Barangolj Velünk!

EKEArt 9 fotóbiennálé

IX. EKEArt-fotóbiennálé

EKEArt 9 plakat kicsi

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület marosvásárhelyi szervezete kilencedik alkalommal szervezi meg az EKE-tagok számára kiírt fotópályázatát, majd a beérkezett alkotásokból fényképkiállítását, melynek a megnyitója november 19-én lesz. A pályázatkiíró célja változatlan: látni és láttatni, felkelteni az érdeklődést a természet és az élővilág szépségei iránt, valamint kultúránk és hagyományaink megismerésére és megőrzésére fókuszálni.

Négy kategóriában lehet fotókat beküldeni: tájfotó, vadvilág (wildlife), makrófotográfia, kulturális örökségünk.

A vadvilág-kategóriában állatfotókat várunk, olyan vadállatokról és madarakról, amelyeket akár túrázásunk során kaptunk lencsevégre, akár cserkeléssel vagy les-sátorból örökítettünk meg. Az állatokat élőhelyükön vagy életük egy-egy érdekes mozzanata közben mutassuk be.

A makró kategóriában rovarokról, kisebb állatokról, virágokról, gombákról, ásványokról készült közeli fotókat kérünk.

A kulturális örökségünk kategóriában olyan fotókat várunk, amelyek a népművészetet, a népszokásokat, hagyományokat és a népi építészetet örökítik meg (pl. népviselet, néptánc, népi díszítő művészet: hímzések, szőttesek, csipkekészítés, bőrdíszmű, bútorfaragás, székelykapu- kopjafa- és agyagedények készítése; húsvéti hagyományok, farsang, szüreti bál; templomok, katedrálisok, freskók, kegyeleti tárgyak, zarándokhelyek, régi vízimalmok, gőzmozdonyok, kisvasút stb.). Érvényes az elv, hogy „a kevesebb sokszor több”, tehát jellegzetes részleteket is várunk. Ideális lenne, ha a résztvevő EKE-osztályok tagjai lehetőleg a saját környékükről keresnének témát, de ez nem követelmény.    

A tájfotó-kategória arra invitálja a fotósokat, hogy bemutassák tájképeiket, amelyeket Erdélyben vagy akár határainkon túl készítettek. Lehetnek ezek a szomszédos országokban, vagy akár tengeren túli egzotikus világokban készült tájképek. A képek célja, hogy bemutassák a természet szépségét és sokszínűségét.

Minden pályázó kategóriánként maximum öt képet küldhet be. Elfogadunk drónnal készült fényképeket és a sorozat is megengedett. Egy sorozat maximum négy felvételből állhat, ami egy képnek számít. Indokolt esetben a zsűri fenntartja a jogot a sorozat megbontására. Mi is számít sorozatnak? A zsűri szakmai véleménye szerint egy sorozat különböző (de egymással összefüggő) cselekmények egy-egy pillanatát örökíti meg, nem pedig egy cselekmény több mozzanatát.

Az idéntől változtatunk a beküldés és a zsűrizés módszerén. Első lépésben a fotókat digitálisan (JPG formátumban) kérjük beküldeni az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre. A zsűritagok értékelik a beküldött fényképeket és eldöntik, hogy melyek kerülnek kiállításra. Második lépésben a zsűri által kiválasztott fotók tulajdonosait értesítjük (legkésőbb október 15-ig), hogy mely fotókat küldjék el papírra kinyomtatva vagy előhívva.

Pályázati feltételek:

