Háromszéki EKÉ-sek a Kaukázusban - 2005
Mivel 2002-ben jártam ezen tájakon, csak sajnos nem sikerült feljutni az Elbrusz csúcsra, már akkor elhatároztam, hogy még visszatérek. Ez most jött össze 2005. év júliusában. Elönyünkre vált az, hogy ismertem a vidéket, így könnyebben ment a szervezés mint három évvel ezelött. Ennek ellenére hónapokkal a túra elött kellett érdeklődni, utánajárni ügyes-bajos dolgoknak és nem utolsó sorban felkészülni fizikailag és szellemileg is a nagy útra.
Az előkészületek abban álltak, hogy érdeklődni kellett az orosz vonatjáratok iránt, majd vízumokat kellett intézni, úgy az ukrán mint az orosz területre. Egy orosz utazási iroda által kaptunk meghívót, amely nélkül nem tudtunk volna érvényesülni a kaukázusi területen. Hosszadalmas és idegmegpróbáltató feladat a vízum elintézése, a vonatjegyek vásárlása, de a sok utánajárás és a türelem meghozta gyümölcsét. A tervezett időpontban tudtunk elindulni, semmi akadály nem állt már elottünk.
Zöld Hotel tábor - Zoltáni Emil
Július 11-én reggel 2-kor indultunk Sepsiszentgyörgyről a következő felállításban: Gáspár László Zsolt, Páll Endre, Zoltáni Emil, Szilágyi Péter. Brassóból csatlakoztak Ghioca Bogdan és Andrea házaspár, akik szintén a háromszéki EKE osztály tagjai. A csapatunkat kiegészítette a nagybányai Szabó Levente Árpád. Tehát 7-en indultunk a nagy útnak, ismertük egymás képességeit, fizikai és szellemi erőnlétét. Csomagjaink hatalmasak voltak, a felszereléseinken kívül az élelmiszert is itthonról vittük, habár ott is mindent meg lehet vásárolni alacsonyabb árban. De nem kockáztattunk és így mindenkinek kettő- sőt három hátizsákja is volt. Egy személyre 50-60 kg jutott ez vonatkozik a felszerelésre és a három hétre való élelmiszerre. Szerencsénkre nem kellett sokat cipelni, csak akkor amikor az egyik közlekedési eszközről a másikra szálltunk át.
Az utazásunk első komolyabb szakasza Bukarestből kezdodött, ahova egy órai késéssel érkezett meg a Bulgaria Express. E vonattal Kijevig utaztunk. Orosz vagonokból tevődik össze a szerelvény, másodosztályú hálófülkés helyünk volt, amely légkondicionálással rendelkezik. Itt már megjegyezendő, hogy az oroszok elöbbre vannak a vasúti személyszállítással mint a hazai CFR. Bukarest- Buzau- Bako- Suceava- Vadu Siret irányból érkeztünk meg az ukrán határhoz. Mindenféle hivatalos irataink rendben voltak, így nem adódtak problémák. Érdekesség az ukrán határon az, hogy a vagonokat egy speciális pályaudvarra viszik, ahol kicserélik a kerekeket, mert az egész régi Szovjetunióban szélesebb nyomtávúak a sínek. Kijevbe július 12-én délután érkeztünk. Mineralnye Vody felé tartó vonatra nem kaptunk helyjegyet, így csak szakaszokban tudtuk megtenni ezt a részét az utunknak. Először Dnepropetrovszkig jutottunk, majd Doneck városába. Aztán végre átléptük az ukrán-orosz határt és Rosztovba érkeztünk. E sok átszállás időveszteséget jelentett számunkra, egy nappal késobb érkeztünk Mineralnye Vody városába, július 14-én este. A hosszú utazás ránk nyomta bélyegét, fáradtan szálltunk le a vonatról. Ennek még nem volt vége, mivel az éjszakát is az állomáson töltöttük, a városban levő szállodák túlzsufoltsága miatt. Július 15-én délelöttre volt rendelve a mikrobuszunk az állomás mellé, amellyel a hegység lábánál fekvő Azau turisztikai helységbe utaztunk. Itt 2000 m-en ért véget a hosszadalmas 3000 km-es utazásunk.
Szállás volt foglalva egy szállodában, ahova csomagjainkat letettük és máris egy délutáni túrát beiktattunk, a 3500 m-en található második felvonó megállójáig. Habár fáradtak voltunk az utazás után, jólesett az izmainkat megmozgatni. Gyönyörű szép időnk volt, ezáltal kellemesen telt el délutánunk. Este jólesett a melegvizes tusolás, az alvásról nem is beszélve.
