Erdélyi Kárpát-Egyesület
Marosvásárhely

2024 november-december

Gyalogtúra a Kőgombákhoz

Az idén egy héttel később, november 9-én sikerült megtartani a már évek óta hagyományos Kőgombák túrát.

A túra meghirdetése után nagyon hamar lefoglalták a buszon levő 32 helyet.

Sajnos nagyobb busszal nem lehet megközelíteni a hévízi sípálya parkolóját. A túljelentkezést kiskocsikkal oldottuk meg.

VitaZoltán Csoportkép a Kelemen gerinccel kicsi

A Vásárhelyiekhez csatlakoztak erdőszentgyörgyi és szászrégeni kirándulók, valamint székelyudvarhelyi Ekések is. Összesen 62 turista és 3 kutya kereste a gombákat.

Először megcsodáltuk a már jégcsapos mésztufa vízesést és utána a sípálya felső részétől indultunk. A túra egész ideje alatt csodálatos időben volt részünk, útközben megcsodálhattuk a távolban levő hegyeket, a Kelemenhavast, Nagyhagymást és a Vithavast.

A nagy létszám miatt kisebb csoportokban másztunk le a két gombacsoporthoz, ahol elkészültek a szebbnél szebb és látványos fotók. Az elemózsia és a csúcspálinka elfogyasztása után ugyanazon az úton ereszkedtünk vissza a buszunkhoz és az autókhoz. 

(Vita Zoltán)

 

Csapatépítő hétvége

November 15-17. között került sor Borzonton az összerázó hétvégére, ahol 16 túrát, társaságot és lazítást kedvelő túratárs vett részt. 

Pénteken este volt a bemelegítés, szó szerint és képletesen is. A hangulatot meghozta a sok társasjáték, beszélgetés és a dézsában, szaunában való melegedés.

Szombaton pár órás sétát tettünk a környéken, majd sütögetés, lazítás zárta a napot. Az est fénypontja a versenyjátékok voltak, gyermeki izgalommal és lelkesedéssel adtuk át magunkat a szórakozásnak. 

Vasárnap, hazaindulás előtt is kihasználtunk minden percet a lazításra, pihenésre, jó beszélgetésekre.

(András Erika)

 

Szászföldi gyalogtúra Táblás és Almakerék között

November 23-án 32 túrázó vett részt egy 24 kilométeres szászföldi túrán.

A péntek esti és éjjeli eső sem vette el a túrához való kedvünket, így egy lelkes vidám csapat indult neki Táblásról a tervezett útvonalnak. A következő település, amelyet meglátogattunk, Berethalom volt, az UNESCO örökségi listán is szerepelő szász erődtemplommal. Innen a Via Transilvanica túrajelzést követtük, hol sáros, hol havas ösvényeken, érintve Nagykapust és Apaújfalut. Sötétben érkeztünk Almakerékre, ahol várt minket a kisbusz.

(Német József Levente)

 

Télies gyalogtúra a Mező-havasra

2024. november 24-én a Nagy-Mező-havasra indultunk.

A túrán 9 személy vett részt.

A Bucsin-tetőtől kezdve 30-50 cm érintetlen, friss hóréteg fogadott. A téli havas táj és sziporkázó napsütés gyönyörű látványt nyújtott, viszont a nehéz terepviszonyok miatt a csúcsra ezúttal nem jutottunk fel.

A valamikori helikopter leszállópályán tartottunk egy nagyobb pihenőt, majd visszafordultunk.

simon lorand mezohavas helikpter leszallopalya kicsi

(Molnár Balázs)

 

Barangolás a marosszéki erdőkben IV/2024: Segesvár - Breite-tető - Keresd

András-napi zsírégető túrán vettünk részt november 30-án Segesvár, Breite-tető, Bese, Keresd útvonalon.

A 64 fős csapattal Segesvárnak az Apold felőli kijáratától indultunk, többnyire a Via Transilvanica nyomvonalát követtük, a Breite-tetőn megcsodáltuk a 400-600 éves tölgyeket, majd egy hosszabb erdei úton jutottunk el Bese (Ștejăreni) nevű településig, onnan pedig egy gyümölcsösön keresztül értünk Keresdre. Itt Zólya Levente várnagy-történész mutatta be hazánk talán legszebb reneszánsz műemlékét, a Bethlen-kastélyt. 

Az útvonal hossza 16 km volt, a szintkülönbség 350 m.

