Barangolj Velünk!

Szelek útján, a Nemerében

 N-fogerinc

            A Keleti-Kárpátok külső ívének hangzatos nevű, de sokak által alig ismert és meglehetősen járatlan havasa a Nemere. A Csíki-havasok folytatásaként az Úz völgye és az Ojtozi-hágó között elterülő hegyvonulat jórészt krétakori üledékekből tevődik össze, ezért – ahogy az előbb említett Csíki-havasokat is – a Nemerét többnyire homokkő alkotja. Nevét sokan a hágóin – nem csupán a hangzatos nevű Szélkapun, de szinte minden alacsonyabb pontján s az Ojtozi-hágón is – átfújó azonos nevű metsző hideg széllel hozzák kapcsolatba, mely télen fagyot, nyáron pedig szárazságot hoz. Azt lehetne felhozni ellenvetésként, hogy őseink mikor adhattak nevet szélnek és miért nevezték volna el róla a hegyet, amit azonnal láthattak. A szelet érezni kell, ráadásul erős, felejthetetlen benyomást kellett keltsen és szinte mindig meghatározott irányból fújjon, hogy rögtön feltűnjön az embereknek. Egy biztos: aki járt a Kárpát-medencén kívül és érezte ezt az orosz puszták felől érkező szelet, az nem könnyen felejti el. Másik névmagyarázatként Nimród nevét említik s a csodaszarvas legendáját, amely szerint Hunor és Magyar apjának neve él tovább e határhavasunk megnevezésében.

N-nagysandor

            A Nemere-hegység a történelmi Magyarország, s ezen belül a Székelyföld természetes határát képezte évszázadokon át a hajdani Kézdiszék és Moldva vidékei közt. Kiterjedt erdőségei, amelyek még ma is majdnem áthatolhatatlan akadályként tornyosulnak a legtöbb betolakodó előtt, az átjárást a hegység északi (Úz völgye) és déli (Ojtozi hágó) határaira korlátozták. Mivel a Nemerén keresztül mai napig sem épült autóval járható út, mint a Hargitán át a Tolvajos-tetőn, vagy a Görgényiben a Bucsinon, megmaradt viszonylag érintetlen állapotában, megőrizve így szépségét, természeti értékeit, különlegességeit.

N-nagysandorcsucs

            A hegység északi határát képező Úz völgyének és a túránk kiindulópontjául választott Ojtozi hágónak neve is a középkorban ott élt úzokra vagy más néven oguzokra (fekete kunok) utal. Kézdiszék székvárosát a XIX. századi Székelyföld egyik legnagyobb (nagyobb volt mint Sepsiszentgyörgy vagy Csíkszereda) és legjelentősebb városát, Kézdivásárhelyt – amelyet az udvarterek városának is neveznek – elhagyva Gábor Áron szülőfaluja, Bereck felé közeledünk, mely sokáig határtelepülés volt az Ojtozi hágó előterében. Bereck után az út bal oldalán egy árválkodó talapzatot láthatunk, melyre kétízben (1899-ben és 1998-ban) is Erzsébet királyné (Sisi) szobrát állították, de a szobor mindkétszer – a Trianoni döntés után, illetve 1998-ban a szoborállítás másnapján – a nemzeti türelmetlenség áldozatává vált. Ezután hamarosan – a történelem folyamán hadak által gyakran igénybe vett, és számtalan csata színhelyéül szolgáló átjáróra – az Ojtozi hágóra (866 méter) jutunk fel. Ködben szálltunk ki buszunkból, amelyet leküldtünk a túlsó oldalon, az Ojtozi szorosban meghúzódó Ojtoztelepre. Rövid előkészület után elindultunk a főgerincen észak felé, kicsit sajnálva, hogy nem fér be az időnkbe a szoros végigjárása és az 1850-ig vámnak is otthont adó falu, Ojtoztelep megtekintése. Ezen kívül érdemes felmenni az I. Rákóczi György idejében a szoros védelmére épült Rákóczi várhoz, megállni a Honvédkő maradványánál, de az utolsó török betöréskor történt árulásra emlékeztető Gyilkoskő is megér egy túrát. A Honvédkőről a soproni 1918-as honvédek vitézségét megörökítő domborművet a Trianoni döntés után tüntették el, magát a sziklát 1961-ben az út bővítésekor semmisítették meg. Az 1788-as török támadást a Gyilkoskőről próbálta a székely helyőrség feltartóztatni, de moldvai pásztorok megmutatták a törököknek a hegyi ösvényeket, melyeken a védők háta mögé kerülhettek, s így fegyvertisztogatás közben egyszerűen legyilkolták őket.

            A Nemere főgerincének piros sávval gyéren jelzett déli részét túlnyomórészt lombhullató vegyes erdő jellemzi. Az ösvény eleinte a Bóbics-tetőt (937 méter) kerüli meg a nyugati oldalon, aztán a gerincen egyre magasabbra érve a látóhatár fokozatosan tágul a Meggyesorr-tetőtől (988 méter) a Majláth-ponkon (1046 méter) át a Bakó-tetőig (1204 méter). Ezt a kilátást a fokozatosan felszálló ködnek s az azt felváltó napsütésnek köszönhettük.

