Seprősi Czárán Kristóf Gyula

Seprősi Czárán Kristóf Gyula (Seprős, 1847. augusztus 23. – Menyháza, 1906. január 6.) az egyik első magyar turisztikai szakember, útépítő, barlangkutató és szakíró volt, akit „a magyar turizmus atyja” néven is emlegetnek. Az Erdélyi Kárpát-egyesület örökös tiszteletbeli tagja, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat és a Magyarhoni Földrajzi Társulat rendes tagja.
Főképp a Bihar-hegységben végzett úttörő feltáró és turistaút építő munkát, részben a mócok segítségével, akiknek bizalmát sikerült megnyernie.

 ÉLETE

Az első Czáránok az 1700-as évek derekán érkeztek tájainkra Gyergyószentmiklósról. A kereskedéssel foglalkozó, örmény származású család közös erővel megvásárolta 1821-ben Seprőst, a hozzá tartozó birtokkal együtt. Őtt született – teljes nevén – Seprősi Czárán Kristóf Gyula 1847 augusztus 23-án. Elemi osztályait szülőfalujában végezte, majd bekerült az aradi minorita gimnáziumba, ahol csak rövid időt töltött, mert szülei továbbküldik Pozsonyba tanulni, ahol kitüntetéssel érettségizik.
Saját maga mérnöki pályát választott volna, de apja „határozott kívánságára” jogi egyetemet végez Budapesten, majd Bécs városában. Iskolai évei alatt több idegen nyelvet tanul (német, olasz, francia), és megismerkedik az irodalom és a zeneművészet szépségeivel, lehetőségeivel is. Kitűnően megtanul zongorázni (hogy ujjainak frissességét megőrizze, egy klaviatúrát – ún. néma zongorát – hordoz magával a hegyi útjain, ezen gyakorol) és versírással is próbálkozik. Még nem fejezte be az iskoláit, mikor édesapja betegsége miatt hazakényszerül, hogy mint egyedüli fiú a családban (három leánytestvére volt), folytassa a birtok igazgatását, mely egyáltalán nem volt ínyére. Felüdülést számára csak az irodalom, a zene valamint a kirándulás jelentett. Így jutott el a meziádi barlanghoz, melyről legelőször Hunfalvy János „A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása” című könyvében olvasott. Így fedezte fel a barlang első és második emeletét, ő készítette el az első térképét. Bejárta Olaszország, Németország, Svájc és Ausztria legszebb vidékeit. 1886-ban a Magyarországi Kárpát Egyesület rendes tagjává választja. Apja halála (1890) után teendőit gazdatisztjére bízza, és a továbbiakban csak a hegyeknek szenteli életét. Soha nem nősült meg. Nem tartotta helyénvalónak a házasságot egy olyan ember számára, aki az év tizenkét hónapjából kilencet távolt töltött otthonától. Menyházán kibérli a Paradeiser- villát (később Garofina, napjainkban pedig Zsilinszky), melyet saját ízlése szerint rendez be és téli rezidenciaként használ. A déznai várromhoz saját költségén utat készíttetett. Feltárja és kiépíti Menyházát és környékét. Ebben az időben a Királyi Magyar Természettudományi Társulat rendes tagjául fogadja. Biharfüredi útjai alkalmával ismerkedik és barátkozik meg Dr. Pethő Gyula budapesti geológussal, az ő hatására 45 éves korában beiratkozik (1892-ben) a Selmecbányai Erdészeti és Bányászati Főiskolára, melyet kitőnő eredménnyel végez el. Ezzel kezdetét veszi az a titáni munka, mely naggyá tette Czáránt és ismertté a Bihar hegységet a szépet szerető emberek számára.
A Kolozsváron akkoriban létrehozott Erdélyi Kárpát Egyesület tiszteletbeli tagjává választja.
Életművéhez nemcsak az általa felfedezett, feltérképezett természeti látnivalók, a hozzájuk vezető – saját költségén – kiépített utak, ösvények tartoznak, hanem az a hatalmas írásos hagyaték, melyek az Erdélyi Kárpát Egyesület lapjában, az „Erdély”-ben látnak napvilágot sorozat formájában, valamint könyv alakban megjelent útleírásai, útikalauzai.
Czárán életrajzát Záray Jenő aradi tanár jelenteti meg 1937- ben „A természetjárás apostola” címmel. A szintén aradi Mátyás Vilmos pedig „A Bihar-hegység” című könyvében leírja Czárán útjait, jelentős segítséget nyújtva ezáltal napjaink kalandkeresőinek. Fischer Aladár líceumi igazgató Mátyás Vilmos segítségével megalakítja az EKE aradi Czárán osztályát; feltárják és újrajelzik a névadójuk által alkotott ösvényeket (melyeknek sajnos, már csak töredéke létezik). Mielőtt befejezné életművét, 1906 január 5-én Menyházán, Czárán meghalt. Most már a mi kötelességünk ápolni emlékét, megőrizni mindazt, amit reánk hagyott, taposni az ösvényeit, hogy ne nőhessék be a feledés gyomjai. Ezt sugallják Czárán Gyula menyházai sírjának fekete márványból készített keresztjébe vésett szavak is: „Csak az hal meg, akit elfelejtenek!”