Ushba csoport - Ghioca Bogdan
Július 16-án délelott csomagjainkkal együtt felköltöztünk a 3800 m-en levő Barrels menedékházak mellé. A három felvonó segítségével hamar fölrepültünk és a sátrainkat a menedékházaktól 100 m-re húztuk fel. Még aznap egy akklimatizációs túrát beiktattunk 4400 m-ig. Szép időnk volt, rengeteg sok 4000-es csúcs látszott. Amikor visszatértünk a táborunkba, néhányunknak rossz közérzete volt, fellépett a hegyibetegség amely inkább hányingerben jelentkezett. Éjszaka az idő elromlott, erősen havazott és kitartott a következő napra. Endre, Péter és Levi megkíséreltek egy túrát, de a sűrű köd és a havazás miatt vissza kellett forduljanak.
Elbrusz alaptábor - Zoltáni Emil
Július 18-án reggelre gyönyörűen kitisztult az égbolt. Leírhatatlan volt a panoráma, ami elöttünk elterült. A Djan Tugan, az Ushba csoport, a Donguz Orun és egyéb 4000-es hegycsúcsok gyönyörűen látszottak. Az Elbrusz is szépen látszott mindkét hatalmas csúcsával. Akklimatizációs túrára mentünk, hogy szokjuk jobban a magasságot. Lassan és hosszú pihenőkkel haladtunk, hogy szervezetünk minél jobban alkalmazkodjon. Elhagytuk a Pastuchov sziklákat, 4800 m-ig mentünk fel, itt megfordultunk. A sátrakhoz visszatérve mindenki jól érezte magát kivéve Emilt, akit méginkább megviselt a gyér levegő. Másnapra a csúcstámadás volt betervezve, tartottunk attól, hogy az idő ismét elromlik.
Elbrusz nyugati és keleti csúcsai - Zoltáni Emil
Július 19-én indultunk a csúcsra. Reggel 2-kor elindult Endre, Péter es Levi. Másfél órával később indultam én Bogdánnal és Andreával. Sajnos Emil még mindig rosszul volt, ezért úgy döntött, hogy a sátorban marad. Lassan de határozottan lépkedtünk felfele a megfagyott hóban. Egymás után kerültek el hernyótalpas traktorok, amelyek túristákat szállítottak fel, hogy könnyebb legyen a csúcstámadás. Azon a napon csak mi voltunk azok, akik saját erőnkből másztunk felfele a Barrelstől. Fél 7-kor érkeztünk a 4600 m-en levő Pastuchov sziklákhoz, ahol forró teával és édességekkel próbáltuk tartani fizikai erőnlétünket. Tiszta égbolt volt, de nagyon hideg. A hideget a nagy erejű szél még jobban fokozta. Távbeszélőn folyamatosan tartottuk a kapcsolatot Endrével és társaival, akik elöttünk voltak. Itt a Pastuchov köveknél előkerültek a hágóvasak is. Egy hosszú emelkedő következett, majd egy méghosszabb traverz az Elbrusz keleti tömbje oldalán. Sorra hagytunk el hegymászókat akik nem rendelkeztek megfelelő akklimatizációval. A traverz végén Péter szembejött velünk, fejfájásra hivatkozott és a nyeregből visszafordult.
Mászás az Elbrusz felé - Ghioca Bogdan
Fél 10-kor érkeztünk az 5250 m-en levő nyeregbe, amely elválasztja az Elbrusz keleti és nyugati tömbjét. Ott hosszasan megpihentünk, találkoztunk Endrével és Levivel, akik már győzedelemittasan tértek vissza Európa legmagasabb pontjáról. Rendkívül rövid idő alatt mászták meg a csúcsot, reggel fél 9-kor voltak ott. Ez nagy örömet és erőt öntött lelkünkbe és határozottan, kitartóan mi is elértük a csúcsot - 5642 m - ahova 11 óra 45 perckor érkeztünk. Nagy volt az öröm, csúcs-csokival és forró teával ünnepeltünk. Felhőtenger volt alattunk, csodálatos kilátás. Szinte sajnálattal hagytuk el a helyet, tudtuk, hogy lefele is fokozott figyelemmel kell haladjunk. Délután 5-kor érkeztünk vissza a táborba, gyönyörű szép és emlékezetes napunk volt, de ami a legfontosabb, épen érkeztünk vissza. Ezzel véget is ért a túránk első célja, ami az Elbrusz megmászása volt. Le is mentünk másnap a felvonókkal, Emilre való tekintettel is, reméltük, hogy lent hamarabb helyrejön.
Az Elbrusz csúcson - Ghioca Bogdan
A kaukázusi túránk következő célja a Djan Tugan (ejtsd: Dzsán Tugán - 3991 m) hegy és a környéke volt. Az Ushba csoport szintén a tervünkben volt, de a környéket ismerők azt mondták, hogy instabil a helyzet Oroszország es Grúzia határán, így erről egyelőre lemondtunk. Még aznap rendeltünk egy mikrobuszt, amellyel a Skhelda táborba mentünk, onnan következett 6 km, amit gyalog kellett megtenni a nagy melegben, a hatalmas csomagjainkkal, a Zöld Hotel (Green Hotel) elnevezésű sátortáborig. Az Adyl-Su völgyön mentünk fel, körös-körül 3-4000 m-es csúcsokkal, de a nagy csomagok és a meleg miatt nem tudtunk örvendeni ezeknek. A Djan Tugan tábor után beléptünk a nemzeti parkba, ahol az engedélyeinket ellenőrizték, majd elérkeztünk az orosz határőrséghez, ahol útleveleinket és határengedélyeinket ellenőrizték. Mindenünk rendben volt. Lassan de biztosan haladtunk a völgyön felfele, sötétségben, halálfáradtan érkeztünk meg a sátortáborba. Itt összesen kilenc nap állt rendelkezésünkre, hogy a környéken minél több csúcsot megmászhassunk.
