Barangolj Velünk!

Barangolás az Érmelléken és Nyíregyházán (Szilágyi Eszter)

Negyvennyolcan vágtunk neki a „vakvilágnak” 2019 október 12-én, amikor Székelyhíd és környéke volt úticélunk. Talán számomra csengtek legismerősebbnek ezen települések nevei, hisz négy éves voltam amikor elkerültünk onnan, de szüleim gyakran emlegették nosztalgiával főleg Székelyhidat, ahonnan kényszerűségből kellett elköltözzünk.

A program eleinte túl sűrűnek tűnt és szinte megkönnyebbültem amikor megtudtam hogy, Mezőtelegden a lelkész nem tud fogadni, így egy órácskát nyertünk a többi program javára. Lévén hogy Mezőtelegd főúton van viszonylag könnyebben meg lehet majd látogatni és kár lenne csak úgy „házigazda” nélkül odamenni.

Elsőnek a Királyerdő-hegységben talállható, révi Zichy-barlangot tekintettük meg, melynek megközelítése a Kolozsvár – Várad főútról elég egyszerű és közel is van. A barlangot Handl Károly pályamester fedezte fel 1903-ban, majd Czárán Gyula robbantásokkal alakította ki, végül Zichy Ödön, körösgégényi birtokos engedélyével tárult ki a világ szeme előtt. Ő nem csak engedélyezte látogatását, hanem turistaparadicsomot képzelt ide. A barlang melletti romos épületek jelzik hogy a telektulajdonos egykor szállót építtetett, amelyet azonban a két világháború utáni események romhalmazzá változtattak.

EM Zichy barlang

A Zichy-barlang a Királyerdő-hegységben. - Kádár Gyula fotója

Mezőtelegd előtt letértünk jobbra, de sajnos az út minősége siralmas. Érmellék meglehetősen ismeretlen vidék, amelyet kevesen látogatnak, pedig szinte nincs egyetlen települése sem ahonnan ne került volna ki olyan személy akinek neve valamiről ismert ne lenne a köztudatban. Előbb Szentjobbon állunk meg, amely nevét Szent István jobbjáról, azaz jobb karjáról kapta, amelyet itt őriztek 400 éven keresztül. A legenda szerint maga Szent László királyunk is járt itt, aki monostort alapított azért, hogy a Mercurius apát által 1061-ben „ellopott” ereklyét itt őrizhessék. A településen a református templom előtt Bocskai István, a katolikus előtt Szent István, a parkban pedig Mercurius szobra áll.

Következő állomásunk Székelyhíd volt, ahol elsőnek a Dietrichstein-Stubenberg kastélyt tekintettük meg, amely elég lepusztult állapotban dacol az idővel. A kastély története egészen a 15. századig, a Zólyomi családig nyúlik vissza, amely annak idején itt hozta létre állandó lakhelyét. Erdély Habsburg kézre kerülése után a kincstár az uradalmat többször is eladományozta, királyhű, többnyire német birtokosoknak. Ezek sorában kapta meg a területet 1728-ban gróf Dietrichstein János császári és királyi belső titkos tanácsos, majd 1830-tól házasság útján került a gróf Stubenberg család birtokába. A második világháború végén a család nyugatra menekült, birtokaikat államosították. A kastély 1948-tól ’52-ig gimnáziumként, majd vegyes középiskolaként működött. 1989-től vette fel a „Petőfi Sándor Gimnázium” nevet (később “Petőfi Sándor Elméleti Líceum” lett). A tanintézmény 2008–ig működött itt. 2010 nyarán a székelyhídi polgármesteri hivatal szerződést kötött a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal, aminek értelmében a kastélyt 49 évre koncesszionálta az alapítvány azzal a feltétellel, hogy felújítja és karbantartja az épületet és benne gyerekotthont létesítenek. Ez meg is történt, jelen pillanatban 40 gyerek lakik a kastély felújított nyugati részében.

EM Stubenberg

Csoportkép a Stubenberg kastély előtt Székelyhídon. - Kádár Gyula fotója

Érdemes elsétálni Székelyhídon a főtéren láttható milleniumi turul madaras emlékműig is, amelynek 1897-2001 között nagyon kalandos „élete” volt, valamint a református templomig, amely 13. századi alapokon nyugszik, és a falában látható Zólyomy Tamás sírkőlapja. A templomkertben az egykori székelyhídi vár makettje is megtekinthető.

            „Ha Érmellék akkor Ottomány, Szalacs és Gálospetri” – tanácsolta érmihályfalvi ismerősöm, akinél szervezés közben érdeklődtem, hogy mit is érdemes megtekinteni a továbbiakban. Ottományba előre bejelentkeztünk a Komáromi kastély-kúria látogatásához. Komáromi Csipkés György Debrecen főbírája, majd Bihar vármegye alispánja volt, aki az 1600-as évek végén megépítette a ma is álló kastélyt. A család az 1800-as évek második feléig lakta a birtokot, mely azután többször is gazdát cserélt, majd 1938-ban a román állam vette meg. Ezután már egy megszokott kastélytörténet bontakozik ki: 1960-tól a helyi termelőszövetkezet működött benne, majd óvoda, szociális lakások, és végül romos állapotba került. Időben érkezett a mentőöv: a magyarországi Gyula városában székelő Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság romániai partnert keresett egy uniós pályázathoz. Választásuk Ottományra esett, ahol a kastélyt 2012-13 között felújították. A több mint háromszáz esztendős épület teljesen megújult, sőt rendbetétele közben a vakolat alatt talált több évszázados falfestéseket is restaurálták. A fal restaurálását egy marosvásárhelyi cég végezte el, nagy szakértelemmel. A kastély napjainkban múzeumként működik, Szűcs György, a kastély mindenese, vezetésével tekintettük meg a termeket. A kiállítóterek az első tulajdonosok mindennapi életét mutatják be, valamint azt, hogy egykor a környékre jellemző láp miként határozta meg az itt élők hagyományos foglalkozását. Ugyanitt a Sebes-Körös, a Berettyó és az Ér növény- és állatvilágát, is láthatjuk. A kúria dendrológiai parkjára már nem jutott időnk, rohannunk kellett Szalacsra.

