EKE-csapat Kilimandzsáró-expedíción Erőss Zsolttal (Fülöp Péter)

2008. február 17-én a budapesti Ferihegyi repülőtérről indul az a lelkes, kalandra vágyó 18 tagú csapat, mely Erőss Zsolt vezetésével Afrika legmagasabb csú­csának meghódítását tűzte ki célul. A gróf Teleki Sámuel nyomát követő csoportnak Erőss Zsolt mellett hét magyar állampolgár és tizenegy marosvásárhelyi túrázó tagja volt, közülük hét marosvásárhelyi EKE-tag: Dósa László, Fülöp Péter, Kolozsvári Ádám, Kolozsvári Tibor, Kovács Róbert, Pápai Levente és Szekeres Gerő.

15.50-kor emelkedik gépünk a felhők fölé, majd több­órás repülést és egy kairói átszállást követően hajnali négy órakor érkezünk meg a Nairobi-i Jomo Kenyatta reptérre. A belépéshez szükséges vízumokat megszerezve, találkozunk Jerry névre hallgató afrikai szervezőnkkel. Busszal utazunk Tanzániába, a Meru hegy lábánál meghúzódó Arusha városába.

Mintha több száz évvel lépnénk vissza az időben. Sárból összegyúrt, lemezekkel fedett építmények szegélyezik poros, gödrös utunkat. A falvak belsejében minden apró részlet szegénységre és nélkülözésre utal. A kietlen poros út hamarosan az élet nyüzsgésével telik meg, lábukat szorgosan szedő tanulók százai sietnek a nagy távolságokra lévő iskolákba.

Elhagyva a falvakat, magunkba szippanthatjuk a rézvörös föld felé kifeszített felhőtlen ég vagy a szavannából hirtelen kiemelkedő hegycsúcsok látványát, elmerenghetünk Kenya növényvilágának újszerű színfoltjaiban.

Kora délután érkezünk meg Arusha-i szállásunkra. Kipihenve az utazás fáradalmait, reggel indulunk tovább a Kilimandzsáró Nemzeti Park irányába. Déltájt érjük el a Rongai falubeli kaput.

Csapatunk, belépve a Rongai-kapun, a Rongai-úton szeretné elérni az Uhuru-csúcsot a túra ötödik napján, majd a Marangu (Coca-cola) úton ereszkedve vissza elérni a Marangu-kaput a hatodik napon.

A Rongai-út Rongai faluból, a hegy északnyugati oldaláról emelkedik Tan­zánia kenyai határvonala mentén, az Amboseli Nemzeti Park közeléből. E csendes és látványos út sajátossága, hogy mindvégig, minden pontjáról megcsodálható a hófoltokkal tarkított Kiliman­dzsáró.

A Rongai-kapunál (1950 m) találkozunk a 42 tagú tanzán segédcsapatunkkal, közöttük a három túravezetővel, a szakáccsal és a 38 teherszállítóval. Barátságosan üdvözölnek és segítőkészen átveszik nehéz hátizsákjainkat. Lassan elindulunk az első tábor felé. Fenyőfák között elterülő kukoricaföldeken áthaladva érjük el a bővizű, sekély patakot, majd ösvényünk elkukkan az erdőben. A szint fokozatosan emelkedik. Előbb magas, nedvdús, buja erdőben, majd ritkább bozóton át haladunk. Esteledik már, amikor megérkezünk a 2600 m magasan lévő First Cave (Első Barlang) táborba. Először csodálhatjuk meg holdfényben a délceg Kilimandzsárót és a lándzsaszerűen tornyosuló Mawenzit (5149 m). A tábor Szimba néven is ismert. Az Amboseli Nemzeti Parkból a gazdag növényzetért felmerészkedő növényevő állatokat olykor az oroszlán is elkíséri.

