Már – már nyarat idéző meleg májusi napon, mikor az üde zöld növényzet virágba borulva igyekszik elkápráztatni a szentélyébe merészkedő természetjárót, egy olyan helyszínt választottunk kirándulásunk célpontjául, mely az év más szakában kedvezőtlen időjárási körülmények közt is bámulatba ejti a látogatót, de ezúttal egészen rendkívüli élménnyel gazdagodtunk. Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi osztálya keretében szervezett kiránduláson a Torockói-hegység változatos formájú és alakzatú fehér mészkő sziklái és hangulatos szurdokvölgyei közül a Csáklya-patak völgyére és a Csáklyakőre esett választásunk.

            Tövis után Alsógáld falu felé tértünk le a Gyulafehérvárra vezető útról, majd Kismindszentet és Borosbenedeket keresztezve érkeztünk meg Csáklyára, ahol a falu végén hirtelen véget ér az út és kezdhettük gyalogtúránkat. Az eleinte széles talajút hamar ösvénnyé szűkült a Csáklya-patak menti bodza- és akácillatú völgyben. A piros háromszögeket követve nemsokára függőleges fehér sziklatornyok magaslottak a lombozat fölé, a patak zúgása egyre erőteljesebben szorította háttérbe a természet egyéb hangjait, majd egy rövid sodronyköteles szakaszon túljutva páratlan szépségben tárult elénk amint két függőleges szikla közt tör utat magának a víz és zúdul alá vízesésként egy kőüstbe. A Római-fürdőnél voltunk, mely valójában a Csáklya-patak vízesésekkel tarkított sziklaszurdokának alsó része.

            A vízeséstől visszafordultunk és a patak bal partján egy meredek ösvényen feljutottunk a piros háromszöggel jelzett turistaútra. Mielőtt utunkat folytattuk volna, néhányan tettünk egy kitérőt a szurdokkal szemben magasló sziklára. A patak felől nézve megmászhatatlan fehér mészkőtoronynak látszik, de megkerülve könnyedén felsétál rá az ember s onnan szinte madártávlatból csodálhatja meg még egyszer a víz munkáját, ahogy a sziklák közt zúg át pazar szurdokot hozva létre, de már a Csáklyakövet is megtekinthettük róla a nyugati láthatáron.

            A továbbiakban a Csáklya-patak menti úton haladtunk felfele, míg egy kiásott házalaphoz értünk, majd nemsokára csatlakozott balról a Tecşeştre vezető út. Nem figyeltünk fel a piros háromszög jelzés eltűnésére, csupán az tűnt fel, hogy hegy helyett a völgyön haladunk tovább és feltűnnek Tecşeşt szétszórtan épült házai. Ahol a piros sávjelzés keresztezte utunkat, megegyeztünk, hogy tervet váltunk és előbb a nárciszmezőt nézzük meg, s majd a nyugati oldalról megyünk fel a Csáklyakőre. Meglehetősen hosszan gyalogoltunk a köves talajúton, s ez a havasi táj szépsége ellenére is kissé egyhangú kezdett lenni, mikor a várva várt sárga kereszt jelzéseket megpillantottuk. Tecşeşti felső tanyái közt követtük e jelzéseket s hamarosan megláttuk a rég elvétett piros háromszögeket is, de most a Csáklyakő ellentétes oldalán, amint a hegyről a nárciszmezőt keresztezve Havasgáld felé folytatódtak. Megkerestük a nárciszokat, igaz már kissé el voltak nyílva a május eleji kánikula hatására, de azért találtunk szépen kinyílt virágokat is.

            A tanya házait magunk mögött hagyva a piros háromszöggel jelzett ösvényen eleinte erdőben kanyarogtunk, majd fokozatosan kijutottunk a nyílt, sziklás terepre. A mászás fáradalmait az egyre szebb, tágasabb kilátás kárpótolta, hogy aztán a Csáklyakő (1233 méter) csúcsa környékéről az Erdélyi Szigethegység déli-délkeleti részének hegyeiben,

valamint az Erdélyi medence meglehetősen távoli, innen fentről laposnak tűnő tájaiban gyönyörködhettünk, de a távolban a Déli Kárpátokat is láthattuk. Megtekintettük a csúcs közelében található Lólyuk zsombolyt is, függőleges járatának virágokkal, cserjékkel borított sziklás oldalait, majd a hegy keleti oldalán – ahol a délelőtt feljönni szándékoztunk – ereszkedtünk visszafele. Eleinte erdőben, majd eléggé meredek sziklás terepen vezettek a jelzések, míg a sziklák alatti füves tisztásra le nem értünk.

Onnan már kényelmesebb, de hosszú ereszkedő következett, miközben ismét kereszteztük a völgyben is látott észak-dél irányú piros sávjelzéseket, aztán végig erdőben haladtunk.

            A már említett kiásott házalapnál értünk le délelőtti útvonalunkra. Most már alaposabban szemügyre véve a helyet, meggyőződhettünk, hogy pont az ösvény elágazása lett kiásva az erdő szélén, eltűntetve ezáltal nemcsak a letérőt, hanem az erdőszéli jelzést is. A már ismert útszakasz a Csáklya-patak mentén valahogy rövidebbnek tűnt az autóbusz felé sétálva, mint délelőtt volt. Ezt talán csak az tette, hogy a sikeres túra élményeivel gazdagodva annak utolsó perceiben is a táj festői szépségével, a hűs patak csobogásával nem tudtunk betelni?!