Dr. Balogh Ernő

1882. Július 24, Köröskisjenő – 1969. Július 11, Kolozsvár

1882-ben született az Arad megyei Kisjenőn. Tanítói családból származott. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában, Nagyszalontán és Debrecenben végezte, majd 1901-ben beiratkozott a Kolozsvári Egyetem Természetrajz–Földrajz Karára, ahol akkoriban olyan nagynevű egyéniségek tanítottak, mint dr. Terner Adolf és dr. Szádeczky Kardoss Gyula. Amikor 1905-ben Balogh Ernő befejezte egyetemi tanulmányait, akkor kezdte el kolozsvári egyetemi tanári tevékenységét dr. Cholnoky Jenő, a modern földrajz kiemelkedő alakja. Mivel Balogh Ernő az egyetemen maradt, alkalma volt ezekkel a tudósokkal együtt dolgozni, kezdetben muzeológusként az Ásvány- és kőzettani múzeumban, 1907-től dr. Szádeczky professzor tanársegédjeként. Szépen ívelő egyetemi pályáját az I. világháború akasztotta meg. Átélte a háború borzalmait, fogságba esett. Fogsága szomorú, megrázó emlékeit sokszor idézte fel kirándulásainkon. Azt a színészi bemutatót, amelyet ilyen alkalmakkor eljátszott előttünk, soha elfelejteni nem lehet. A rosszul táplált, elgyengült fogolytársak közül egyesek az önkéntes halált választották: leültek és többet nem tudtak felállni – megfagytak. „Ilyenkor" – mint mondta – „a sivító, fagyos szélben megfogtam elől a kabátomat – mintha szemben álltam volna saját magammal – megráztam és megcibáltam magamat, és azt mondtam: „Balogh, térj észhez, neked ezt nem szabad!" Így élhette túl a fogság nehéz napjait. Hogy mekkora volt ennek az igaz történetnek a nevelő hatása, annak az értékelését az olvasóra bízom.
1919 és 1940 között természetrajz tanárként működött a Marianum leánylíceumban. A tudományt ezalatt is magas szinten művelte. 1924 és 1937 között három geológia és egy kémia tankönyvet írt líceumi osztályok részére. 1940-től a kolozsvári egyetem Földrajz–Geológia Karának professzora, majd a Bolyai Tudományegyetem megalakulása után a katedrafőnöke.
Didaktikai tevékenységét rendkívüli közvetlenség és világos, érthető előadásmód jellemezte. Gyulai bácsi, a laboráns, hatalmas tálcán hozta be az előadóterembe a sorra kerülő ásványokat és kristály modelleket; a kar szokása szerint, mindig óra előtt. Amikor a Professzor úr bejött, minden szemléltető anyagnak a keze ügyében kellett lennie. Hatalmas tudásáról, az ásvány- és kőzettanban mutatott tájékozottságáról nemcsak az előadásokon, hanem terepgyakorlatokon és tanulmányi kirándulásokon is meggyőződhettünk: az ásványok, kristályok és kőzetek csodálatos világának valós, élő lexikona volt.
Tudományos tevékenysége szerteágazó. Mindenekelőtt mineralógus volt. Ásványtani kutatásai főleg a kalcitra és a kvarc különböző módosulataira vonatkoztak. A lublinittal – a kalcit egyik módosulatával – kapcsolatos kutatásai jelentősek. Ő tisztázta a lublinit és az ún. hegyilisztek szerkezeti összefüggését. Tanulmányozta a Kolozsvár melletti Békás patak felrészében található bitumenes mészköveket és az ezek közé betelepült aragonit és gipszrétegeket. Az erdélyi medence anhidrit és gipsz lerakódásainak körülményeit tisztázva, hozzájárult ennek a vagyonnak a kitermeléséhez és értékesítéséhez. elemezte a Tusnád és Maroshévíz környéki ásványvizek karbonátos lerakódásait, javaslatot tett ezek felhasználására. Az Erdélyi medence gipszképződményeiben előforduló kvarckristályok eredetével kapcsolatban kimutatja, hogy ezek a vulkáni eredetű dacittufa leülepedésével vannak összefüggésben, ugyanis a vulkáni hamuból kolloidális kvarc került a lagunáris gipszekbe.
Geomorfológiai kutatásokat is folytatott. Ilyen értelemben meg kell említeni a Keleti Kárpátok negyedkori eljegesedési nyomaiból leszűrt konklúzióit, valamint a bodzafordulói kaptáció kimutatását.
Úttörői érdemeket szerzett a barlangkutatás terén is. Számos barlangot ő kutatott át és térképezett fel első ízben, szorgalmazta és megvalósította a barlangok komplex vizsgálatát (Bihari Meziádi, bánáti Komárniki és Popováci, radnaborbereki Felemás barlangok, a Szolcsvai búvópatak barlangja stb.). A barlangjáratokban végzett hosszas kutatómunka folyamán felfedezi a barlangok gyógyhatását. Élete utolsó évében (1969) megjelent, Cseppkővilág című könyvében így ír: „Tapasztalták, hogy barlangban, az igen alacsony hőmérséklet és átázás ellenére sem kapott senki hűlést és betegséget... (Ide fűzhetem saját tapasztalatomat is. A patak 10 fokos vizétől nyakig ázva, 10–12 óra hosszat dolgoztunk a Szolcsvai búvópatak barlangjában, de ettől közülünk soha senki, még csak nem is tüsszentett. Sőt, egyik munkatársunk hűléses lázzal ment be a barlangba, s egészségesen jött ki onnan.)" Barlangi leletei alapján cikkeket közölt a barlanglakó ősemberről, a barlangi medvéről és nyusztról. Tudományos munkáinak és népszerűsítő cikkeinek száma megközelíti a 250-et. Dr. Balogh Ernő kitűnő fényképész volt. Megnagyított táj- és barlangfényképei díszítették a Földrajz–Geológia Kar folyosóit és termeit. Számos fényképét közölték Románia 1960-as földrajzi monográfiájában és más szakmunkákban. Az Erdélyben közölt cikkeit mindig saját felvételeivel illusztrálta, de jelentek meg képei a Pásztortűzben is.
1936 és 1946 között az Erdélyi Múzeum Egyesület Ásvány- és kőzettani szakosztályának volt elnöke. Ezzel párhuzamosan az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöki tisztségét is betöltötte, a negyvenes években az egyesület folyóiratát is szerkesztette. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület dr. Balogh Ernő elnökösködése idején működésének addig legnehezebb – szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokkal és intézkedésekkel teli – időszakát élte át. A harmincas évek végén több magyar szervezetet, egyesületet betiltottak. Az EKE híres Kárpát-múzeumát, könyv- és térképtárát kilakoltatták a Mátyás király szülőházából. Az EKE értékes múzeumi anyagát, az „elmaradt házbér fejében" az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak ajándékozták a román hatóságok. 1936-ban és 1937-ben az Erdély csak Transilvania cím alatt jelenhetett meg, s a szövegben magyar helységneveket, a folyók, hegyek, csúcsok neveit csak román nyelven volt szabad említeni. Ilyen időkben állt az Erdélyi Kárpát-Egyesület élén dr. Balogh Ernő professzor.

Ajtay Ferenc