Azért, hogy szervezetünk megfelelően akklimatizálódjon, könnyedén, fokozatosan haladunk felfelé. Már délben elérjünk második táborunk helyszínét, a 3350 m magasan lévő Second Cave (Második Barlang) tábort. A szabad ég alatt, a Kilimandzsáró és a Mawenzi látványával a háttérben tálalt ebédet követően nótatanításon veszünk részt. Tanzániai túratársaink a swahili folklórbeli „Jambo Buena" és „Malaika" dallamait dúdolják, cserében mi az „Az a szép, akinek a szeme kék" dalra oktatjuk őket, nem is kevés sikerrel. Csapatunkból páran enyhe fejfájásra panaszkodnak, de a naponta mért vérnyomás és oxigén szaturációs szintek mindannyiunknál elfogadható értékeket mutatnak. A Kilimandzsáró és a Mawenzi a naplemente vöröses árnyalataiba öltözve búcsúzik túránk második napján.

Reggel tovább folytatjuk hegymászásunkat. A víz e magasságban már nagyon kevés, mély, kiszáradt patakmedrek tanúskodnak az esős időszakról. A ritka fűcsomók és zuzmók is egyre ritkulnak és a harmadik táborhelyünk, a Kikelwa (3750 m) tábor már valóságos alpesi sivatag. A nap hátralevő részét könnyed pihenéssel töltjük. A vacsorát az erre a célra felhúzott ebédlősátorban tálalják. Ali szakácsunk minden este büszkén mesél „mesterműveiről": hagyma- és uborka leves, zöldségben gazdag szószok, olykor rágós csirke- és marhahús, és desszertként zamatos gyümölcsök. Segédcsapatunk tagjai alázatos és barátságos magatartást tanúsítanak.

A negyedik nap, majdnem 1000 m-t emelkedve, érjük el a Kibo hut (4700 m) tábort, azt a pontot, ahonnan hamarosan csúcstámadással próbálkozunk. Nehéz nap vár ránk, hiszen az alig pár órás alvás és az Uhuru (5895 m) meghódítását követően vissza kell ereszkednünk egy 3720 m-es szinten fekvő táborba.

Korán bújunk sátrainkba és megpróbálunk pihenni az éjféltájt induló csúcstámadásig. Éjfélkor éb­resztenek tanzán túravezetőink, majd a nagy ebédlősátorban gyülekezünk. A fejlámpa és a többi felszerelés ellenőrzését követően, 1 órakor indulunk el a kráter pereméhez kígyózó ösvényen. Napfelkeltekor szeret­nénk elérni a kráter szélét, úgy, hogy a nap sugarai segítsenek a hideg és az esetleges szél elviselésében. A vastag port és kőtörmeléket taposva, apró léptekben haladunk. Több csapattal is találkozunk, a világító fejlámpák füzére felfelé sikló fénykígyóként tűnik fel a hegyoldalban. Pirkadat táján érjük el a krátert az 5681 méteres szinten levő Gillman's pontnál.

A felkelő nap végtelen, vörösen izzó csíkot rajzol a látóhatár peremére, a csík meg lassan fátyollá növekszik, elborítván a völgyet, a tornyosuló Mawenzit, még a Kilimandzsáró gleccsereit is narancssárga árnyalatokba öltözteti.

A csúcshoz vezető út a kráter belső falán halad. Jeges, de nem vastag hótakarón lépkedünk, olykor percekig szótlanul. Mindenkit magával ragad a látvány: a mély, hófoltokkal tarkított, másfél mérföldnyi széles kráter, a négy gleccser hatalmas hó és jégtömbjei, a felhők fölé emelkedő Kilimandzsáró.

Reggel 7 óra 20 perckor érjük el az Uhuru-csúcsot (5895 m), Afrika legmagasabb pontját. Örömteli percek, gratulációk következnek. A siker eufórikus hangulatában alig halljuk tanzán vezetőink dicséretét: „Congratulations, you've made it!". Csúcsfotók sorozatát követően énekeljük el a székely himnuszt a meghódított Uhuru (jelentése szabadság) csúcson. Perzselő nap alatti, fárasztó, de sikertől megszépített út vezet vissza a Kibo-táborba.

Pár órás pihenést és az ebédet követően összeszedjük sátrainkat, elbúcsúzunk a Kibo-tábortól és a Mawenzi nyugati oldalán vezető sivatagos úton haladunk a 3720 m magasban elhelyezkedő Horombo-táborba. Lassan megjelennek az első fűcsomók, majd a tábor közelében magas fű, dús, buja növényzet szegélyezi ösvényünket. A 3000 m szintkülönbségű, 25 km hosszúságú túra napjának végén, a jól megérdemelt pihenést keresve bújunk sátrainkba.

