Barangolj Velünk!

2013.01.22 - Népújság - Évadnyitó EKE-túra a Cinegére

Vasárnap délelőtt mintegy 120 természetjáró gyűlt össze Marosvásárhelyen a somostetői Kőmedvénél, hogy részt vegyen az Erdélyi Kárpát Egyesület marosi osztályának hagyományos évadnyitó túráján, amely minden évben követi a gerincet a Cinege-tetőig, ahol az időjárástól függetlenül egy kis szalonna és kolbászsütés is szerepel a programban, majd a lőtér, a megyei kórház a visszatérés útvonala.
Az idén az időjárás is kedvezett, bár egy kicsit csípős volt a levegő az előző évekhez képest, hiszen volt, amikor tavaszi melegben gyalogoltak a túrázók, akik a Németkalapnál tett rövid szünet után a Terebics-tetőt is érintve érkeztek meg a Cinegére, ahol több tábortűznél sütötték meg a nyárson levőt. A visszaúton egy kicsit hosszan kanyargott a sor, de igazán testet-lelket üdítő, kikapcsolódó gyalogtúra volt az EKE marosi osztályáé. A túrát követően Pánczél Tibor szervezőt és Dósa László leköszönő elnököt kértük meg, foglalják össze a tavalyi év jelentősebb programjait és osszák meg velünk a szervezet újdonságait.
Megtudtuk, hogy az EKE marosi osztálya tavaly márciusban a Maros Tájvédelmi Terület közigazgatóságával aláírt szerződés alapján védnökséget vállalt az Istenszéke fölött, ami azt jelenti, hogy öt évig gondozzák a Kelemen-havasokbeli csúcshoz vezető turistautakat és a környéket. Ennek alapján júniustól októberig több olyan munkatúrát szerveztek, amelyek felmérték és kijelölték a tájvédelmi körzet határait, ugyanakkor rendbe tették, kitakarították a csúcson levő tisztást és a gyalogösvényeket. Az idén az Istenszékéhez vezető északi és déli útvonalakon ismeretterjesztő pannókat állítanak fel. S készül egy magyar és román nyelvű honlap az Istenszékéről.

Hasonló jelentőségű munka volt a Mária-útvonal kijelölése. Amint ismeretes, a Szűz Máriához kötődő zarándokútvonalak egyike Nyugat-Európa felől Csíksomlyóig vezet. Az előző években az EKE tagjai lejárták a megyénket is átszelő több mint 100 km-es útvonalat, és hozzáfogtak a kijelöléshez, ezt folytatják az idén is a mezőségi szakaszon.

Mindezek mellett megtartják a már hagyományossá vált rendezvényeket, túrákat, amelyek közül megemlítjük a február 16-i turistabált, a 22–24. közötti sítábort Hargitafürdőn, a tavaszi Bekecs-túrát, lesz gombászás, gerinctúra a Fogarasi-havasokban. Megszervezik a Teleki Samu-teljesítménytúrát, lesz EKEArt fotókiállítás, s mint az előző években, november végén Erőss Zolt várhatóan beszámol idei magashegyi expedíciójáról. 2012-ben 50 túrát szerveztek, legalább ennyi szerepel az idei tevékenységi tervben. Bővebb felvilágosítást a www.ekemvh.ro honlapon találnak az érdeklődők. A legközelebbi kirándulás a hétvégén lesz, amikor a Marosvásárhely környéki bodoni erdőben túráznak, illetve csütörtökön a Bod Péter Diakóniai Központban, a Kőrösi Csoma Sándor nyomában járó expedíció fényképes beszámolójára várják az arra kíváncsiakat az EKE-sek.

Azt is megtudtuk, hogy az év végén a 70 tagot számláló szervezet tisztújító közgyűlést tartott, amelyen a marosi osztály elnökének Böjthe Beyer Barnát választották, alelnökök Dósa László és Szilágyi Eszter lettek, a szervezet titkára Kis Zoltán maradt.

Pánczél Tibor és Dósa László elmondták, az EKE töretlen népszerűségnek örvend, mivel elsősorban jó társaságot ajánlanak azoknak, aki szeretik a természetet. Mindemellett az EKE-vel való barangolás biztonságot is jelent, hiszen a szervezők jól ismerik azokat az útvonalakat, ahova elvezetik az érdeklődőket, ugyanakkor a tagság bizonyos előnyökkel jár szakboltokban, akár turistaházakban, nemcsak az országban, hanem Európa- szerte.

 

 

                                   megjelent: http://www.e-nepujsag.rohttp://www.e-nepujsag.ro