Még szerencse, hogy a pár kilóméteres útra eddigi vezetőnk is elkísért így sötétedés előtt láthattuk azt a pincesort ami Szalacs büszkesége, különlegessége. Kéri Gáspár, az Érmellék szülötte, foglalkozását tekintve fogorvos, de szenvedélyes gyűjtő is, gyűjteményének egy része a Komáromi kúriában lett elhelyezve. Tiszteletünkre érmelléki borász népviseletbe öltözött és megkostoltatta velünk a háromféle pálinkát, bort, amelyek „alapanyaga” mind itt, Szalacson termett, majd bemutatta saját tájházát, valamint a borospincéket amelyekből jó néhányat felvásárolt azért, hogy megmaradjanak az utókornak.

EM Szalacs tajhaz

Szalacsi tájház - Kádár Gyula fotója

Ha nem kellett volna autóbuszunkat meghatározott időre leparkolni, talán még ültünk volna néhány órát. Így azonban nem maradt más hátra, mint a szálláshelyünket elfoglalni Margittán, és élvezni a hotel területén található termálvizet.

Még aznap eldöntöttük, hogy vasárnap egy fél órával hamarabb indulunk és ellátogatunk Albisra, hisz ott olyan személyiségek szobrával találkozunk, akikről szinte semmit vagy nagyon keveset tudunk. Az Irinyi testvérekről van szó, akik ott születtek, János, a robbanásmentes gyufa feltalálója volt, öccse, József pedig az 1848-as forradalom tizenkét pontjának a szerkesztője. Albis a Zólyomy család ősi fészke, temetkezési helye is egyben.

EM Albis Irinyi

Albison a két Irinyi szobra előtt. - Kádár Gyula fotója

Érmihályfalván keresztül közelítettük meg a határt, amely egyben az Érmellék  központja is. Ha nem kellett volna annyira sietnünk, akkor itt is érdemes lett volna megállni, hisz itt egy olyan emlékmű található, amely az 1956–os magyarországi forradalom nyomán összeesküvést szervezőknek állít emléket. Harminchét érmihályfalvi lakost tartoztattak le annak idején, melyek közül három személyt, Sass Kálmánt, Balaskó Vilmost és dr.Hollós Istvánt halálbüntetésre ítéltek. Balaskó Vilmos ítéletét végül életfogytiglanra változtatták.

El kell oszlatnom azt a véleményt, miszerint a kis határátkelőknél többet kell várakozni, alaposabban átbogarásznak a vámosok. Nekünk itt és most szerencsénk volt, röpke 30 perc alatt végeztünk és nemsokára a következő úticélunkhoz érkeztünk, Nyíregyházára, a Jósa András Múzeumba, ahol Szinyei Merse Pál 80 időlegesen kiállított festményét nézhettük meg. Bánatunkra legismertebb munkája, a Lilaruhás hölgy nem szerepelt a kiállított képek között, tárlatvezetőnk elmondása szerint épp Japánban van kiállítva. Képtárlátogatás után rövid kávézás és városnézés következett a nyíregyházi Tourinform Iroda munkatársa segítségével. A tavaly legszívesebben Gyulára küldtem volna a Marosvásárhelyen turisztikával foglalkozó vezetőséget, most már ide is elküldhetném egy kis tapasztalatcserére. Nagyon rájuk férne... Nyíregyházáról is csak szuperlatívuszokban lehet mesélni, minden épület szépen rendben, felújítva várja a látogatókat, minden nagy személyiségnek, aki itt született, vagy rövid ideig itt tartózkodott, szobrot vagy emlékművet állítottak. Európahírű állatkertje és termálvizes fürdője már csak hab a tortán.

Körülbelül két órát tartott városnézésünk, aztán irány hazafele... Még két helyet említhetek, ahol szintén érdemes megállni: Vállaj és Csanálos, a magyar-román határ két oldalán talállható települések. Vállaj katolikus templomát Foerk Ernő tervezte és a helyi sváb lakósság önerőből építette fel. A látvány és történet is megérdemli, hogy egy pár fotó erejéig elidőzzünk itt. A másik Csanálos, ahol egy vendéglőt ajánlhatunk, finom ételekkel, elérhető áron, amelyet a hozzá tartozó panzióval együtt egy sváb család üzemeltet.

A leírtak csak alig töredékét jelentik annak, amit az Érmelléken látni lehet és látni érdemes, így szívemből ajánlom a látogatást erre a vidékre.

Szilágyi Eszter