2018 november-december

November 3-án Kiss Zoltán Ernő szervezésében Vityál-vára túrán vettünk részt. Nagy András túravezetővel Vármező alsó végéből, a Meleg-Súgó torkolatától indultunk a patakmenti erdei úton. Elhaladtunk a Likas-kő mellett, majd a forrás közelében csatlakoztunk a gerincútba, tettünk egy kitérőt Székelyföld határvidékének egy kevéssé ismert szakaszán, a Győr-mezőn, ahonnan felejthetetlen kilátásunk nyílik Görgényszentimrére, a Görgény völgyére, Szászrégenre és a Görgényi-havasokra. A kilátóhelytől visszafordultunk és a piros sávjelzések mentén elgyalogoltunk a Tompa-tetőre, hol régen őrhely állt, innen riasztották a környék népét vész esetén. Ma hatalmas keresztet találunk itt és tiszta időben páratlan kilátásnak örülhetünk: a Sóvidék, a Bekecs és a Nyárádmente fölött távoli vidékekre is elláthatunk. A Tompa-tetőről leereszkedtünk a Vityál-patak völgyébe, ahonnan felkaptattunk a túlsó oldal azonos nevű tatárjáráskori várához, majd a patak mentén lesétáltunk Nyárádremetére. (Kocsis András)

Kapaszkodas a Meleg Sugo volgyeben Kocsis Andras

Kapaszkodás a Meleg-Súgó völgyében - Kocsis András fotója

November 10: Kalotaszeget már harmadik éve „tűzzük műsorra”, hisz mindig nagy sikernek örvend és valószínű 2019-ben is meg kell szervezni, mert az 50 személyes busz most is megtellt, sőt volt aki le is maradt. Először Válaszútra mentünk, ahol a Kallós Zoltán Alapítvány néprajzi gyűjteményét tekintettük meg, majd újból felkerestük Mérát, Magyarvistát, Nádasdarócot és Mákófalvát. Újdonságot is sikerült becsempészni a sűrű programba: megnéztük a Kék Lagunának becézett tavat, meg az egeresi templomot és a Bocskay vár romjait. Végezetül jótollú utitársunk irásából idézek: „...a lovagteremet idéző éttermében elköltöttük a Márton-napi vacsorát (igaz ruca volt nem liba, de így se’ lehetett panasz). Olyan jót ettünk, hogy még a csontnak is gazdája kelt (mondjuk azt nem mi ettük meg, hanem másnap a túratársak kutyái), majd jóllakottan ültünk vissza a buszra és elindultunk haza. Hazafele még nagyhézagú kánonban elfújtunk egynéhány népdalt, majd olyan tíz fele visszaértünk Vásárhelyre, megtapsoltuk a túravezetőnket, majd elbúcsúztunk egymástól és azzal az érzéssel, hogy ezt a napot nagyonis megérte erre áldozni, végül vígan hazamentünk és lefeküdtünk.”(Szilágyi Eszter)

Kadar Gyula Mezosegi tura tajkep Egeres mellett

Tájkép Egeres mellett - Kádár Gyula fotója

November 17.-én 19 túratárssal felfedező útra indultunk a Torockói-hegységbe. Nyírmezőnél betértünk az Inzel-patak völgyébe, majd a Dragoiului-patak torkolatától gyalog folytattuk utunkat egy meredek fakitermelő úton a Secului csúcsig (1292 m), melyről havas táj tárult elénk. Ez tulajdonképpen egy kráterszerű víznyelő. Visszautunk elég kalandos volt, mivel egy nagyon meredek patakmederben ereszkedtünk le. A 20-30 méteres nagyon meredek oldalakat vastag és csúszós avarszönyeg borította, a mederben helyenként emberméretű sziklák, vízesések és bedőlt fak fogadtak, de mindenki épen érkezett le. A helyenként nehéz és veszélyes út okozta stresszt Nagyenyeden Takacs Attila borász pincéjében probáltuk oldani. A borkostoló nagyon sikeresnek bizonyult, sok hasznos informaciót osztott meg velünk a borkészítésről és a kulturált borfogyasztásról. (Frink György)

December elsején Zrínyi István Miklós szervezésében a hagyományos Mikulás-túránkra került sor. Célpontunk – ahogy a tavaly – idén is az Istenszéke volt. Ezúttal mínusz 12 C fokos fagyban volt részünk, s a meglehetősen árnyékos Hidas-pataki úton rekordidő alatt jutottunk fel a Székre, ahol nagyon jól esett a koradélelőtti napsütés bágyadt meleg fénye. Körüljártuk a Nyugati-, Keleti- és Északnyugati-sziklákat, miközben örültünk a csodálatos kilátásnak a tiszta légben, majd a jól ismert gerincúton ereszkedtünk le Dédabisztrára. (Kocsis András)