Forrás:
Siska Szabó Zoltán: Akit nem feledünk el
in rev: Útjelző, Az EKE Bánsági Osztályának Ismertetője,
2005 december, V. évf. 19. szám

IRODALMI MUNKÁSSÁGA
1. Biharfüred környékéről. Turisták Lapja 1899. évf. 93 1.
2. Úti vázlatok Mócopotámiából. „Erdély" 1900. évf. 9-11, 24-26, 66—68,
1. 76—78, 110—111 l.
2. Szkarisóriai váltóforrás. „Erdély" 1900. évf. 46-48 l.
3. Stina de Valei regék (Ismertetése „Erdély" 1900. évf.-ban 18 l. R. H. I.-től.)
4. Úti vázlatok Mócopotámiából. «Erdély« 1901. évf. 50-51, 72 l.
5. Aradmegyei kolindálás és turkatáncoltatás. „Ethnographia" 1901. évf. 221-225 l.
6. Úti vázlatok Mócopotámiából. "Erdély" 1902. évf 9-10 l.
7. Kalauz biharfüredi kirándulásokra. Függelékül rövid tájékoztatóval a Biharhegység egyéb természeti nevezetességeiről. Belényes.
8. Szamosbazár. Turisták Lapja 1904. évf. 97-120 l.
9. Székelyói (rekiceli) vízesés „Erdély" 1904. évf. 16-18 l.
10. A Szt. László körútról. „Erdély" 1904. évf. 89 l.
11. Cseppkőbarlangok Rév környékén. „Erdély" 1905 évf. 4—12, 39—43 l.
12. Biharfüredi regék.
13. „Leviatanopolis." (Újságcikk.)
14. A túri hasadék. „Erdély" 1906. évf. 1—2. sz.

