2017 május-június

Május 6-án a Molnár Balázs által szervezett túrán 38-an indultunk a Sebes-patak völgyéből a kék sáv jelzésen és napsütéses szép időben kaptattunk fel a Nagy-Mező-havasra (1776 méter). Eleinte csak foltokban, majd ahogy felfele haladtunk egyre kompaktabb rétegben borította hó a fenyves árnyékosabb részeit. A tetőről rálátásunk nyílt a hajdani óriás vulkáni kráterre, melynek peremén nemsokára továbbgyalogoltunk keleti irányba, a Ferenci-láza (Felleszilásza, 1627 méter) felé, de a Görgényi-havasok északi és déli gerinceit, valamint a Kelemen és Hargita magaslatait is láthattuk. Végül a Bucsin-tetőre ereszkedve egy újabb tarvágás következtében leláthattunk a Gyergyói medencébe is. (Kocsis András)

20370267 10213473809430185 218165286 n

Május 6-7-én tizennégyen szászvidéki kerékpártúrán vettünk részt. Autókkal utaztunk Segesvárig, ahonnan kerékpárokkal folytattuk utunkat. Előbb meglátogattuk Segesden az erődtemplomot, aztán Apoldon és Szászdályán tekertünk keresztül, majd Mesében (Meschendorf) időztünk, megtekintve itt is az erődtemplomot. Aznap még Szászbudát látogattuk meg, majd Szászfehéregyházán aludtunk. Másnap reggel megnéztük a fehéregyházi erődtemplomot, aztán átbicikliztünk Szászkeresztúrra (Kreuz), ahol az erődtemplomban éppen aranylakodalom volt. Következő állomásunk Szászkézd volt, ahol a várat és a templomot kerestük fel. Utolsó célpontunk, mielőtt autókba ültünk volna, a segesvári vár volt. (Gáspár András)

Május 20-21-én a Fazakas Robi által szervezett két napos Bihar-hegységi barlangtúrán húsz személy vett részt. Első nap főleg a barlangoké volt a főszerep, felkerestük a Jánoskapu-, a Szkerisorai-, a Vertopi-, a Kis-Kojba- és Nagykojba barlangokat, valamint a Tauz-karsztforrást. Másnap a Vertop-hágóról indulva a Zengőkőre (1658 méter) vezetett utunk, majd csapatunk ketté vált. Nagyobbik része tovább folytatta útját a Nagy-Biharra (1849 méter), néhányan pedig a Vertop-hágótól északnyugatra található Rozsda-szakadékot keresték fel. (Kocsis András)

2017 05 21 105838 by BEZsolt

Május 23 -29 között négy zarándokcsapat érkezett megyénk területére, akik Magyarországról jövet a csiksomlyói búcsúba igyekeztek. Őket még két másik csapat is követte, melyek közül az egyiket a már harmadik éve Marosszentgyörgyről zarándoklatra induló marosvásárhelyi Ekések alkotják. Sikerült a felmerült igényeknek megfelelően egy-egy csapat kíséretét és a csomagok szállítását is megoldani. (Szilágyi Eszter)

A június 3-5 között megtartott Kelemen-túrán nyolcan vettünk reszt. Útvonalunk Palotailva -Ilva völgye – Tiha-tető – Ruszka sziklái volt, majd beereszkedtunk a Maria Terézia útba és a Gruja-tető melletti emlékműnél elhaladva lementünk a Poiana Izvoarelor sátorozóhelyre. Másnap az emlékműtől indultunk el a piros sávos ösvényen és a Gruja szikláktól felmentünk a Nagy-Köves és Magyar-Negoj csúcsokra, aztán leereszkedtünk a Negoj nyeregbe. Itt felhúztuk sátrainkat, majd délután meglátogattuk a volt kénbányát. Harmadnap a borús idő csomagolásra késztetett, így a betervezett túra helyett koradélutánra leértünk autóinkhoz.(Sükösd Sándor)

kelemenuj

Június  10-11-én a Mócvidéken túráztunk. A tervezett két hegy helyett hármat másztunk meg: szombaton a Vulkán-hegyet, vasárnap a Detunátát, majd hazafele az Ökör-kő fehér szikláin ebédeltünk, csodálva az elénk táruló panorámát. Megálltunk azoknál az emlékoszlopoknál is, amelyek a Mócvidék vérzivataros történelmét idézik Abrudbányán és Ompolygyepűnél. (Szilágyi Eszter)

Kadar Gyula Vulkan hegyen

Június 23-25-én tizenegyen fotós túrára indultunk a Retyezát-hegységbe. Menet meglátogattuk Nagyenyed várát s az enyedi Bethlen Gábor kollégiumot. A Pelága-réten sátoroztunk, majd másnap felmentünk a Bukura-tóhoz, ahol virágzó rododendronnal ékített havas táj fogadott. Végigjártuk a tavak mentét (Lia – Ana – Viorica – Florica – és Portii, azaz Kapu-tó), majd visszasétáltunk Pelága-réti táborunkba. Vasárnap a kevésbé ismert Buta-tavat kerestük fel, ahonnan megcsodálhattuk a Retyezát csúcsait, majd délután öt körül visszaindultunk Marosvásárhelyre. (Dácz-Kovács László)

retyipano

Június 24-25 között negyvennégyen Nagybányára látogattunk, ahol elsőbb az Ásványtani, majd a Szépművészeti Múzeumot tekintettük meg, aztán rövid városnézés után e szórványvidék fellegvárának számító Teleki Magyar házba mentünk. Itt Dávid Lajos mesélt a ház történetéről megalakulásától napjainkig. Mivel szálláshelyünk Koltón volt, az esti órában az ottani Teleki kastélyt is meglátogattuk. Vasárnapi túránkat a Kakastaréjra az eső sajnos megzavarta, így a Gutin csúcsára még vissza tervezünk térni. (Szilágyi Eszter)

Fabian Alpar Nagybanyai tura

Május elsejétől kezdődően az EKE marosvásárhelyi tagjai idén is folytatják a felügyeletet Istenszékén. Az önkéntes EKE-tagok a Maros-megyei hegyimentőkkel közösen, főként hétvégeken felügyelik a természetvédelmi terület szabályzatának betartását és ügyelik a látogatók biztonságát. Újdonságként említjük, hogy új túraútvonalat festettünk ki Istenszékére, piros háromszög jelzéssel a Kis-Galonya völgyi erdőkitermelői út végétől. Az újonnan kijelzett ösvényen a Keleti-sziklák alól, nagyon meredeken, de csupán 2 km hosszan, 1 óra és 15 perc alatt juthatunk fel a Keleti-kilátóponthoz. Azt is jó tudni, hogy június végétől kezdődően az Istenszéki forrásban már annyira kevés a víz, hogy több látogató esetén könnyen felzavarosodik és ivásra nem elégséges. (Dósa László)

utvonaluj

 

Összeállította és átdolgozta: Kocsis András