N-bereck

Eleinte csupán elázott talajú utunkat és környékét szemlélhettük, aztán nyugati irányban rálátásunk nyílt a Bereck völgyére, a Micske-bércen túl a Feketeügy völgyére és a Feketeügyön túl előtűnő Páncsa élére, mely a Mihálc-hegyével (1307 méter) a Marha-fejénél (1472 méter) csatlakozik a főgerincbe. Északon a Nemere főgerincének magaslataira nézhettünk fel, a Gyepár-tetőtől (1303 méter) a Csengő-ponkon át (1398 méter) és a Nagy Sándor csúcsig (1640 méter). Keleti és déli irányban a Vráncsai- és Háromszéki-havasok hegyhátait láthattuk. A Nemere hegységben a Mihálc-bérce alatt eredő Feketeügy Kézdiszék legjelentősebb folyója, mely Sepsiszék alsó kapuját képező Kökös alatt ömlik az Oltba. A Bakó tető felé közeledve a Kis-Kalászló délkelet felé lejtő gerincét nézegettük, mint túránk aznap délutáni útvonalát. A Bakó-tetőről egy kitérőt terveztünk tenni a Gyepár-tetőig, ahol az úgynevezett „sózók ösvénye” (régen sócsempészek útvonala volt, amin kikerülték az Ojtozi vámot) haladt át Szaláncfürdőről (Slanic Moldova) Kézdiszékre, de továbbindulásunk után nem sokkal juhászkutyákkal találkoztunk, amelyek látva, hogy sokan (tizennégyen) vagyunk és nem ijedünk meg tőlük, elbizonytalanodtak, továbbengedtek volna, viszont az időközben eleredő, majd zuhogóvá erősödő eső visszafordulásra késztetett.

N-juhaszkutyak

            Fák alatt vártuk meg az eső csendesedését, majd a már említett Kis-Kalászló jelzetlen útján indultunk tovább. Az esőt kísérő napsütés hatására fehéren párolgott az üde-zöld lombozat, de az időjárás meglehetősen változékony maradt, újabb esővel fenyegetett. E fenyegetését nemsokára be is váltotta, amint a fokozatosan ösvénnyé szűkülő úton ereszkedni kezdtünk a gerinc déli oldalán. Meredek ösvény kanyarog le a Kis-Kalászlót szegélyező Bütü-patak völgyén vezető erdei útra. Ez a völgy az itt található „szélgödrökről” (résbarlangok) nevezetes, melyek télen „pipálnak” is, azaz fehér gőzként száll fel a barlangok meleg levegője a kinti hidegben, de ilyenkor, hozzájuk vezető ösvény vagy egyéb útbaigazítás hiányában, bonyolult lett volna megkeresni őket.

N-kalaszlo

            Az Ojtoz völgyéből átbuszoztunk a Nemere-hegység talán legjobb megközelítését biztosító, a Szalánc-patak völgyében a XIX. században, a borvízforrások felfedezése nyomán létesült Szaláncfürdőre. Másnap a Nemere főgerinc középső és északi részén található „Nemere sziklavilága”-ként számon tartott geológiai és botanikai védett területet kívántuk bejárni. A Marha-feje és Nagy-Farok (1496 méter) közt elterülő, lucfenyővel, havasi legelőkkel, ritka növényekkel, virágokkal, valamint a szél és víz eróziója következtében a homokkő lepusztulása nyomán kialakult úgynevezett „kőgombákkal” ékeskedő rezervációnak a Nemere két legmagasabb csúcsa, a már említett Nagy-Sándor és Nagy-Nemere (1647 méter) közötti része szerepelt tervünkben. A hosszú, nehéz túrát nehezítette hogy a Zsíros él meredek emelkedőjét, amelyen a Nagy-Sándorra igyekeztünk feljutni, a szombati esőzések csúszósra áztatták.

N-zsiros

A kék sáv jelzés legnagyobb meglepetésünkre – ugyanis előzőleg a Nemere kopott és hiányos jelzéseire figyelmeztettek – fel volt újítva az útvonal teljes hosszában. Kellemes volt mindvégig erdőben kapaszkodni a délelőtti melegben. Az elől haladók egy jókora szarvast is láthattak eltűnni a fák között. A Zsíros él felső részének tisztásáról ráláthattunk a tőlünk balra feltűnő Csengő-ponkra s az elénk tornyosuló Nagy-Sándorra. A juhász nem volt a közelben nyájával és kutyáival, így nyugodtan felfrissülhettünk a forrás hűs vízéből és csodálhattuk a pazar havasi táj csendjét. A Nemere déli részével ellentétben a középső és északi rész, valamint az árnyékosabb völgyek erdejét fenyves jellemzi.