Mikulasok az Istenszeken Kocsis Andras

Mikulások az Istenszékén - Kocsis András fotója

November 30 és december 2 között Magyarországra, Gyulára mentünk és a már megszokott módon felkerestük az útunkba eső érdekesebb helyeket. Először a körösgégényi Zichy kastély előtt álltunk meg. A historizáló stílusú kastély utolsó magyar tulajdonosa Zichy Ödön, aki még Czárán Gyulát is segítette amikor turista utat épített Vársonkolyos és Rév között. Nagyváradon -10 C fokban csodálltuk meg az uniós pénzekből szépen felújított várost: a Várat, a Fekete Sas palotát, a Holnaposok szobrát, Czárán Gyula szobrát valamint a szebbnél szebb szeccessziós épületeket. A püspöki palota, a Római Katolikus Székesegyház, a Kanonok sor, valamint Szent László szobra idegenvezetőnk elmondása szerint a következő három évben lesz felújítva. Átfázva érkeztünk Nagyszalontára, ahol az Arany János Emlékmúzeumot tekintettük meg. A hideg Gyulán is velünk tartott betervezett esti városnézésünkön. A Tourinform iroda munkatársa vezetett végig a városon és hozzáértését humorral fűszerve mutatta be, akkora lelkesedéssel, hogy még a fagyos időt is feledtette velünk. Másnap a várat és az Almásy kastélyt néztük meg, este pedig fürdésre került sor a Várfürdőben. Hazafele Debrecenbe látogattunk, ahol idegenvezetőnk – építész lévén – érdekes dolgokat mesélt a város főbb épületeiről, a debreceni cívisekről és Petőfiről aki itt lakott feleségével fia születésekor. Advent első vasárnapja lévén még a cifraszűrben pompázó juhászokat is sikerült lefotózni, akik a Kis Templomban meggyújtották az első adventi lángot.(Szilágyi Eszter)

Simon Erika Nagyvarad Fekete Sas palota

A Fekete Sas palota Nagyváradon - Simon Erika fotója

Simon Erika Debrecen juhaszok cifraszurben

Debrecen, juhászok cifraszűrben - Simon Erika fotója

December 7 - 9 között a marosvásárhelyi EKE megtartotta évzáró buliját a Bucsinon. Mivel sok mindent terveztünk, már pénteken odautaztunk, hogy minél hosszabb legyen az együtt töltött idő. Húszan gyűltünk össze és mindenki nagyon jól érezte magát. A csapat egy része társasjátékozott, mások a melegvizes dézsában pihenték ki fáradalmaikat. Asztalitenisz bajnokságot szerveztünk és természetesen buliztunk, meghozzá két éjszakán keresztül. Szombaton délelőtt egy rövid túra is belefért a programba, hogy teljesebb legyen a hétvége. (András Erika)

2018 evvegi buli Belfenyeri Gabor

Bulira hangolva - Bélfenyéri Gábor fotója

December 16.-ai évzáró gyalogtúránkon 25-ön vettük célba a Bekecs-tetőt. Túránknak hadtörténeti jellege is volt, mert útba ejtettük a Bekecsen elesett honvéd magyar, bosnyák, és német katonák síremlékeit és lövészárkokon is áthaladtunk. A bejárt útvonal: Nyárádselye – Bekecs-tető (1080 m) – Körtvélyes-mező – Írott-kő – Kerek-hegy – Nagy-Bekecs-mező – Restád-tető – Szováta. A túra adatai: hossz: 17,3 km, szintkülönbség: +640 m / -735 m, időtartam: 6,5 óra. Az előző napi havazások és a hideg idő ellenére, összefüggő hóval csak 850 méter tengerszint feletti magasságban találkoztunk. A túra egyik látványossága a Kis-Küküllő és a Nyárád-völgyében alattunk maradt felhőplafon volt. (Dósa László)

Csapatunk a Bekecsen Dosa Laszlo

Csapatunk a Bekecsen - Dósa László fotója

Szilveszteri óévbúcsúztató túránkon Marosszentgyörgyről indulva a Cinege-tetőn, Terebics-tetőn és Németkalapon keresztül a Somos-tetőre érkeztünk. A hat résztvevő pezsgővel köszöntötte az új évet. (Kocsis András)

Kadar Gyula ujevkoszontes

Újévköszöntés - Kádár Gyula fotója

2018 1231 11133800

Boldog új évet kívánunk! - Kádár Gyula fotója