Dr. Balogh Ernő

1882. Július 24, Köröskisjenő – 1969. Július 11, Kolozsvár

1882-ben született az Arad megyei Kisjenőn. Tanítói családból származott. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában, Nagyszalontán és Debrecenben végezte, majd 1901-ben beiratkozott a Kolozsvári Egyetem Természetrajz–Földrajz Karára, ahol akkoriban olyan nagynevű egyéniségek tanítottak, mint dr. Terner Adolf és dr. Szádeczky Kardoss Gyula. Amikor 1905-ben Balogh Ernő befejezte egyetemi tanulmányait, akkor kezdte el kolozsvári egyetemi tanári tevékenységét dr. Cholnoky Jenő, a modern földrajz kiemelkedő alakja. Mivel Balogh Ernő az egyetemen maradt, alkalma volt ezekkel a tudósokkal együtt dolgozni, kezdetben muzeológusként az Ásvány- és kőzettani múzeumban, 1907-től dr. Szádeczky professzor tanársegédjeként. Szépen ívelő egyetemi pályáját az I. világháború akasztotta meg. Átélte a háború borzalmait, fogságba esett. Fogsága szomorú, megrázó emlékeit sokszor idézte fel kirándulásainkon. Azt a színészi bemutatót, amelyet ilyen alkalmakkor eljátszott előttünk, soha elfelejteni nem lehet. A rosszul táplált, elgyengült fogolytársak közül egyesek az önkéntes halált választották: leültek és többet nem tudtak felállni – megfagytak. „Ilyenkor" – mint mondta – „a sivító, fagyos szélben megfogtam elől a kabátomat – mintha szemben álltam volna saját magammal – megráztam és megcibáltam magamat, és azt mondtam: „Balogh, térj észhez, neked ezt nem szabad!" Így élhette túl a fogság nehéz napjait. Hogy mekkora volt ennek az igaz történetnek a nevelő hatása, annak az értékelését az olvasóra bízom.
1919 és 1940 között természetrajz tanárként működött a Marianum leánylíceumban. A tudományt ezalatt is magas szinten művelte. 1924 és 1937 között három geológia és egy kémia tankönyvet írt líceumi osztályok részére. 1940-től a kolozsvári egyetem Földrajz–Geológia Karának professzora, majd a Bolyai Tudományegyetem megalakulása után a katedrafőnöke.
Didaktikai tevékenységét rendkívüli közvetlenség és világos, érthető előadásmód jellemezte. Gyulai bácsi, a laboráns, hatalmas tálcán hozta be az előadóterembe a sorra kerülő ásványokat és kristály modelleket; a kar szokása szerint, mindig óra előtt. Amikor a Professzor úr bejött, minden szemléltető anyagnak a keze ügyében kellett lennie. Hatalmas tudásáról, az ásvány- és kőzettanban mutatott tájékozottságáról nemcsak az előadásokon, hanem terepgyakorlatokon és tanulmányi kirándulásokon is meggyőződhettünk: az ásványok, kristályok és kőzetek csodálatos világának valós, élő lexikona volt.
Tudományos tevékenysége szerteágazó. Mindenekelőtt mineralógus volt. Ásványtani kutatásai főleg a kalcitra és a kvarc különböző módosulataira vonatkoztak. A lublinittal – a kalcit egyik módosulatával – kapcsolatos kutatásai jelentősek. Ő tisztázta a lublinit és az ún. hegyilisztek szerkezeti összefüggését. Tanulmányozta a Kolozsvár melletti Békás patak felrészében található bitumenes mészköveket és az ezek közé betelepült aragonit és gipszrétegeket. Az erdélyi medence anhidrit és gipsz lerakódásainak körülményeit tisztázva, hozzájárult ennek a vagyonnak a kitermeléséhez és értékesítéséhez. elemezte a Tusnád és Maroshévíz környéki ásványvizek karbonátos lerakódásait, javaslatot tett ezek felhasználására. Az Erdélyi medence gipszképződményeiben előforduló kvarckristályok eredetével kapcsolatban kimutatja, hogy ezek a vulkáni eredetű dacittufa leülepedésével vannak összefüggésben, ugyanis a vulkáni hamuból kolloidális kvarc került a lagunáris gipszekbe.
Geomorfológiai kutatásokat is folytatott. Ilyen értelemben meg kell említeni a Keleti Kárpátok negyedkori eljegesedési nyomaiból leszűrt konklúzióit, valamint a bodzafordulói kaptáció kimutatását.
Úttörői érdemeket szerzett a barlangkutatás terén is. Számos barlangot ő kutatott át és térképezett fel első ízben, szorgalmazta és megvalósította a barlangok komplex vizsgálatát (Bihari Meziádi, bánáti Komárniki és Popováci, radnaborbereki Felemás barlangok, a Szolcsvai búvópatak barlangja stb.). A barlangjáratokban végzett hosszas kutatómunka folyamán felfedezi a barlangok gyógyhatását. Élete utolsó évében (1969) megjelent, Cseppkővilág című könyvében így ír: „Tapasztalták, hogy barlangban, az igen alacsony hőmérséklet és átázás ellenére sem kapott senki hűlést és betegséget... (Ide fűzhetem saját tapasztalatomat is. A patak 10 fokos vizétől nyakig ázva, 10–12 óra hosszat dolgoztunk a Szolcsvai búvópatak barlangjában, de ettől közülünk soha senki, még csak nem is tüsszentett. Sőt, egyik munkatársunk hűléses lázzal ment be a barlangba, s egészségesen jött ki onnan.)" Barlangi leletei alapján cikkeket közölt a barlanglakó ősemberről, a barlangi medvéről és nyusztról. Tudományos munkáinak és népszerűsítő cikkeinek száma megközelíti a 250-et. Dr. Balogh Ernő kitűnő fényképész volt. Megnagyított táj- és barlangfényképei díszítették a Földrajz–Geológia Kar folyosóit és termeit. Számos fényképét közölték Románia 1960-as földrajzi monográfiájában és más szakmunkákban. Az Erdélyben közölt cikkeit mindig saját felvételeivel illusztrálta, de jelentek meg képei a Pásztortűzben is.
1936 és 1946 között az Erdélyi Múzeum Egyesület Ásvány- és kőzettani szakosztályának volt elnöke. Ezzel párhuzamosan az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöki tisztségét is betöltötte, a negyvenes években az egyesület folyóiratát is szerkesztette. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület dr. Balogh Ernő elnökösködése idején működésének addig legnehezebb – szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokkal és intézkedésekkel teli – időszakát élte át. A harmincas évek végén több magyar szervezetet, egyesületet betiltottak. Az EKE híres Kárpát-múzeumát, könyv- és térképtárát kilakoltatták a Mátyás király szülőházából. Az EKE értékes múzeumi anyagát, az „elmaradt házbér fejében" az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak ajándékozták a román hatóságok. 1936-ban és 1937-ben az Erdély csak Transilvania cím alatt jelenhetett meg, s a szövegben magyar helységneveket, a folyók, hegyek, csúcsok neveit csak román nyelven volt szabad említeni. Ilyen időkben állt az Erdélyi Kárpát-Egyesület élén dr. Balogh Ernő professzor.