(Kiss Zoltán-Ernő)

 

Mikulás-túra Istenszékére

December 7-én a Mikulás Istenszékére költözött.

Úgy terveztük, hogy meglátogatjuk és megköszönjük a sok-sok édességet, finomságot, amit a túrabakancsunkban az idén is elrejtett.

28-án vágtunk neki a Déda Bisztra település végéből induló Hidaspataki, kék ponttal jelzett ösvénynek. Eleinte még szemerkélt az eső, de ahogy egyre magasabbra emelkedtünk az esőt havas esővé majd hóvá varázsolta a túrázókra vigyázó jó tündér. Fent, Istenszéke platóján már igazi téli táj fogadott. Hamar előkerültek a szendvicsek, a meleg tea, de nem maradt ki a szíverősítő meg a lelket melegítő fahéjas forralt bor sem. A jó hangulatot látva megjelent a Mikulás egyik testőre, aki elmondta, hogy a főnöke még aznap is keményen hordta az ajándékokat. Ismeritek a mesét ... ilyenkor mindenki jó gyerek, sok a meló.

Összeálltunk egy csúcsfotóra, majd felmentünk Istenszéke legmagasabb pontjára, a nyugati sziklák kilátóihoz (1381m), majd át a keleti kilátókhoz. Itt csak sejteni lehetett a Kelemen gerinc csúcsait, a Csalhót, a Vidhavast meg a Görgényit. Sűrű köd takarta a tájat, fátyolba borította az amúgy oly kedvelt kiránduló helyeket. Létszámellenőrzés után csapatunk vidáman indult lefele, a frissen lehullott hó jó tapadást biztosított, nem volt szükség jégkampókra.

sukosd sandor istenszeken kicsi

A buszhoz még sötétedés előtt visszaértünk, így volt időnk átöltözni, elfogyasztani a maradék csokit, vizet, teát. Igazi téli túra volt, jó emberekkel jó helyen és jó időben.

(Sükösd Sándor)

 

Könyvbemutató: Székely Árpád legújabb könyve

2024 dec.11-én Székely Árpád Erdély virágoskertje - Növényritkaságok és botanikai csemegék a Magas-Tátrától a Retyezátig című könyvének a bemutatására került sor.

konyvbemutato szekely arpad kicsi

Rendhagyó könyvbemutató, hisz a szerző sajnos már nem lehetett jelen. A felesége, Székely Melinda mutatta be az általa előkészített anyagot.

Székely Árpád udvarhelyi földrajztanár 2012-2024 között 17 könyvet/albumot tervezett, írt, szerkesztett. Mint a Kárpátok szerelmese, maga járta a hegyeket, készítette a fotókat, szerkesztette az anyagot. A Covid ideje alatt is. Ahogy régebben mesélte, megkönnyítette a munkáját az a tény, hogy ebben az időszakban kevés emberrel találkozott útjai során. Nagy fontosságot tulajdonított egy-egy fotótémának, ezért sokszor előfordult, hogy a fényviszonyok vagy egyéb tényezők miatt visszatért ugyanarra a helyszínre. Rengeteg időt, energiát áldozott arra, hogy munkája megfeleljen a legigényesebb elvárásoknak is. Akinek birtokában van bármelyik könyve, kérem vegye le a könyvespolcról, ahogy én is tettem most, és olvassa el a címlap hátoldalát. Döbbenet, elismerés, vegyes érzelmek. Hogy is fért ebbe a 47 évbe ekkora tudás, akarat, energia?

szekely arpad kicsi

Az utolsó könyvének facebookos eseménye még itt van a szemünk előtt. Aztán elhalványul, de remélem, hogy sokan fogják használni a könyveit, túrázók, honismeret kedvelők, földrajz szakosok és mindenki, aki értékeli a szépet.

Álljon itt két link egy kolozsvári és egy baróti könyvbemutatóról:  

https://www.youtube.com/watch?v=Sj5ma1ObOqk (2018)

https://www.youtube.com/watch?v=y5Th-4Pb6Zk (2020)

A mindössze 400 példányban megjelentetett Erdély virágoskertje - Növényritkaságok és botanikai csemegék a Magas-Tátrától a Retyezátig című könyv elfogyott, azonban utórendelés van folyamatban. Kérjük igényét jelezze a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen vagy a 0758507598-as telefonon.

(Szilágyi Eszter)

 

Évzáró gyalogtúra a Gyalui-havasokba, Bélavárra

A marosvásárhelyi EKE évzáró túrája december 14-re volt időzítve, Bélavárára. 