  1. A JPG állományokat az alábbi minta szerint nevezzük el: jelige-kategoria-fotocim (pl. farkaskolyok-makro-gentiana, ékezetek és speciális karakterek nélkül). Az előhívott fényképek ugyanazok kell hogy legyenek, mint a JPG-formátumban elküldött képek, utólagos módosítások nélkül.
  2. A beküldött JPG-képek felbontására vonatkozó követelmény, hogy a hosszabb oldal 2000 pixel, a rövidebbik oldal pedig ezzel méretarányos legyen. Színprofil: sRGB (ez a digitális gépek alapvető színprofilja).
  3. Az előhívott fotók méretei: 20x30 cm vagy 30x40 cm. A fotópapír mérete azonos kell hogy legyen a fotók méretével, úgy, hogy ne maradjon fehér/fekete szél. Panorámafotók esetében a kép hosszúsága 40 cm legyen, szélessége pedig 20–26 cm között változhat.
  4. A képek digitális feldolgozásánál csak alapvető (a teljes képre vonatkozó) képjavításokat fogadunk el: fényerő, kontraszt, színegyensúly, gradációs görbe, színezet/telítettség. Megengedett a fekete-fehér átalakítás.
  5. Megengedett: a kép készítése során keletkezett technikai hibák, karcok, fényérzékelőre tapadt por eltávolítása. Engedélyezett a kép vágása, zavaró képrészletek levágása, a kép orientációjának módosítása. Az EXIF-adatok manipulálása tilos, és a képeknek ezeket kell tartalmazniuk.
  6. Nem megengedettek: nagyobb módosítások, illetve képelemek eltávolítása és hozzáadása.
  7. A képek (digitális) keretezését mellőzzék, vízjel és dátumozás ne legyen a képeken.
  8. Egy sorozat képeinek összetartozását számozással vagy a leírásban megjegyzéssel egyértelműen jelölni kell.
  9. Mindegyik kép hátoldalára kérjük olvashatóan feltüntetni:
  • a fotó címét,
  • a helyszínt, ahol készült,
  • a kategória nevét,
  • a szerző által választott jeligét.
  1. Az EKEArt előző kiadásain kiállított fényképek nem nevezhetők be.
  2. A szervezők a fotókat a kiállítás népszerűsítése érdekében térítésmentesen felhasználhatják a szerző nevének feltüntetésével az egyesület honlapján, a sajtóban és a támogató cégek reklámhordozóin közzétehetik. Ez azonban nem jelent kizárólagos használati jogot, a pályázók a képeikkel továbbra is szabadon rendelkeznek.
  3. A pályázó a pályázatra való jelentkezésével hozzájárul teljes nevének nyilvános feltüntetéséhez a pályázat, a hozzá kötődő médiamegjelenések és a kiállítás során. A szervezők a pályázó adatait a továbbiakban kizárólag a regisztrációhoz kötött adminisztrációhoz használják fel.
  4. A fotók tartalmáért és tulajdonjogáért a pályázó vállal felelősséget.
  5. A szerző a fotók beküldésével elfogadja a fenti pályázati feltételeket. 

Beküldési határidők:
● 2021. október 1.
/ a fotók JPG-formátumban való beküldésére.
● 2021. október 31. (a postabélyegző dátuma) /a kiállítandó fotók papíralapon való beküldésére.

Kapcsolattartó személy: Sükösd Sándor EKEArt-koordinátor

Postacím:
Sükösd Sándor, Str. Înfrățirii bl. 23, ap. 8, 540478 Marosvásárhely (Târgu-Mureș), jud. Mureș

Telefon: 0744-214178 (Vodafone)

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

A kiállítás megnyitójára, valamint a kiállított képek díjazására november 19-én a marosvásárhelyi Bernády Ház galériájában (Horea u. 6.) kerül sor az éppen aktuális járványügyi korlátozásoknak megfelelően. A szervezők egy „először pályázó” díjat és minden kiállítási kategóriában egy I., egy II. és egy III. díjat osztanak ki. Benevezési díj nincs. A ki nem állított képeket remélhetőleg a 2022-es EKE Vándortáborban visszajuttatjuk a szerzőknek az EKE-tagszervezeteken keresztül.

Végül néhány észrevétel és javaslat:

- A fotók feliratozásánál ügyeljünk, hogy permanens markert használjunk, mert volt rá példa, hogy a gyenge minőségű marker elkenődött és összemaszatolta az alatta levő fotót. A legjobb megoldás vékony papírcsíkra olvashatóan felírni a kért adatokat és átlátszó szalaggal rögzíteni ezt a fotó hátuljára.

            - A szerző által választott jelige mindegyik fotón ugyanaz kell hogy legyen.

- Volt, aki a képeket hagyományos módon a román postával küldte el és a postás a 20x30-as képeket a jóval kisebb postaládába a szó szoros értelmében begyömöszölte. A fotókat a román postán csomagként kell küldeni, vagy gyorspostával lehet eljuttatni (PrioriPost, Transilvania Post, Urgent Cargus, Fan Courier stb.).

Túrákban és fotókban gazdag évet kívánunk minden EKE-társunknak!

A szervezők / EKE Marosvásárhely