Barangolj Velünk!

2012.02.02. - Tündérkert – Gazdag programot kínál a Marosvásárhelyi EKE

 

A Marosvásárhelyi Rádió Tündérkert című rovatának legutóbb az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának vezetője, Dósa László volt a vendége, aki két sikeres januári túráról számolt be.

Dósa László elmondta, hogy január 9-én volt az EKE évnyitó túrája. Ez a hagyományos Cinege-túra volt, Somos-tető – Német-kalap – Terebics-tető – Cinege-tető útvonalon, a túrán résztvevők száma rekordot döntött, mivel több mint 100 túrázó jelentkezett.

Ezt a negyedik alkalommal szervezett Nyomkereső-túra követte, amelyen a nagy hideg ellenére is 47-en vettek részt. A 16 kilóméteres útvonalat pedig a Kishegyszőllő – Csere-erdő – Vácmán-tető – a Kakasdi-erdő – Medgyesfalvi negyed jelentette. Az elnök elmondta: a túra célja az volt, hogy állatokat lássanak, de az idén kevesebb állatot figyelhettek meg, mint máskor, ennek oka pedig hóban talált rengeteg motorizált nyom lehetett.

A továbbiakban az EKE marosvásárhelyi elnöke az ő kedvenc túráját, a Görgényi havasok legmagasabb csúcsát, a Nagymező-havast (1777 m) ajánlotta és mutatta be, amely nagy hóban és számos túraútvonalon is elérhető. Dósa több hasznos gyakorlati tanáccsal is ellátta a túrázni vágyó rádióhallgatókat.

Dósa László a terveikről azt nyilatkozta, hogy február első két hétvégéje sízőhétvége lesz, a legközelebbi hétvégén a hévízi pályán fognak sízni, majd a következő hétvégén a borszéki pályát próbálják ki. Február 18-án lesz a turista-bál, majd ezt követően, a hónap végén kerül sor a Nagyhagymás – Egyes-kő túrára.

 

Forrás: marosvasarhelyiradio.ro, Tündérkert