Eső utáni szép nyári nap volt, kimondottan turistacsalogatónak ígérkezett. Kiruccanásunk Gödére meglehetősen spontánul szerveződött: egy jó ötlet, néhány lelkesedő túratárs és összejött egy pár autóra való résztvevő.

            Eleinte többen is rákérdeztek: melyik Gödére megyünk? És miféle Zebrák? Pedig Göde csak egy van. A Maros szorosában legalábbis. A Göde-patak Marosba ömlésétől a fel a Nagy- és Kis-Göde patakok összefolyásáig húzódik Gödepataka falurész, mely a Maros túlsó, jobb partján beömlő Zebrák-patak torkolatánál található Zebrákpataka falurésszel együtt alkotja Gödét (Gudea). Az utóbbi szinte száz év névösszemosása következtében sajnos a Göde név hallatán nem csak erre a településre gondolunk. Pedig sem a szomszédos Mesterháza (Meştera), sem a kissé lennebb található Nyágra (Neagra) nem Göde. Viszont utólag mindhármat Stânceni-re keresztelték, s mi sem hagyva annyiban a dolgot, visszafordítjuk rendületlenül Gödére mindeniket.

            Zebrákpataka házai közül köves talajút vezet ki, mely végig erdővel övezett talajúton vezet felfelé.

Jó látni, hogy ezt a völgyet még elkerülte a Maros szorosa alsóbb részének mellékpatakai mentén tapasztalható nyaralóépítési láz, s itt még alig vehető észre emberi beavatkozás nyoma. A Bucs-patak torkolata szomszédságában régi bánya elhagyott, s már visszazöldüllő meddőhányója szakítja meg az egyébként töretlen természet zöldjét. A Zebrák könyöktől észak felé a Gyilkos-patakhoz induló sárga pontjelzéseket hiába keresnénk már, letérőjét is csupán sejteni lehet. Ehelyett a Zebrák-patak mentén vezető kék pontjelzéseket követtük, melyek a Válya-patak beömlésétől beszűkülő, meredekké váló ösvényben folytatódnak a Zebrák forrása fölött elterülő, azonos nevű mezőig (1412 méter).

A jó kilátásokkal kecsegtető mezőről beláthatjuk déli irányban a Görgényi-havasokat, valamint keletre tőle a Gergyói-medencét, a Hagymás-hegységet és Gyergyói-havasokat.

A Zebrák-mezőn megtaláljuk a Maroshévízről felvezető sárga sávjelzéseket, melyek a Kis- (1488 méter) és Nagy-Csika (1501 méter) csúcsok alatt vezetnek végig az erdőszélen, ahonnan kedvünkre csodálhatjuk a Kelemen-havasok észak és kelet felé elterülő kiterjedt háborítatlan vidékét, a legelőkkel és fenyvesekkel tarkított, felső szakaszán sziklákkal ékített Lomás-patak mentével s a vulkáni platóval a borókákkal díszelgő Rekettyés-tetőig,

valamint északnyugaton az általunk járt gerincvonulat folytatásával a Drágás-tetőig. Keleten a távolban a Csalhó összetéveszthetetlen alakja látszik a Tóka és Nagy-Aklos csúcsokkal.

            Miután tartottunk egy ebédszünetet a Kis-Csika csúcs alatti erdőszélen, megkerestük ennek csúcsát. Innen folytattuk utunkat a Nagy-Csika csúcs mellett, míg ez utóbbitól északnyugatra elterülő nyeregben megtaláltuk a déli irányba letérő ún. „Kelemen-havasok régi útján” vezető kopott és hiányos sárga háromszög jelzéseket. A félig fűvel borított kövön a nyílból, mely a letérőt jelzi, alig a körvonal felső pereme volt észrevehető. Többi részét fű és talaj fedte.

Láthatóvá tettük a balra mutató sárga nyilat, majd megkezdtük ereszkedésünket a Nagy-Csika déli hegylábán az erdőben vezető elhanyagolt állapotban levő ösvényen. Hamarosan útvonalunkat csak keleten határolta ősfenyves, nyugaton pedig a felnövő fiatal fenyők fölött kilátásunk nyílt a Kis-Ilva Nagy-ágának patakvölgyeit övező hegyhátakra.

Itt már lánctalpas jármű nyomain haladtunk, mely alaposan lelapította, szétnyomta az egyébként buja növényzetet. A fokozatosan délnyugatra forduló nyomvonal belevezetett a Gyilkos-patak medrébe, mely különösen a felső szakaszán meredeken lejt, de egyébként is meglehetősen nehéz a járás a sáros-köves, fatörmelékkel borított vízfolyáson. Alsó szakaszán a patak nyugati irányban folyik, majd a Kelemen-havasok Nemzeti Park határánál beletorkollik a Nagy-ág patakába.

A Drágás-tetőre vezető piros keresztjelzések közelében értünk ki a köves erdei útra, mely hosszan követi a Nagy-ág, majd Kis-Ilva patakok folyásirányát nyugat felé, hogy aztán az ilvamenti széles úton levezessen Palotailva Ilvapataka falurészébe.

            A már majdnem teljesítménytúrát idéző kiránduláson alkalmunk volt megismerni a Kelemen-havasok egy viszonylag járatlan és szeméttől mentes vidékét, annak csendjét, ahol a madarak hangjába, énekébe csak a természet hangjai keverednek.