A könnyebb megközelítés érdekében a 16 résztvevő személyautókkal utazott Marosvásárhelyről Felső-Podságára a gyalogtúránk kiinduló pontjáig. 

A piros ponttal jelzett körtúrát jártuk végig kezdetben napos, majd délutánra egyre borúsabb időben. A hóréteg vastagsága kisebb volt, mint amit a meteoblue jelzett és mint amire számítottunk, ezért könnyen haladatunk a csúcs közelében is a csupán 10 cm-es hóban.

Télelőn a Bélavárán Dosa Laszlo kicsi

A csúcson és a kilátópontoknál az erős és hideg szél igencsak lerövidítette tartózkodásunk idejét, de a kilátás így is örömmel töltött el. 

A többnyire borús idő ellenére a távolban a felhőplafon felett megcsodálhattuk a Széples, a Radnai-havasok, a Kelemen-havasok és a Fogarasi-havasok napsütötte csúcsait.

 A túra adatai: hossz 10,5 km, szintkülönbség +850 m/-850 m, időtartam pihenőkkel együtt 6 óra.

(Dósa László)

 

Gyalogtúra a Dél-hegyre

December 28-án egy újabb téli túrára került sor.

A mostani célpont a Görgényi havasok déli részének legmagasabb csúcsa, a 1694 méter magas Délhegy volt.

A csomafalvi Veresvirág sípálya parkolójából indult a túra, ahol már a hó vastagsága 10 cm volt. Ahogy a 29 túrázó és Kormos közeledtek a célponthoz úgy nőtt a hótakaró vastagsága, amely a csúcs környékén elérte a 80 cm is. Próbára is tette a csapat erőnlétét és kitartását a vastag hótakaró mert minden lépésnél térdig süllyedtünk, ami megnehezítette az előrehaladást. De a kitartásnak meglett az eredménye és délre a csapat felért a csúcsra, ahol elfogyasztotta a kis ennivalóját és egy korty pezsgő is jutott mindenkinek.

nemet levente délhegy kicsi

Ugyanazon az útvonalon ereszkedtünk vissza az autókhoz, könnyebb körülmények között, mert az ösvényt kitapostuk. Így teljesítettük a 12 km távot és 850 méter pozitív szintet.

 

Óévbúcsúztató túra

December 31-én ismét megtartottuk a hagyományos óévbucsúztató túránkat.

A ködös, zúzmarás idő ellenére 57-en indultunk a Somos-tetőről, a Kőmedvétől.

Jelzett turistaúton megkerültük az állatkertet, a Szászok-útján a Németkalap érintésével a Terebics-tetőig gyalogoltunk. Itt pihenés, falatozás, pezsgőbontás volt, majd ugyanazon az útvonalon visszatértünk.

 

A 2024-es istenszéki természetvédelmi felügyelet számokban

9 év telt el amióta egyesületünk elkezdte a hétvégi állandó természetvédelmi felügyeletet Istenszékén, a vegetációs időszakban.

A 2024-es év folyamán az Istenszéke természetvédelmi terület felügyeletében április közepétől kezdődően október végéig 11 marosvásárhelyi EKE-tag vett részt. Istenszéke önkéntes védnökei a Maros-megyei Hegyimentő Szolgálat 2 tagjával közösen összesen 53 hétvégi szolgálati napot töltöttek fenn a természetvédelmi területen.

A hétvégi napokon kb. 1920 látogató jött fel és ezeknek 0,73%-a próbálkozott a természetvédelmi törvények és Istenszéke természetvédelmi terület látogatási szabályzatának kihágásával.

Az idei kihágásokat az off-road járművekkel történő bejövetelek, szemét fenthagyása és a növényzet károsítása képezték.

A legtöbb kiránduló és túrázó szeptemberi és az októberi hétvégeken látogatott Istenszékére. Szeptemberben 402, októberben pedig 455, személy jött fel a védett területre. A központi tisztás közelében és a feljöveteli útvonalakon az idén is gyakran láttak barnamedvét a felügyelők és a kirándulók egyaránt, de soha nem volt veszélyes a találkozás.

Augusztus elejétől kezdődően a fenti forrásból már nem jutott elegendő víz minden szomjas túrázónak.

Az istenszéki természetvédelmi felügyeletet az idén is a marosvásárhelyi PC House támogatta.

(Dósa László)