Ajtay Ferenc

Gróf Bethlen Bálint, az EKE első elnöke

Mikor 1891-ben megindította az E. M. K. E. az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület megalakítását, nagy zavarban volt, mert nem kapott az egyesület élére elnököt.
Tényleg olyan emberünk az erdélyi részben nem volt, ki mert volna egy ily egészen új irányú egyesület élére állni, azt sikerre segíteni és különösen oly szellemben vezetni, mely békés és vonzó hatásával nem csak szorosan véve közgazdasági, de nemzeti szempontból is érvényesüljön. Szerencsés választás volt tehát Bethlen Bálint grófnak megnyerése az ügynek, mert róla mindenki tudja, hogy a hazafias eszméknek lelkes, buzgó és kipróbált híve.
Mindenesetre nehéz volt különösen a kezdet, olyan tisztikara lévén az egyesületnek, mély a Kárpát-kérdésben teljesen tájékozatlan volt. Mindamellett az elnök erős kézzel, irányt mutatólag folyt be az ügyvezetésbe, majdnem minden gyűlésen ő elnökölt és lassanként oda jutottunk, hogy az E. K. E. immár vezére lett a hasonló egyesületeknek.
A nagy-enyedi választó kerület 1892-ben orsz. képviselővé választotta elnökünket és e minőségében is minden befolyását egyesületünk érdekében hasznosította. A kormányhoz intézett kéréseinknek ő a szószólója és több ízben küldöttséget is vezetett az egyes szakminiszterekhez. Ennek eredménye, hogy portomentességet élvezünk, hogy a menedékházak építésénél segélyt kapunk és kiadványaink a hatósági könyvtárak részére megrendelteknek és minden téren érezzük a kormány tagjainak lekötelező támogatását.
Modora a tagokkal és tisztikarral szemben szíves és megnyerő. Különösen jó hatással van, hogy kirándulások alkalmával a mulatságokban élénk részt vesz. Mint szónok kevés szavú, de gondolatokban tartalmas és kénves helyzetekben is szerencsésen oldja meg a kérdéseket.
Született 1856-ban és így még sokat remélhet tőle az egyesület. Életrajzi adataiból kiemeljük, hogy gymnaziumi tanulmányait Budapesten a ref. főiskolában végezte, azután Zürichben tanult és később Bécsben végezte a jogot. Beutazta Svájczot, Olasz, Franczia- és Németországot.