"Tokaji hosszúlépés", túrázás, evezés, borkóstolás, fürdőzés

Az aszú hazájában, Tokajon. A Zempléni-hegység déli részén, ennek egyik leglátványosabb vulkáni kúpjának lábánál, a Bodrog Tiszába torkollása fölött találjuk azt a kis városkát, amely ennek a hegyaljai térségnek névadó települése.

Tokaj az aszú, vagyis az aszúszőlő őshazájának számít. Ennek a “szőlőfajtának”, illetve a belőle készült boroknak, melyek a vidéket híressé tették, különös története van. Azonban ahhoz, hogy ezt megértsük vissza kell lapoznunk a történelemben néhány évszázadot.
A középkori török portyáknak úgymond “szezonjuk” volt, akár a kertészkedésnek. Általában tavasszal, a téli fagyok elmúltával vették kezdetüket, amikor a helyi gazdák kimehettek a földekre és gyümölcsösökbe dolgozni, majd az őszi kontinentális fagyok beálltáig, a hideg esős-ködös, havas-zúzmarás időszakig tartottak. Ezt már nem szerették, ekkor visszahúzódtak délebbi, hódoltatott térségek felé. Így - annak ellenére, hogy a vidék sosem tartozott a török hódoltság területéhez - a hegyaljai gazdák csak késő ősszel, a fagy-csípte, összeaszott, víztartalmának jelentős részét elvesztett szőlőt merték leszüretelni, ha az időjárás még arra alkalmas volt. Ez az összeaszott, vagyis aszú szőlő meglehetősen édes volt, ami a belőle készült borok különlegességét, majd ezek által a vidék nevezetessé válását eredményezte.
Zemplén-hegyalja névadó városának néveredete tisztázatlan. Egyik magyarázat szerint Tokaj a “Daghaj” kifejezésből származik, amelyből a dag a sztyeppei lovasnomádoknál hegyet, a haj pedig hajlatot, azaz aljat jelentett. Jól hangzik és lehet, szívesen el is hinnénk, bizonyíték azonban nincs rá. Ezért egyesek valószínűbbnek tartják a helység nevének szláv eredetét, az összefolyás jelentéssel bíró “stokoj”-ból. Igaz, a kisváros a Bodrog Tiszába torkollásánál alakult ki, mégis a minden értelmezhetetlen név mögött feltűnő “szláv eredet” unos-untalan ismétlődése szinte egyfajta sztereotípiának számít. Ráadásul bizonyíték erre sincs, csak ezt már hajlamosabbak vagyunk elhinni. Megszoktuk, hogy mindenre, amit nem értünk, rávágjuk, hogy szláv, s ezzel a dolog el van intézve.
Kirándulásunk első napján a városka fölé magasló, jellegzetes formájú Kopasz-hegyet szándékoztunk megmászni, de mivel katonai megfigyelő állás működik a csúcson, amihez biztonsági okokból nem engedtek volna közel, lemondtunk róla. Érdekes fintora a sorsnak, a párszáz méterrel a város fölé magasló jó kilátást biztosító magaslatról, ahonnan elődeink évtizedekig az alföld felől érkező törökök közeledését figyelhették, ma északkeleti irányba kémleljük a tájat, egy újabb, orosz-ukrán konfliktus miatt.
A Kopasz-hegy helyett egy közeli tetőn álló Regéc várát választottuk, melynek korhűen felújított falai között múzeum működik, s melynek tornyából békésen szemlélhettük a Zempléni-hegységet borító háborítatlan erdőséget és a hegyek lábánál épült falvak szinte madártávlatból elénk táruló, makettszerű látképét. A vár, ahogy az egész vidék is, egykor az Aba nemzetség birtokában volt. Regéc oklevélben való legrégebbi említése a XIII. század végéről származik, s az 1285-ös, úgynevezett “második tatárjárással” kapcsolatos. A vár nevének eredetére nincs perdöntő magyarázat, így egyesek itt is szláv eredettel intézik el a kérdést. Az 1312-es rozgonyi csata után Károly Róbert király a vele szembeforduló vesztes Aba Amadé minden birtokát elkobozta. Ezután Regéc is királyi birtok, majd adományként királyhű főurak egész sora birtokolja, míg a XVII. században a Rákóczi család kezébe kerül. A Thököly lázadás idején kuruc rezidenciává válik, míg 1685-ben a Habsburgok csapatai vonulnak be, akik végül 1686 május 2-án lerombolják.

