Barangolj Velünk!

2% a vásárhelyi EKÉnek, 2013

2% az EKEmvh-nakKedves EKÉ-sek, természetbarátok, szimpatizánsok. Minden tavasszal lehetőség adódik arra, hogy a Bukaresti fekete lyuk helyett jövedelemadód egy részét jobb helyre juttassátok.

Ha tetszenek a tevékenységeink, Te is jól érzed magad társaságunkban, rendezvényeinken, töltsd ki a következő oldalon levő űrlapot.

Ha többet is tennél az EKÉ-ért akkor nyomtass egy-egy példányt szüleidnek, testvéreidnek, barátaidnak és akár kollegáidnak is.
A befolyó összeget egyesületünk működési költségeinek törlesztésére (fűtés és világítás a klubteremben egész évben), programjaink lebonyolítására és a ratosnyai telekre fogjuk fordítani.
Támogasd egyesületünket az EKEMvh-t!
Előre is köszönjük segítséged!

EKE napi pályázat 2013: Gyerekszemmel, állatbőrben

Gyerekszemmel, állatbőrbenAz Erdélyi Kárpát-Egyesület pályázatot hirdet az EKE-nap alkalmából minden iskolás számára, fogalmazást és színes rajzot várva Gyerekszemmel, állatbőrben címmel.

Újabb feladványt eszeltünk ki számotokra, reméljük, kedveteket lelitek a megalkotásában. Az EKE napjára immár hagyományosan hirdetünk meg fogalmazás-pályázatot, mindig más és más témával. Ezúttal egy különleges túrára hívunk benneteket, arra buzdítva, engedjétek szabadjára képzeleteteket, böngésszetek szakkönyveket, majd vessétek papírra nem hétköznapi élményeteket.

Read more ...

Pályázati felhívás, EKE falinaptár-2014

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület meghirdeti a 2014-es évi Falinaptár pályázatát, melynek témája: ERDÉLY VIZEI.
Elsősorban EKE-tagok fekvő formátumú (4/3 arány) fényképeit várjuk, melyek a megadott témát ábrázolják (folyóvizek, tavak, források, lápok, vízesések, ásványvizek), különböző évszakokban és napszakokban.
Az eddigi EKE-naptárakban megjelent fotókat nem fogadjuk el, egy pályázó max. 10 fotót küldhet be.

Read more ...

Megjelent az Erdélyi Gyopár 2013/2. lapszáma

Erdélyi Gyopár 2013-2Tartalmából:
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület XXII. Vándortáborának túrái
EKE-osztályok hírei
Brassó – falak a város körül
A Máramarosi-havasok Natúrpark bemutatója
A Semsey-barlang
A nő dicsérete hegyen-völgyön
Színes gombavilág a szürke téli erdőben
A kovásznai Pokolsár
Ősi játékkészítés a természetben
Mennyi pénze van a halnak?
Gyógynövény-kalendárium: medvehagyma, kankalin és kutyabenge

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület természetjárásról, honismeretről és környezetvédelemről szóló kiadványát keresse az EKE helyi szervezeténél.

Read more ...

EKEArt V (2013) - felhívás

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya idén novemberben, ötödszörre szervezi meg EKE tagok számára kiírt fotókiállítását.

A kiállítás célja: esztétikai élményt nyújtva érdeklődést kelteni természetes életterünk és kulturális örökségünk szépségei iránt.

A kiállítás kategóriái: természetjárás, honismeret-néprajz, élővilág a természetben, az erdő költészete (alakzatok, formák, rajzok, fények és homályok az erdőben).

Minden pályázó (összesen) 5 képet küldhet be. A sorozat is megengedett. Egy sorozat maximum négy felvételből állhat, ami egy képnek számít. Indokolt esetben a zsűri fenntartja a jogot a sorozat megbontására.

Az EKEArt előző kiadásain kiállított fényképek nem nevezhetők be.

Read more ...

2% az EKEmvh-nek, 2013