Az Erdélyi Kárpát Egyesület 2008-ban szervezett egy afrikai expedíciót. Célja a Kilimandzsáró, illetve az 5898 méter magas Uhuru- csúcs meghódítása volt. A Maros megyei szervezetbôl heten vettek részt, hozzájuk csatlakozott négy kívülálló személy, így egészült ki a csapat 11-re - kezdte beszélgetésünket Kovács Róbert, az expedíció vezetôje.

(Folytatás az április 19-i lapszámunkból)

ALPIN STÍLUSBAN

A Kilimandzsáró megmászása alpin stílusban történik, ami azt jelenti, hogy nem akklimatizálódnak a hegymászók, hanem mindennap egy-egy táborral feljebb mennek, és aki ezt bírja, annak oké, de vannak sokan, akik abbahagyják, mert ezt a stílust nem mindenkinek bírja a szervezete.

A mi csapatunkban különösebb problémák nem adódtak, de mindenki "túlélte", annak ellenére, hogy nagy melegek voltak, a húst, tojást s minden ennivalót a turisztikai cég csak zacskóban szállította. Szép zöld volt a hús sokszor, láttuk, hogy mit fôznek, de azt kellett megenni. Voltak, akik nem is bírták, s itthonról hozott energigéleken éltek egy hétig.

- Ezek helyi, néger szakácsok voltak?

- Igen, az egész stáb tanzániai volt.

- Milyen ételeket fôztek?

- Volt mindenféle. A leves mindig ugyanaz, hagymalevest ettünk hét napig. A második csirke, kecskehús sülve, rizzsel, meg zöldségek és szószok. A krumpli vagy laska már extrának számított.

Egész a 4 ezer méteres táborig nem volt semmi gond, onnan kezdôdtek a problémák, de ezt is túlélte a csapat. Az utolsó tábor 4700 méteren volt. Innen már komolyabb mászás következett, ami 1200 szint. Vagyis a 470-ról fel kell menni a csúcsra, onnan meg vissza a táborba, s még ugyanaznap le kell menni a 3800 méteres táborig. Ez egy nagyon hosszú és kimerítô nap volt, igénybe vette az emberek fizikai és pszichikai képességeit is. Az utolsó táborból éjjel 1-kor indultunk. 5100 méternél volt az egyik lány a csapatból elveszítette az eszméletét, de szerencsére, miután megitattunk vele egy energiagélt, magához tért, s folytatta az utat.

- Azt mondják, hogy a hegymászás nehéz, de még nehezebb a visszaút.

- Ez igaz, az ember úgy kell tartalékolja az energiáit, hogy a visszaútra is elég legyen, mert az eufória után, miután felértél a csúcsra, vissza is kell menni a táborba. Közülünk is többen megjárták, fôleg a kezdô hegymászók. Nem hallgattak az öregebbek tanácsára, s minden erejüket bedobva, hamarabb feljutottak a csúcsra, mint a tapasztaltabbak, de visszafelé három-négy órával késôbb értek le, mint a megfontoltabb hegymászók.

(Folytatjuk)

Szerző: Mózes Edith                           megjelent: http://www.hhrf.org/nepujsag/