Esőerdőn keresztül vezet utunk a célponthoz, a Kilimandzsáró Nemzeti Park Marangu kapujához (1800 m). Itt már várnak ránk afrikai szervezőink, gra­tulációk és oklevelek kiosztását követően buszainkon Arushába tartunk.

Késő este érkezünk vissza Arushába. Bár csapatunk a késő éjszakába nyúlva, Kilimandzsáró sör kóstolgatásával ünnepelte az Uhuru meghódítását, másnap reggel tovább folytatódik afrikai kalandunk és az Arushától 118 km-re délnyugatra fekvő Tarangire Nemzeti Parkba utazunk. Paripáink az ötnapos szafarin e célra átalakított, felnyitható tetővel ellátott, 8 személyes minibuszok lesznek.

A park nevét az itt átkanyargó Tarangire folyóról kapta, melynek a gazdag állatvilág is tulajdonítható.

A száraz évszak végén járunk, a heves nap patakká zsugorította össze a folyót, megfosztotta a tájat a nedvességtől, izzó vörösre festve a homokos talajt, szalmasárgává a törékeny fűszálakat.

Déltájt hagyjuk magunk mögött a park bejáratát. A poros út mentén óriási majomkenyérfákkal és termeszhangyák többtornyos kastélyaival találkozunk. Hamarosan felvillan az első Thompson gazella, majd őt követi egy zsiráf pár és egy majomkenyérfa árnyékába rejtőző babuin csapat. A cerkófmajom családjába tartozó állatok gondos bolhavadászatra utaló cirógatással kényeztetik egymást. Csapatunk tagjai sorra lencsevégre kapják a legelésző impalák, a kíváncsian ránk bámuló zebrák, a szertefutó varacskos disznók, a gazellák sokaságát. Távolban, a lombok árnyékában tucatnyi elefánt rejtőzött el a perzselő nap elől.

Kígyózó utunk folyóhoz vezet. Bár a mederben csak egy érre bukkanunk, ennek is sikerül odacsalni szomjazó antilopok, impalák és elefántok csapatát. Mindannyiunk tekintete oroszlán után fürkész. A madárvilág és a táj mintha kárpótolni igyekeznének, ugyanis oroszlánra még várnunk kell. Több órát töltünk a park kanyargó ösvényein, majd elindulunk a Serengeti Nemzeti Park irányába. A parkon kívül is tovább csodálhatjuk a struccok, a zebrák és az elefántok seregét.

Estére egy sátortáborba érkezünk. A vacsora alkalmat adott az új szakácscsapat bemutatkozására, tanzán módra készített, enyhén rágós kecskesülttel. Az est fénypontja a táborban felfedezett medence, egy forró szafari nap végén mindenki vidáman mártózik a hűsítő vízben.

Reggel korán elindulunk a Serengeti Nemzeti Parkba. A 'Serengeti' szó maszáj eredetű, jelentése 'végtelen föld'. Kétnapos barangolást tervezünk Afrika egyik leghíresebb nemzeti parkjában. Mivel alig két hét választ el a száraz és esős időszak váltakozásától, reméljük, hogy tanúi lehetünk a gnúk, jávorantilopok és zebrák északra, a Maszáj Mara vidékére történő vándorlásának. Utunk a Serengeti szívébe, a Ngorongoro kaldera peremén vezet el. Elkészítjük az első fotókat, és távcsővel fürkésszük a besüppedt kráter változatos állatvilágát, a flamingók ezrei által rózsaszínre festett tó tükrét. Terveink szerint két nap múlva már közelebbről is megcsodálhatjuk a flamingók táncát.

Folytatjuk utazásunk a Serengeti belsejében. A meglepetések nem váratnak magukra. A látóhatáron feltűnő, végtelen szürke csík elemei lassan körvo­nalazódnak és szembetaláljuk magunkat a gnúk vándorlásával. A fehérszakállas gnúk végtelen sora vonul észak­ra. Az idősebb állatok határozott, erős rugaszkodással felkavarják a száraz talaj porát, az alig pár napos borjúk kissé ügyetlen mozgásokkal zárkóznak fel a vándorló sereghez.

