2014 május-június

* Öt napos autóbuszos túránk során (május 1-4) a történelmi Magyarország déli végeinek látványosságaiból és magyar vonatkozású nevezetességeiből igyekeztünk néhányat felkeresni: Őraljaboldogfalva (Sântamaria Orlea), Herkulesfürdő, Orsova, Szörényvár (Turnu Severin), Oravicabánya (Oraviţa), Resicabánya, Karánsebes. A túrázás sem maradt el: meredek és sáros erdei ösvényen kapaszkodtunk fel a Fehérkereszthez, néhányan a Domogled (1105 méter) csúcsát is érintették. A Duna Kis- és Nagy-Kazán szorosába is ellátogattunk, ahol a kánikulában üdítőleg hatott a hajóval való utazás. Nem hagyhattuk ki a Néra völgye – Beusnyica rezervátumot sem, mely buja növényzetével, vad, szabályozatlan, vízesésekkel tarkított patakaival felejthetetlen élményt nyújt az odalátogatóknak. (túravezető: Szilágyi Eszter, részletes túrabeszámoló ittrészletes túrabeszámoló itt)

* "Születésnapi túránk" (május 11) során felkerestük a Római-fürdőt (vízesés a Csáklya-patakon), majd felmásztunk a környező sziklákra. A Csáklyakőre a keleti oldalról jutottunk fel, megebédeltünk a Lólyuk-zsomboly mellett, majd a nyugati oldalon leereszkedtünk Tecşeştre (Teksest). Meglepetésünkre a Csáklyakő csúcsának környéke tele volt virágzó nárciszokkal. Végül a sárga keresztjelzésen leereszkedtünk a Gáld völgyében várakozó autóbuszunkhoz. Túránkon 46-on vettünk részt. (túravezető: Kocsis Andris)

* Május 17-18-án, az Erőss Zsolt teljesítménytúrán 16 vásárhelyi EKE-tag vett részt, sikeresen teljesítve a 30 km-es szakaszt. (részletes leíras ittrészletes leíras itt)

* Június 14-15 között a déli-Kárpátok legvadregényesebb hegységében Páringban túráztunk amely az erdélyi Kárpátok második legmagasabbra merészkedő hegytömbje. Az összesen 19 tagot számláló csapat a Transzalpin autóúton közelítette meg az autentikus alpesi tájakat rejtegető hegytömböt, amely szerényen húzódik meg két híres szomszédja között a legimpozánsabb Fogarasi-havasok és a legszebbnek titulált Retzeyát között, ötvözve a Fogarasi magasságot a Retyezáti szépségel.
Gyalog túránk útvonala: I. nap: Cărbunele II és I csúcsok – Iezer-csúcs – Mohoru-csúcs – Mohoru-nyereg – Pleșcoaia nyereg – Nagy és Kis Setea-csúcsok - Hasadt-kő-nyereg – Ghereșu nyereg – Ieșul-Pâcleașa gerinc – Pâcleașa nyereg – Gruiu-csúcs – Gruiu-nyereg – Nagy-Páring csúcs - Mândra-tó – Hosszú-tó (sátorhely 2000m) II. nap: Jieț völgye – Esztena katlan-tó – Felfügesztett menedékház – Jieț kanyarulat. Összesen 24 kilométert barangoltunk, 1067m szintemelkedéssel és 1970m ereszkedővel. A gerincen 60-80 Km óránkénti szél kíséretében gyönyörködtünk az alpesi tájban és csapatuk 7 tagja a Nagy-Páring 2519 méter magas csúcsút is elérte. (túravezető: Fazakas Róbert, részletes beszámoló itt találhatórészletes beszámoló itt található)

* Június 22-én 20 vásárhelyi EKE-tag vett részt a soron lévő istenszéki munkatúrán. A természetvédelmi terület határainak kijelzésén végeztünk javításokat, tűzgyújtást és sátrazást szabályozó táblácskákat helyeztünk ki és a felelőtlen kirándulók által fennhagyott szemetet szedtük össze és vittük le. A természetvédelmi terület déli bejárata közelében megrongált kétnyelvű információs táblánk láttán ismét tudomásul vettük, hogy Romániában a civilizált természetjárás még mindig várat magára. (Dósa László)

 

(Kuszálik Anna)