2010.05.12 - erdely.ma - Tematikus gyalogösvény – Zarándokok Maros megyében

Tegnap érkezett megyénkbe az a 15 tagú magyarországi zarándokcsoport, amely 40 napos gyaloglás után részt vesz a csíksomlyói búcsún. A Budapestről elindult lelkes társaságot az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári, kolozsvári, marosvásárhelyi, gyergyói és csíki osztályainak tagjai kísérik el az erdélyi tájakon.

Az idei zarándoklat része annak az egyezségnek, amelyet a magyarországi Mária-út Egyesület, a gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát Egyesület kötött ez év márciusában, és amelynek célja a spanyolországi El Camino (tematikus gyalogút) mintájára kiépülő 1400 km-es Mária-út kialakítása Közép-Kelet-Európában. A kiépítésben több nemzet (osztrák, szlovák, magyar, román, szlovén, horvát és lengyel) képviselői is részt vesznek.

A magyar nép Mária-tiszteletének és a zarándoklatoknak több évszázados múltja van, erre szeretnének szervezetten lehetőséget teremteni a Mária-út kiépítésével az említett egyesületek, hiszen köztudott, hogy évente több százezren zarándokolnak Csíksomlyóra, Máriapócsra, Máriacellbe.

A kezdeményezés célja, hogy feltárja, ápolja a magyarországi és az erdélyi Mária-kegyhelyeket, létrehozza az országon átívelő Mária-zarándokutat. A Mária-utat gondozók szeretnének az útvonal mentén idegenforgalmi és más jellegű szolgáltatásokat létrehozni, tervezik szórólapok, más ismertetők kiadását, együttműködve hazai és nemzetközi szervezetekkel. Az útvonal nemcsak a vallásos emberek számára jelenthet élményt, a nem hívők, de a más felekezetbe tartozók is gazdag, érdekes kulturális és honismereti tudnivalókkal, tapasztalattal gazdagodhatnak. Ugyanakkor a természetszeretetet is ápolhatják. Az útvonal több mint száz Mária-kegyhelyet érint. Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya felvállalta Maros megye területén az egész évben járható Mária-út kijelölését, felmérését GPS-szel, feltérképezését, jelzését, ugyanakkor a csoport és a nagyobb zarándokcsoportok kíséretét. Megyénk területét 110 km-en keresztül fogja érinteni a Mária-út, amit napi 20-30 km-es szakaszokban járhatnak be a zarándokok: Mezőzáh – Szénaság – Mezőmadaras – Marosvásárhely– Marosszentgyörgy–Jobbágyfalva–Nyárád-selye– Sóvárad útvonalon.

Máriacelltől gyalog Csíksomlyóig 60 nap alatt lehet megtenni az 1400 km-t, de az útvonal szakaszonként is járható, bárhol, bárki csatlakozhat a távolabbról érkező zarándokokhoz, akár egy napra is. Május 12-e és 16-a között megyénk területén szívesen látják a csatlakozókat. A zarándokok Kolozs megyéből érkeztek megyénkbe, majd Mezőzáh, Mezőmadaras érintésével Marosszentgyörgyre mennek. Áldozócsütörtökön délután 6 órakor Jedden részt vesznek a marosszentgyörgyi katolikus plébánia fíliájának egyházközségi búcsúján. Estére a marosszentgyörgyi plébánia vendégei lesznek, majd másnap reggel a karmelita kolostort érintik, utána folytatják útjukat.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya május 15-én, szombaton 29,5 km hosszú gyalogtúrát szervez, és elkíséri a zarándokcsoportot a Csíkfalva és Sóvárad közötti szakaszon, mezei és erdei utakon, a Só útján. Elegendő számú érdeklődő esetén a szervezet autóbuszt biztosít Marosvásárhelytől Csíkfalváig, majd hazafele Sóváradtól Marosvásárhelyig. Érdeklődni és iratkozni naponta 17 és 22 óra között lehet a 0742-132-911-es telefonszámon, Dósa László elnöknél.

Szerző: Vajda György
e-nepujsag.ro

megjelent: www.erdely.ma