Mivel Tokaj a Bodrog Tiszába torkolásánál terül el, a következő két napunk kenuzásról szólt. Előbbi alkalommal a Bodrog árterének tavirózsákkal és mindenféle buja növényzettel ékeskedő, néhol nem kevés ügyességet igénylő, meglehetősen keskeny csatornáiban, majd másodízben a Tisza széles medrén eveztünk fel egy zátonyszigetig.

Délutánjaink, mivel az aszúszőlő és bor hazájában voltunk, mi másról szólhattak volna, mint borkóstolásról. Ennek során, miközben száraz furmint és hárslevelű boroktól a késői szüretelésű és aszúborokig mindenféle változattal ismerkedtünk, megismerhettük ezek történetét, bepillantást nyerhettünk elkészítésük titkaiba, előállításuk rejtelmeibe. Köszönet érte Bodó Judithnak, a Bott pincészet tulajdonosának, akinek munkáját, szakértelmét 2021-ben a „Borászok borásza” kitüntetéssel jutalmazták. Az időjárás viszontagságain kívül e borok ízére rányomja bélyegét a vulkáni eredetű hegyvonulat kőzeteinek sokfélesége és dűlőinek fekvése, irányultsága, de rengeteg múlik a termesztők fáradtságos munkáján, odafigyelésén is.
Hazautunkat a Hajdú-Bihar vármegyei, tipikusan alföldi jellegű Balmazújvárosban szakítottunk meg, ahol felkerestük a különleges vizéről híres Kamilla-gyógyfürdőt.
Köszönet Kiss Zoltán-Ernőnek az alapos és minden részletre kiterjedő szervező munkáért.

(Kocsis András)

 

Minitábor a Bükki Nemzeti Parkban

Idei minitáborunkat a Magyarországon élő Bartos-Elekes Zsolt és Zilahi Katalin EKE-társaink meghívására a Bükki Nemzeti Park, illetve a Zempléni Tájvédelmi Körzet területén tartottuk.

Mivel oly messzire kellett utaznunk, a szokásos 5 nap helyett egy teljes hetet töltöttünk ott. Szálláshelyünk a kácsi Kaptárkő és Kecskekő vendégház volt, ahol kényelmesen elfért a mintegy 40 táborlakó.

Öt nap volt vezetett túránk (túravezető Bartos-Elekes Zsolt), ezen felül számtalan honismereti kiruccanás között lehetett választani az Eger - Tokaj - Kassa háromszögön belül. Volt város- és várlátogatás, kastélyok, barlanglakások, strandolás és wellness, borkóstolók, kézműves sörök és fagylaltok, természeti látványosságok.

(Kakucs Zsolt)

 

Gyalogtúra a Kelemen-havasokban: Kis-Beszterce

Július 12-én a Kelemen-gerinc második legkedveltebb csúcsára, a Kis-Besztercére mentünk.

A 39 fős csapattal Ratosnyáról indultunk a kék kereszttel jelzett útszakaszon, amely felvitt a Kis-Tiha nyeregbe. A marosvásárhelyi hegyimentősök által elhelyezett védkunyhónál pihentünk, ebédeltünk majd a Mária Terézia piros sávos ösvényén folytattuk utunkat a Kis-Beszterce nyeregig.