N-forras

            Következő pihenőnk a Nagy-Sándor csúcsán volt, ahonnan beláthattuk szombaton és aznap délelőtt bejárt útvonalunkat, de a főgerinc északibb részét is a Nagy-Nemeréig. Távolabbi tájakban is gyönyörködhettünk, amint köröskörül a Keleti-Kárpátok megannyi hegyháta rajzolódott ki különböző zöld, vagy párától kéklő árnyalatokban.

N-fentrol

A főgerinc ösvénye a Nagy-Sándor csúcstól nyugatra erdőben vezet tovább észak felé, és a következő csúcsokat – Mikes-tető (1599 méter) és Kis-Nemere (1627 méter) – a nyugati oldalon szintezve kikerüli. A Mikes-tető és Kis-Nemere közötti beszédes nevű nyereg, a Szélkapu (1428 méter) irtásáról Erdély felé nézve a Csíki-havasok bércei fölött a Hargita vonulatát is láthattuk. A Kis-Nemere csúcsát magunk mögött hagyva a Nemere-nyereg hangulatos füves tisztására érünk, ahol a hosszú erdei menetelés után jól esik körülnézni.

N-kisnemere

Mögöttünk a Kis-Nemere magaslik impozánsan, míg az előttünk elterülő Vadaspusztán fürkésző szemeink a várva-várt Nagy-Nemerét keresik, de a csúcs innen még nem látszik. Tőlünk nyugatra a Fekete-patakra és környezetének fenyveseire tekinthetünk, amint a délről észak felé folydogáló és a környék vizeit a Úzba levezető Veresvíz-patak felé igyekszik. A Veresvíz-patak völgyének túlsó oldalán a Csíki-havasok mélyzöldje tornyosult a Répát-tetőtől (1292 méter) és Baska-bércétől kezdve északi és nyugati irányban.

N-feketevolgy

A Nemere-nyeregből indul az a kék kereszttel jelzett ösvény, amelyen visszautunkat terveztük, de egyelőre a Nagy-Nemerére való feljutás és csúcsáról való körültekintés érdekelt. Nehéz volt az ösvényen maradni, és nem nekivágni a kínálkozó magaslatoknak. Tudtuk, hogy a Nagy-Nemerének hármas csúcsa van, melyek közül a középső az igazi, mégis előbb az első, alacsonyabbikat másztuk meg. Kis csalódás volt ennek fenyves-sziklás tetejéről rájönni arra, hogy nem oda mentünk fel, ahova szerettünk volna, de egy utolsó erőfeszítéssel hamarosan átjutottunk a Nagy-Nemere 1647 méteres csúcsára, melyen, ahogy a Nemere gerincen sok helyen, világháborús lövészárok éktelenkedik.

N-nagynemere

A Nagy-Nemeréről az addigi kilátás kiegészül észak felé is, ahol a Nagy-Farok csúcsa mögött az Úz völgye látható, azon túl pedig számtalan különböző árnyalatú kéklő gerincen pihen meg a tekintet az egyre inkább alábukni készülő Nap fényében.

N-nagyfarok

            Visszafelé hamar leértünk a Nemere-nyeregbe, aztán onnan következett a hosszú és tekervényes kék keresztes turistaút előbb a Tábla-, majd a Doftána-patak völgyében. Ez utóbbi völgyből a Cseresznyés hegyre másztunk ki egy meredek kaptatón, hogy onnan a Pufu-patak sáros völgyébe ereszkedjünk, majd a patakmenti erdei útra, amin sötétedés előtt értünk vissza Szaláncfürdőre. Amilyen kifogástalanul ki van jelölve ez az útvonal, amely ráadásul az oly gyakran emlegetett „igazi érintetlen természetben” vezet végig, annyira lassú és nehézkes rajta az előrehaladás ösvénytelen rengeteg erdőben, letört ágakon átlépkedve vagy vízzel elárasztott terepen tapicskolva. A Nemere keleti felének erdei útjai meglehetősen hosszúak és sorompókkal le vannak zárva, ilyenformán háborítatlanok. Ezen a járatlan vadonon való lejövetelünk során szarvast és medvét is láthattunk, de mielőtt fotót készíthettünk volna róluk eltűntek a szemeink elől. Ezt a medve esetében talán nem is nagyon bántuk.

N-doftana

            A leírtakon kívül több különlegességet tartalmaz még a Nemere, mint például a Fehérkút-pataki vagy Doftána melléki tiszafás rezervátumok, a Lassúág és Veresvíz patakok lápvilága (Ezeréves-erdő, Legyes-mocsár, Kicsiromlás-mező, stb.), az 1883-ban földcsuszamlás által keletkezett Bala-tó, mely geológiai rezervátum, de a felsorolást lehetne folytatni. A Csíki- és Nemere-hegységet elválasztó Lassúág patak, amint neve is érzékelteti, azt a benyomást kelti mintha a vize helyben állna, a Bordóca és a Répáti-gerinc közötti agyagos felszínen mindössze 100 méter esése van 8 kilométeren.