Egykor élt állatok vázából tengerfenéken képződött mészkő eredménye a Hagymás-hegység, amelyet az évmilliók folyamán a víz, a csapadék, az elemek hatása alakított, hogy végül a ma is látható sziklaszirtek, kősziklák, falak formagazdagságát eredményezze. Ez a fenyvessel benőtt, változatos sziklaalakzatokban bővelkedő vidék a turisták, túrázók és sziklamászók valóságos paradicsoma, olyan nevezetes célpontokkal, mint az Egyes-kő, Öcsém-tető, Nagy-Hagymás, Gyilkos-tó, Békás-szoros, Oltár-kő, Vit-havas és a sort még hosszan folytathatnánk. Ennek a csodavilágnak egyik, talán sok közismert mellett háttérbe szoruló, de az arra járóknak rendkívül szembetűnő sziklatömbje a Csofronka, melynek egyéb nevei Csipronka vagy Cofránka. A Hagymás-hegység gerincének ez a látványos sziklája képezte télvégi, február 28-i túránk célját.

Kápolna a Bucsin-tetőn.

Vasárnap hajnalban indultunk Marosvásárhelyről, s az előző napok ködös, párás, vizes-sáros időjárása után jól esett látni a Bucsin-tető felé kanyarogva a friss, fehér havat, amelyen fent a tetőn valósággal szikrázott a kora reggeli napsütés. Az enyhe tél eredménye, hogy lent, a Gyergyói-medencében sincs már hó, csupán a Gyilkos-tó felé kanyargó műúton értünk ismét havat, hogy aztán a vízválasztón, fent a Pongrác-tetőn (1255 méter) kiszállva az autókból régebbi, fagyott havat fedő pár ujjnyi tiszta porhóban tapossunk.

Friss hó fedi a jéggéfagyott régit a Hagymás-hegység gerincén.

Itt leparkoltunk, majd a tiszta, szinte felhőtlen napsütésben elindultunk déli irányba, a Hagymás-hegység gerincének piros sáv jelzéseit követve. Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy inkább keresve, mert látni most télvíz idején alig lehetett belőlük néhányat. Szerencsére nem kellett keresni őket, ugyanis nagyon jól adja magát a széles út, na meg a puha hóban megőrződött nyomai a gerincen előttünk járóknak. Csupán arra kellett ügyelnünk, nehogy utánuk menjünk, ha a lábnyomok alkalomadtán elhagyták a gerincet és valamelyik kínálkozó mellékösvényen folytatódtak. Utunk első szakasza fenyvesben kanyargott, enyhén emelkedve. Hőérzetünket és hangulatunkat nagyban befolyásolta a kellemes napsütés, s ha nem borít mindent tiszta fehér hó, szinte tavasz benyomását keltette volna az idő. Valamelyest ellensúlyozta a Nap melegét a Lóduj-nyereg (1335 méter) felé közeledve, majd fennebb is a kitettebb helyeken a metsző hideg szél, mely mintha igyekezett volna télre emlékeztetni. Egyébként ahhoz képest, hogy február végét írjuk, s ilyenkor tél végére-tavasz elejére szokott igazán felgyűlni a hó a havasokon, ezúttal meglehetősen kevés van, mondhatni hószegény tél az idei. Csupán a Meggyes-tető (1504 méter) keleti oldalán kapaszkodva kezdett feltűnni, - miközben az előttünk vonuló emberi lábnyomok fogyatkoztak – hogy a hótakaró egyre jelentősebb. Figyelmes szemlélő különböző termetű kutyafélék, nyulak, őzek, siketfajdok nyomait olvashatta ki belőle. Ha pedig megálltunk egy szuszra, a köröskörül kibontakozó kilátás egyenesen felejthetetlen volt. A néhány magasan gomolygó felhő alatt végigtekinthettünk a Hagymás-hegység mélyzöld fenyves hegyhátain, világosszürke sziklafalain és szikláin, hótól fehérlő mezőin és völgyein, de északon a Gyegyói-havasok, keleten az impozánsan magasló Csalhó tömbje, nyugaton a Görgényi-havasok, valamint mögötte, távolabb a Hargita-hegység és Kelemen-havasok, de még a Besztercei-havasok is látszottak.

Távolból meglehetősen aprónak tűnik...

