Erdélyi Kárpát-Egyesület
Marosvásárhely

zarándokkalauz - bevezető

Maros megyei zarándokkalauz 

A Közép-Európát átszelő, a magyarok Nagyasszonyához, Máriához fűződő emlékhelyeket egybekötő Mária-zarándokút Magyarország határától Csíksomlyóra haladva északnyugat-délkelet irányban keresztezi Erdélyt. Ennek a résznek mintegy 95 kilométeres szakasza Maros megyén halad át, melyet a zarándokkíséretek tapasztalatai alapján négy napi szakaszra osztottunk fel. Ez a csaknem száz kilométeres szakasz jellegében fokozatosan változik. A belső Mezőség lágyabb, többnyire füves dombhajlatait felváltja az egykori Székely-Mezőség (mai szóhasználattal Maros-Mezőség) erdősebb dombvidéke, aztán a Maros völgyét Marosvásárhely vonzáskörzetében keresztezve, a Nyárádmente többnyire erdő borította, egyre merészebb ívű dombvonulatain halad át Marosszék szent hegye, a Bekecs vadabb térségéig.

Az útvonal alternatívát kínál, különösen a Maros völgye és Hargita megye határa között, vagyis mellékutak állnak rendelkezésünkre és választhatunk egy falvakon áthaladó, emberekkel való találkozásra, kapcsolatok teremtésére lehetőséget biztosító, illetve egy többnyire gerincéleken haladó, elcsendesedésre alkalmat nyújtó változat között.

A Mária-út Maros megyeiszakaszai:

1.Nagysármás – Mezőmadaras
2.Mezőmadaras – Marosszentgyörgy
3.Marosszentgyörgy – Jobbágyfalva
4.Jobbágyfalva – Sóvárad

Ezeken a településeken elszállásolási lehetőségek állnak a zarándokok rendelkezésére, amelyeknek az elérhetőségét a megfelelő részeknél olvashatjuk. Kiegyensúlyozott menetben nagyjából napi szakaszoknak felelnek meg, de erőnléte és lehetőségei függvényében bárki feloszthatja másképpen is az alább bemutatásra kerülő útszakaszt.

Útikalauzunkban bemutatjuk a bejárandó útvonalat, földrajzi és kulturális látványosságaival, természeti szépségeivel, nevezetességeivel, épített örökségével, valamint felhívjuk a figyelmet az esetenként felmerülő nehézségekre és reméljük, hogy ezáltal élményszerűbb és biztonságosabb lesz a zarándoklat.

"Minden zarándok kettős utat jár be. Egy kilométerekben mérhető
távolságot és egy benső lelki utat. A kilométerekben mérhető
szakaszban a zarándok eljut valahonnan valahová. A lelki úton
pedig önmagától az Istenig.

A két út párhuzamosan halad. Míg rójuk a lépéseket, minden
lépéssel közelebb kerülünk utunk végső céljához. A benső útnak
is ez a logikája. Időt igénylő utunk minden percében közelebb
kell kerülnünk a minket rajongásig szerető Mennyei Atyához."

(Oláh Dénes-plebános)

Jó utat, biztos és áldott célba érkezést kívánunk minden zarándoknak!

Komolyabb veszély, sérülés esetén hívjunk segítséget.
A nemzetközileg ismert hívószám itt is a 112.
Hegyvidéken hívjuk a SALVAMONT-ot, vagyis a: 0725826668 mobilszámot.