Az Erdélyi Kárpát-Egyesület megrendüléssel vett tudomást az erdélyi természetjárás és természetkutatás kiemelkedő személyiségének, a Szelek barlangja felfedezőjének, az EKE-Kolozsvár 1891 régi tagjának, Bagaméri Bélának elhunytáról.
Nyugodj békében, Béla bácsi, ott fenn a csillagösvényen!
Szilágyi Árpád eképpen foglalta össze életpályáját az Erdélyi Gyopár 2012/4-es lapszámában:

Bagaméri Béla Kolozsváron született. Édesapja, Bagaméri Béla kereskedő, édesanyja, Mária háztartásbeli.
A gimnázium elvégzése után, 1937 és 1941 között vasesztergályosként dolgozik egy kolozsvári fémfeldolgozó üzemben, de közeledik a háború, így 1942-ben katonai szolgálatra hívják be. Nemsokára kikerül a frontra. Az 1943-as évben hadifogságba kerül, ahonnan csak 1947-ben tér haza, Kolozsvárra.
Újra vasesztergályosként dolgozik 1951-ig. Igyekszik fejlődni, tanulni, ezért beiratkozik a kolozsvári Műszaki Főiskolára, amit 1953-ban fejez be sikeresen.
A Metalul Roşu üzemben kezd dolgozni mint mérnök, majd a bánffyhunyadi IFET-nél, és végül a kolozsvári Díszítőipari Szövetkezetnél egészen 1981-ig, nyugdíjazásáig.
Már egészen fiatalon a természetjárás, a hegymászás és a barlangászat foglalkoztatja. Bekapcsolódik az EKE akkori titkára, Rotaridesz István csoportjába, akit mentorának tekintett. A Lámpafényben a barlangvilág című könyvében a következőképpen nyilatkozik: „Addig-addig faggattuk Pista bácsit, míg belátta, nem pillanatnyi kíváncsiságból, hanem őszinte érdeklődésből kérdezősködünk, s megalakította a mi barlangász csapatunkat is.” Együtt kutatták a Bihar-hegység, a Királyerdő, a Jád és a Dregán völgyek sziklás vidékeit, főleg barlangász szempontból.
1953–1965 között a Metalul Sportklub alpinista szakosztályának a vezetője. Több barlang felfedezése és feltárása fűződik a nevéhez. A teljesség hiánya mellett megemlíthetjük a Les-völgyi Tutajos-barlangot, a Rotaridesz-barlangot, a Jád-völgyi Fekete-barlangot, több Dregán-völgyi és körösfői karszton lévő barlangot, amelyeknek felfedezője és feltárója volt.
Sorsdöntő fordulat 1957 áprilisa, amikor felfedezi a sonkolyosi Szelek-barlangot, amelyet alpinista barlangász társaival kezd feltárni és amely az évek folyamán Románia leghosszabb barlangja lett a maga 50 km hosszú járataival.
1966-ban több barlangkutató társával megalapítja a Kolozsvári Amatőr Barlangkutató Klubot (Clubul Speologilor Amatori Cluj), amelynek első elnökévé választják. A klub megalapítása nagy lendületet adott az országos barlangász mozgalomnak, ugyanis ez lett az első olyan egyesület, amelynek kinyilvánított célja kizárólag a barlangászat.
Hosszú, 50 éves aktív tevékenységét, munkásságát az évek folyamán több oklevéllel, kitüntetéssel, kupákkal jutalmazták:
Emlékplakettet kapott a kolozsvári Barlangkutató Intézettel való több éves együttműködésért – 1968;
Díszoklevelet a Román Alpin Klubtól;
Díszoklevelet és kupát a Román Barlangász Szövetségtől (FRTA-CCSS) – 1975;
Barlangok feltárásáért kapott Kataszteri-díjat (FRTA-CCSS) – 1983;
40 éves kiváló munkásságért Kiváló Munkásságért-díjban részesült (FRTA-CCSS) – 1982;
A Magyar Karszt- és Barlangkutató Szövetség a kitüntetés mellett tiszteletbeli tagjává is választja.
Természetjáró, hegymászó és barlangkutató tevékenységéről több újságban, folyóiratban közölnek írásokat.
Régi álma teljesül, amikor társszerzőként (Bagaméri–Coman–Tóth) sikerül megjelentetni első könyvét, amely a Szelek barlangja (Ifjúsági Kiadó, Bukarest) címmel 1961-ben jelent meg.
Élményeit és munkásságát – egész életén át gyűjtve az adatokat – 1988-ban sikerül megjelentetni újabb könyvben, melynek címe Lámpafényben a barlangvilág (Bagaméri Béla, Márton Melinda).
Fél évszázados fáradhatatlan természetjárás és barlangkutatás után 1987-ben a kolozsvári Amatőr Barlangkutató Klub tiszteletbeli elnökévé választják. Fiatalkori cserkésztevékenysége elismeréséül a Reményik Sándor öregcserkész csapat parancsnok-helyettesévé választották.