A Meggyes-tető közelében utunk keletre kanyarodik, a Ló-havas (1626 méter) kettős csúcsa felé. Ennek északi oldala figyelemre méltó sziklafal. Az egyre inkább mélyülő hóban lépkedve hamar feltűnt a Csofronka (1607 méter) sziklatömbje is, igaz innen még eléggé aprónak tűnve a Ló-havas erdős magaslata mögött a gerincen. A Ló-havas közelébe érve a gerincút ismét déli irányban folytatódik, de ha a sziklafala szomszédságából északkeletre tekintünk, a Békás-szoros sziklafalai, a Kis-havas, a Likas és a távoli Csalhó tömbjének látványa tárul szemeink elé.

A Csíki-bükk Postafala, a Mária-kő és a Csalhó.

Időnk van, ezért teszünk egy kitérőt a Ló-havas-nyergébe, ahonnan talán még többet láthatunk a Hagymás-hegység összetéveszthetetlen, csodálatos világából. Ezen a szakaszon eléggé mély a hó, a szélnek kitett helyeken ráadásul fagyos is – nem csoda, hiszen lassan 1600 méter magasan járunk – ezért visszatérünk a gerincútra, ahol tovább megyünk a Csofronka sziklatömbje felé. Látványa távolabbról azt a benyomást kelti, mintha valahol a közelben magaslana előttünk, az egyre lágyabb hóban lépkedve meggyőződhetünk azonban, hogy van azért még amit tapossunk, míg odaérünk. Fiatal fenyvesben közelítjük, miközben a távolból elég aprónak látszó szikla lassacskán figyelemreméltó méreteket ölt, szinte fenyegetően magaslik fölénk és a környező fenyők fölé. Mintha őrt állna a táj, a vidék fölött. Az út fokozatosan ösvénnyé szűkül, előbb a sziklatömb alatti forráshoz jutunk el rajta, majd kiérünk a Csofronka-mezejére.

Látkép a szikla alól.

Körülnézünk a mezőről, belátunk Juh-patak völgyébe, mely az 1837 nyarán, egy kiadós esőzés során földcsuszamlás által keletkezett Gyilkos-tóba torkollik, rálátunk a Hagymás-hegység turistaútjainak csomópontjául szolgáló, részben nyári szállásokkal beépített Fehér-mezőre, valamint a körülötte magasló Patkó-kőre, Fekete-Hagymásra, Nagy-telekre és Nagy-Hagymásra. Rövid megbeszélést tartunk, majd csapatunk nagy része egy keskeny csapáson a sziklatömb felé kezd kapaszkodni, előbb erdőben, aztán bozótos, sziklás terepen. Innen már a Nagy-Hagymás sziklafala és északkeleten a Békás-szoros környékének sziklavilága is látható. Gyönyörködhetünk a látványukban, de közben egyre figyelmesebben kell lépkednünk, mert a bozótos, sziklás terep síkos is és fogózkodnunk ajánlott a kiálló sziklákban, fatörzsekben. Egy kiugró szikla kínálkozik a csúcs előtt, szinte hívogatóan, azt a benyomást keltve, hogy feljutunk róla, jó rálátást kínál a Csofronka „igazi" csúcsára, de az is kiderül amint felkapaszkodtunk rá, hogy róla odajutni nem lehet. Vissza tehát az alig kivehető csapásra, megkerüljük az előbbi sziklaszirtet, majd néhány lépést követően a függőleges sziklafal alatt vagyunk. Ezen sodrony segíti a kapaszkodást, de csak annak, aki az alatta húzódó meredek jeges szakaszon átküzdi magát, majd felmászik a fal tövében heverő hatalmas sziklára és eléri a végét. Ez nem mindenkinek sikerül, csupán csapatunk mintegy harmadának, de ők a sziklatömb 1607 méteres magasságából egy teljesebb körpanorámában gyönyörködhetnek.

Mintha őrt állna a vidék felett a Csofronka sziklatömbje.

A csúcsmászást követően, a Csofronka-mezején elfogyasztottuk szendvicseinket, majd a délutáni, egyre laposabb szögben sütő napsugarak melegében lágyuló hóban, a jövet megismert útvonalon visszagyalogoltunk a Pongrác-tetőre. Elköszöntünk egymástól, majd hamarosan autóink a Gyergyószentmiklós felé vezető szerpentinen kanyarogtak az alkonyati fényben.

A Ló-havas a lemenő Nap fényében.