A következő másfél napi szafari számos új látvánnyal ajándékoz meg: gazellát elejtő hiéna, lubickoló vízilovak, fürdőző elefántok, legelésző kafferbivalyok, napozó gepárdok, ücsörgő marabuk látványával. Serengetiben való tartózkodásunk második napján kora reggel indulunk el megtalálni az állatok királyát. Az ébredező szavannában pezseg az élet, a legelésző zebrák és zsiráfok látványát sokszólamú madárcsicsergés követi. És e reggelen végre megtaláljuk az első oroszlánpárt. Párzás ideje e február vége, így az állatkirály sokkal elfoglaltabb az udvarlással, mint a kíváncsi, fényképezőgépeiket kattogtató látogatókkal. Délig még körözünk a szavanna ösvényein, több oroszlánt is felfedezve a szavanna fűtengerében, majd este a Ngorongoro kalderához közel húzzuk fel sátrainkat.

A kétnapos, Serengetivel való ismerkedés után ugyanazzal a gondolattal távozunk, mint amit Bernhard és Michael Grzimek díjnyertes filmje fogalmaz meg: „A Serengeti nem halhat meg".

A negyedik nap szafari túráján kora reggel beereszkedünk a Ngorongoro besüppedt kráterébe. E reggelen is csodálatos, felhőtlen kék ég feszült a szavanna felett. A 16–19 km átmérőjű kráter önálló és változatos állatvilággal rendelkezik: otthont ad gnúnak, zebrának, oroszlánnak, kafferbivalynak. A kráter enyhén sós tava minden állatfaj számára elegendő vizet nyújt. Itt találkozunk szafari utunkon először pelikánokkal, fekete gólyákkal és flamingók ezreivel. Túravezetőnk elmondása szerint a park nagyon féltett lakosa az orrszarvú, hiszen itt él az ország teljes rinocérosz-állománya, alig 15 példány.

Déli órában kapaszkodunk ki a kráterből és térünk vissza a táborba, ahol a kísérő szakácscsapat elbúcsúzásunk alkalmából díszebéddel vár. Lassan összepakolunk és visszatérünk Arushába, készülve a nairobi reptérről történő hazautazásra.

Az Arushából Nairobiba vezető úton letérünk meglátogatni a kenyai Amboseli Nemzeti Parkot. A bejárati kapun belépve több kilométert is utazunk kietlen sivatagban, a felbukkanó délibáb és a játékos forgószelek ezen élettelen táj egyetlen figyelmet megragadó elemei. Hamarosan itt is érvényesül az a szabály, mely szerint: ahol víz van, ott életnek is lennie kell. A Kilimandzsáróból eredő felszín alatti bő vizek itt buggyannak fel, változatos madár- és állatvilágot csalva maguk köré. A tavak felszínén bőséges növénytakaró lebeg. Elefánt, kafferbivaly nyakig vízben, fürdőzve legel.

A távolban, olykor felhőkbe rejtőzve jelenik meg a délceg Kilimandzsáró. Túravezetőnk kicsit töredezett angolsággal büszkén mondja: „The Tanzanian may have the mountain, but we have the view" (Igaz, hogy a tanzániaiaké a hegy, de a miénk a kilátás – szerk.) Lassan elhagyjuk a parkot és hosszú, poros, építésben levő utakon este fáradtan érjük el a nairobi repülőteret.

Hajnalban repülőre szállunk, majd a kairói átszállást követően március 2-án 14.25-kor megérkezünk a Ferihegyi repülőtérre. A magyarországi csapattagok máris találkozhatnak szeretteikkel, a marosvásárhelyi csapat busszal folytatja útját haza, Erdélybe.

Köszönettel tartozunk Erőss Zsoltnak a gondos túravezetésért, az izgalmas élményekért, Kovács Róbertnek a szervezésben és a marosvásárhelyi csapat felkészítésében nyújtott segítségért. Köszönjük minden túratársunknak, hogy izgalmasabbá és színesebbé tette az expedíció élményeit.

                                                                                    

                                                                                    Fülöp Péter