségeiről. Később ez a sorozat lett a Kárpát Múzeum tájrajzi osztályának legfőbb vonzóereje.