Barangolj Velünk!

2013.07.13 - Népújság - Mezőbergenyei falunapok

Színes, szórakoztató, fiatalos hangulatú falunapokat tartottak Mezőbergenyében a hét végén. Mintha idén jobban összeállt volna a műsor, vagy talán az évről évre jobb, színvonalasabb folyamat állomásaként minősíthetjük az eseményt, melynek szervezését idén is a Kincsásó Egyesület vállalta fel. A két napba annyi minden belefért, hogy a teljesség igénye nélkül vázoljuk fel azokat a momentumokat, amelyek leginkább megragadták a figyelmünket. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a többi nem volt jó vagy szórakoztató, csupán adott keretbe nem lehet mindent belezsúfolni.

Fotókiállítás és régihangszer-bemutató

A szombati napot két fontos eseményre fókuszáljuk. Az első a természetfotó-kiállítás, amelyet az EKE fotósainak közreműködésével szerveztek a református egyház diakóniai központjában. A rendkívül szép képekből álló tárlatot Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotómûvész nyitotta meg, aki maga is elismeréssel szólt a képekről. Nem csoda, hogy a tárlatlátogatók percekig időztek egy-egy kép előtt, volt, aki ki is mondta: – Lélegzetelállító! – annyira hűen rögzítették a tájat, jelenséget. A kiállítók között ott találjuk Józsa Botondot, Péterffy Anna-Erzsébetet, Böjthe-Beyer Barnát, Zrínyi István Miklóst, Vita Zoltánt, Foit Mónikát, Pánczél Tibort, Kuszálik Annát, Sidó Istvánt és Bélfenyéri Gábort. Aki teheti, a napok lejárta után is nézze meg a tárlatot!
...

 

Szerző: Mezey Sarolta
megjelent: www.e-nepujsag.rowww.e-nepujsag.ro