2013 május-június

EKE Marosvásárhely

* Május 18-án a Torockói-hegységbe látogattunk, ahol a Csáklya-patak völgyét és a Csáklyakövet tűztük ki célponként. Első megállónk a Római-fürdőnél volt, mely valójában a Csáklya-patak vízesésekkel tarkított sziklaszurdokának alsó része. Következő pihenőnk a Tecşeşti-i nárciszok közt volt, ezután kapaszkodtunk fel a Csáklyakőre (1233 méter), közelében a Lólyuk zsombolyt is megtekintettük, majd a hegy keleti oldalán ereszkedtünk visszafele. (részletes beszámoló itt részletes beszámoló itt )

* Június 9-én az istenszéki munkatúránkon 12-en vettünk részt és betonba öntöttük a hamarosan elkészülő információs táblák rögzítéséhez szükséges talpakat. A munka elvégzése után hatalmas zápor zúdult ránk és süldő medve látványa örvendeztetett meg. A munkatúra fáradalmait a Kemény család egykori vadászházában, az Auguszta vendégházban pihentük ki Galonyán.

* Szászkézd a június 15.-i honismereti túránk első megállója: a falu fölött emelkedő vár (14-15 sz.) romjait tekintettük meg, majd a templom következett, amely a világörökség része a szászfehéregyházival együtt. Az újonnan felavatott kőhalmi várat sem hagyhattuk ki, majd Olthévizen az Árva Bethlen Kata által építetett puritán református templomot, a Haller-Kálnoky kastélyt, és az eredetileg katolikusból unitáriussá vált templomot látogattuk meg. Brassóban is szemügyre vettük a főbb látnivalókat, majd szálláshelyünkre mentünk. Másnap a Csukás-hegységbe kirándultunk. Az időjárás velünk tartott, a 17 km hosszú, látványos gyalogtúránk során az alábbi túraösvényt jártuk be: Piros-hegyi turistaház – Berii-patak völgye – Csukás-turistaház – Nagy-Cigáj – Csukás-csúcs (1954 m) – Cigáj-nyereg (1745 m) – Bratocsa-gerinc – Bratocsa-hágó. Túránkat a hegység jellegzetes sziklaképződményein kívül (Nagy Cigáj, Tanácskozó anyókák, Ördög keze, Ikrek, Kis-Cigáj, Góliát, Bratocsa agyarai, Bratocsa Sfinxje, stb.), az élénk piros színben virító rhododendron foltok, a hűségesen hozzánk szegődött zsemleszínű útitársunk és a tájat időnként sejtelmessé tevő felhőzet tette felejthetetlenné.

* Június 22-én 15-en vettünk részt a Kis-Besztercére (Kelemen-havasok) szervezett túrán. Eredetileg a Zurzugó csúcsra is szerettünk volna felkapaszkodni, de mivel veszedelmesen közeledtek az esőfelhők, inkbb lemondtunk erről a célpontról és gyönyőrködtünk a lábunknál elterülő rhododendron szőnyegben.

* Június 29-én Kölyök-túrát szerveztünk a Nyárádremete közelében levő Vityál-várhoz. A borús idő ellenére is 33-an gyűltünk össze. A vár árkaiban, falmaradványai között kincskeresésre került sor, a lurkók nagy örömére. Szólt a pionír trombita, közben gombásztunk is, majd az ebéd után hosszas patakászásban, gátépítésben volt részünk az alaptábor közelében.

 

(Kuszálik Anna)