A csodálatos panorámát a helyenkénti kisebb eső es jégeső tette még felejthetetlenebbé. A nyereg alatti táblán arról értesítenek, hogy a 300 métert és a némi szintkülönbséget 1h 20 perc alatt tesszük meg. Talán kézállásban gondolták? Ugyanis 12-15 perc alatt már a csúcsról gyönyörködhettünk az elénk táruló látványban. A Kelemen-gerinc csúcsai barátságosan mosolyogtak felénk, délnyugat fele Istenszéke keleti sziklái, északnyugaton meg a Radnai volt látható. A csúcson pihenő, nassolás, szülinapi köszöntő majd a szokásos csúcsfotó. Visszafele ugyanazon az úton értünk vissza kisbuszainkhoz.

(Sükösd Sándor)

 

Gyalogtúra a Királykő északi gerincén

A július 13.-ára szervezett királykői sziklatúrán nyolc vásárhelyi EKE-társunk vett részt.

A vasárnapi kora reggeli indulás érdekében már szombat estére megérkeztünk a Plaiul Foii turistaház melletti kempingbe, ahol az esti órák vidám hangulatú születésnapi ünnepléssel teltek a sátraink mellett. Vasárnap reggel 6 órakor felhőtlen időben és korai napsütésben indultunk útnak a Királykő Északi-gerincének irányába. A túra útvonala: Plaiul Foii turistaház – Spirlea-patak-völgye –  Spirlea védkunyhó – Deubel útja – Grind-nyereg – Pásztor-csúcs (2238 m) – Vf. Căldării Ocolite (2202 m) – Kis-Cimbalom (2231) – Nagy-Cimbalom (2177 m) – Hegyes-csúcs (2150 m) – Csoránga-őv – Reménység védkunyhó – Calineț-völgy alsó szakasza – Plaiul Foii turistaház. A túra hossza: 17 km, a szintkülönbség: +1750 m / -1750 m, az időtartam pedig pihenőkkel együtt 13 óra volt.

A gyönyörű kilátás mellett számos védett virágot és több zergét láthattunk.

(Dósa László)

 

Határon innen és túl 1: Gorj megye

Olténiába látogattunk ötvenen július 18 és 20-a között. Olténia egy igazi, felfedezésre váró kincs. Átlépve a „határt” a Vöröstoronyi szorosnál tartottunk történelem órát, majd a Cozia kolostort, a Costesti homokkő képződményeket, a Hurezi kolostort, a maldaresti udvarházakat, valamint a Fehérnépek barlangját (Pestera Muierilor) tekintettük meg. Szombaton Tg.-Jiu fontosabb látnivalói kerültek sorra, itt van kiállítva a mester,  Constantin Brâncuși három remekműve: A csók kapuja, A csend asztala, és a Végtelen oszlop. Utána a festői környezetben található Tismana-kolostor felfedezése következett, innen Brâncuși, szülőfalujába, Hobitara mentünk, ahol rendkívül kedves, nagy tudású hölgy mesélt a szobrász életéről, munkásságáról. A napot a Sohodol szurdokkal zártuk. 

A hazafele utat a Zsil völgyén át tettük meg. Petrozsény és Hátszeg között is bőven akad látnivaló: Boli barlang,Véka szurdok, Krivádiai Perényi torony, valamint a Szászsebes mellett található Vörös Mart. Utunk során megtapasztalhattuk az ottani emberek kedvességét, segítőkészségét, ezért bátran ajánlom bárkinek az odalátogatást. 

(Szilágyi Eszter)

 

Úz-völgye, kétnapos hadtörténeti túra helyi idegenvezetővel

Cickafark, orbáncfű, gólyaorr, rózsás pozdor, völgycsillag, imola, ökörfarkkóró, aszat, hölgymál, habszegfű, vadmurok, harangvirág … ezer virág virít a hegyoldalon, fölötte, alatta, körülötte lövészárkok, bombatölcsérek, tankakadályok, bunkerek. Most csend van. Ez egy hatalmas temető, megjelölt és jelöletlen tömegsírok: az Úzvölgye. Ide látogatott a marosvásárhelyi EKE 27 fős csapata. 

