2007. február 17-én, szombaton szervezte meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület a III. EKE-gyereksíversenyt.
Az idei gyenge tél ellenére a versenyt ideális körülmények között tartottuk, ugyanis reggel 10 cm friss porhó fogadta a kisbányai sípályára érkezőket. A verseny kezdete előtt a szervezők és résztvevők együtt fújták fel a jó hangulat megteremtéséhez szükséges 100 lufit.
A 48 versenyző öt korcsoportban mérte össze tudását. A 3–4 év közötti lányoknál Pusztay Hanga, Váradi Camelia és Vass Anett idén még szüleik segítségével ereszkedtek le a kapuk között, életük első síversenyén, de jövőre biztosan komoly versenytársai lesznek egymásnak.
A támogatóknak köszönhetően a versenyzők ezúttal is díjakban részesültek, az első helyezett fiúk például egy-egy ADIDAS focilabdát kaptak, az Epinvest kft. jóvoltából.
Lukács József EKE-elnök minden résztvevőnek az oklevelek mellett az EKE különböző kiadványait (Erdélyi Gyopár, EKE-naptár) nyújtotta át.
Nyertesek:
ÉGSZÍNZÖLD METAFORRÁSOK avagy KIRÁNDULÁS A SZABAD KÉPZETTÁRSÍTÁSOK LIGETÉBEN címmel nyílik meg Gáspár Melinda, marosvásárhelyi EKE tag természetfotóiból összeállított kiállítás anyaga Marosvásárhelyen a Bod Péter Diakóniai Központ kistermében.
A kiállítást Bálint Zsigmond (AFIAP) nyitja meg 2007. február 21-én, este 19,30-kor.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya újra a rendszeresen megrendezésre kerülő Turistabáljára készül. A Bál kosaras-jelmezes jellegű lesz. Február 17-én, a Bod Péter Diakóniai Központban 17 órai kezdettel kosár és jelmezdíjazás, tombola, vetítés, vacsora, mulatozás lesz a műsoron. A belépő 25 lej. Részletek és előjelentkezés: Velicsek Évánál, 0721-619.995-ös telefonszámon.
Szeretettel várunk minden kis turistát, nagy turistát!
A tavalyi márciusi sízés sikerére alapozva idén EKE-sítábort szervezünk a Madarasi Hargitán. Szállás a Gyopár menedékházban, 20 RON/éjszaka. Érkezés március 22-én, csütörtökön, autóval (vigyázat: hólánc feltétlenül szükséges, Ivótól felfelé).
Az utolsó 10 km-en a járműveknek kifüggesztett órarendnek megfelelően csak 7–11, illetve 14–17 óra között ajánlott felfelé menni. Pénteken sízés (csákányos felvonó van a Súgó-pályán), síoktatás (ha van rá igény), illetve túrázás (Madarasi Hargita-csúcs, Mihály-havas, vízesés, Rákosi Hargita-csúcs stb.). Szombaton síversenyt szervezünk, haladó és kezdő kategóriában. Vasárnap délig sízés, majd hazaindulás. Esténként közös játékok, éneklés, túrós puliszka főzés stb. Mivel a helyek száma korlátozott, kérjük az érdeklődőket, minél előbb jelezzék részvételi szándékukat, e-mail-ben az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen vagy telefonon: 0723-159000 (Veres Ágnes, EKE Kolozsvár).
A Háromszéki EKE február 24–25-én tartja hagyományos téli túráját a Nagyhagymásban. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is szeretettel várjuk más EKE-osztályok tagjainak csatlakozását. Szombaton, 24-én indulunk Sepsiszentgyörgyről a 4.55 órás vonattal, mely 7.12 órakor érkezik Csíkszentdomokosra. Autóbusszal folytatjuk utunkat Balánbányáig, az ottani templom mellől 8 óra körül indulunk az egyeskői menedékházhoz. Ha jeges lesz az út, akkor kötelet feszítünk ki a menedékháztól az Egyeskő tetejéig. Ebéd után cél a Nagyhagymás-csúcs. Visszatérés sötétedésig. Este énekóra, előadja az EKE székelyföldi vegyes kórusa. Éjjel 1 órakor gyertyaoltás (a menedékháznak nincs villanyvilágítása).
Vasárnap reggel 7 órakor ébresztő, reggeli 8-kor, majd indulás az Öcsém-tetőre. Visszaérkezés 11 óra körül, falatozás, 11.30 órakor leereszkedés Balánbányára. Autóbusz Csíkszentdomokosra: 13.10 órakor. Vonat Sepsiszentgyörgyre: 14.23 vagy 18.43 órakor.
A túra önellátású: étel, víz, elemlámpa, hálózsák, melegruha, vízhatlan bakancs szükséges. Fent derékig érő hóra lehet számítani! Gyergyószentmiklósról sítalpas túra indul ugyanide.
További részletek: a Háromszéki és a Gyergyószentmiklósi EKE Osztályoknál.