Első nap, 2025. július 26-án Csíkszentmártonnál tértünk le a főútról, majd Csinód után kanyarodott buszunk a jó minőségű földútra, szívtuk a port, csodáltuk a zöldellő dombokat, kéklő hegygerinceket, és időnként kiszálltunk egy-egy út közelében álló keresztnél, amely az I. és II. világháborúban hazájukért elesett katonákra emlékeztet. 

Az úzvölgyi temetőtől gyalog folytattuk utunkat, a számunkra erőpróbáló hőségben az ezeréves határig, az Úz patak hidjáig, és azokra emlékeztünk, akik 1944 augusztus 26-án olyan szovjet túlerővel találták szembe magukat, hogy csak a visszavonulás fedezését tűzhették ki célul. Pedig a Mátyás erődhöz lövészárkok, lőszer-, élelem- gyógyszerbunker és óvóhelyek tartoztak.

Tömegsírok az út mindkét oldalán. Volt egy székely fiú, aki a támadás előtt néhány nappal hazamehetett közeli szülőfalujába, ekkor édesanyja belevarrta fia nevét a zokniba. Pár nap múlva a fiú szétroncsolt holttestét a bevarrott név segítségével azonosították. Másik helyen az eső kimosta egy csizma orrát, ez árulta el a kaszálóknak, hogy ott is temető van. 

Sétánkról visszatérve az úzvölgyi temető csendjében olvastuk a 136 magyar nevet az emléktáblán, 1944. augusztus 26 – szeptember 11 között estek el a környéken.

Második nap a Magyarós-tető megmászását tűztük ki célul, amely 1372 m magas. 

Az úttól nem messze láttuk a volt hadikórház helyét, amely mellett még kivehetők a föld felszínén domboruló sorban ásott előkészített sírok. Gyalogtúránk a bevezetőben leírt réten vezetett fel.

Feljebb kapaszkodva megtaláltuk a fenyves benőtte lövészárkokat, amelyek még az I. világháborúból származnak. Egy fán emléktábla hirdeti, hogy a Magyarós-tetőt 1917. március 8-án sikerült elfoglalni a magyar csapatoknak. Az ezeréves határ kövétől visszaindultunk a völgybe. 

Megálltunk a hadikápolnánál, amelyet Varga János honvédutász tizedes tervezett 1917-ben a Magyar Királyi Munkácsi Honvéd Gyalogezred emlékére. 

Visszaérve az Úz medrében frissen zubogó vízesésről kiderült, hogy tankakadály, nem természeti képződmény.

Mi leginkább a gyönyörű természetet láttuk, a múlt nyomai alig felismerhetők, de részletes beszámolót lehet hallani az eseményekről a youtube-on közzétett Sírjuk felett száz virág című filmben.

Külön köszönjük Gergely Józsefnek, a csíkszentmártoni közbirtokosság erdőgondnokának szakszerű idegenvezetését és vendégszeretetét.

(Dézsi Eleonóra)

 

Vizes hétvége

Augusztus 15-17 között tartottuk háromnapos vizes hétvégénket, immár harmadik alkalommal. Helyszín a már bevált Cege-tó parti kemping volt, házigazdánk most is kitett magáért. Lehetőségünk volt a szervezetünk által frissen vásárolt kétszemélyes kajakok kipróbálására, mindenki tetszését elnyerve. Paddleboard is, SUP is volt a flottánkban. Szép időnk volt, 30 °C fölötti hőmérsékletekkel, így az evezés mellett sokat feredőztünk a tóban.

Kevesebben voltunk, mint tavaly, összesen kilenc személy és Samu kutya. Így a hangulat is intimebb volt, békésen sütögettünk esténként, a duma- és kártyaparti sem maradt el.