Djan Tugan, 3991 m - Zoltáni Emil
Gyönyöru szép helyen voltunk, 2600 m-en, sokféle virág színezte a tájat, a zöld fű és a csörgedező patak kellemes látvány volt, ellentétben az Elbrusz alatti táborunkban, ahol köveket és havat lehetett látni. Következett egy napunk amikorcsak felmértük a terepet, berendezkedtünk a sátrakba, minikonyhát alakítottunk ki kövekből, hogy minél kényelmesebben lehessen főzni és enni. Megismerkedtünk egy orosz csapattal, akik meghívtak a Gumachi csúcs megmászására. Nagyon barátságos emberek voltak, könnyedén ismerkedtünk velük, angolul értekeztünk. Július 22-én reggel indultunk, az összetársult háromszéki EKE és az orosz csapat. Tölünk csak négyen vettünk részt: Endre, Levi, Péter és én. Egy hosszadalmasabb gleccseren kellett felmenni, majd a nyeregből egy szép és érdekes mászás után (1B-2A) értük el a Gumachi csúcsot (3800 m). Szép tiszta égbolt volt, látszott távolban az Elbrusz, a környékünkön a Djan Tugan és számtalan más nevenincs csúcsok. Lefele jövet Péter még "átszaladt" a Trapézium tetejére. Szerencsésen tértünk vissza sátrainkhoz és tervezgettük a Djan Tugan megmászását.
Következett két felhős reggel, nem kockáztattuk a mászást, inkább a tábor környékén maradtunk. Ezalatt az idő alatt -július 24-én - Endre és Levi megmászták a 3740 m-es Trapéziumot. Beszámolójuk szerint, nehéz útvonalon járták meg a csúcsot, kötélbiztosítással. Én elmentem a Djan Tugan aljához felmérni a terepet, megkeresni az útat felfele.
Július 25-én elindultunk a Djan Tugan csúcsra. Reggel 2 órakor, fejlámpák és a holdvilág fényénél mentünk a már jólismert gleccseren. A gerincre felérve kezdett a szél fújni, de nem zavart különösebben. Szedtük a lábainkat a hegy aljáig, odaérkezve előszedtük felszereléseinket és nekivágtunk a hegy ostromának. Az első rész omlós kövekbol tevődik össze, nagyon ügyeltünk egymásra, mivel óriási köveket lehetett elindítani. Egy teraszra érkeztünk ezután, ahol a napfelkeltét csodáltuk. Innen kemény havon kellett mászni, a meredek hegyoldalon. A Djan Tugan megmászásának kulcshelye egy kuloár. Itt a csapat tapasztalt mászói vették kézbe az iranyítást: Endre, Péter és Levi. Három kötélhosszból (3 x 60m) állt a kuloár, amelyből az első kettő jeges volt, az utolsó pedig inkább szikla. Jégcsákány és hágóvas segítségével küzdöttük le az akadályokat. A csúcsra kiérkezve (3991m), hosszadalmasabb időt eltöltöttünk, csodálva a környező hegycsúcsokat. Visszafelé a kuloáron rappelezve leérkeztünk a biztonságosabb helyre, majd problémák nélkül a hegy aljához. Közben az idő elromlott és a gleccseren visszafelé jövet, alaposan megvert a jégeső és utána az eső, amely villámlásokkal és dörgésekkel is fűszerezve volt. Teljesen átázva érkeztünk sátrainkhoz, arra az idő is helyreállt, nem búslakodtunk.
Mászás a Djan Tuganra - Zoltáni Emil
Egy pihenőnapot iktattunk be, majd július 27-én Péterrel ketten megmásztuk a környék legmagasabb csúcsát, a Kurmachit (4045m). A tájat hatalmas kövek jellemezték, ahol a kezünkről jól lekopott a bőr, amíg kiérkeztünk a csúcsra. Ott egy orosz mászó borvízzel kínált meg ami nagyon jólesett.
Július 28-án Endre és Levi a Via Tau (3650m) és a Koiavganaus (3572m) csúcsokat mászták meg, amelyek szintén nehezebb, kötélbiztosítást igénylő útak voltak. Egész napjukat igénybe vette, már a végén kezdtünk idegeskedni a holletük után. Szerencsésen megérkeztek. Péter aznap a Chotchat csúcsot (3737m) mászta meg szólóban.
Donguz Orun, 4468m - Zoltáni Emil
Ezzel le is zárultak a hegyekben töltött napok, mivel járt le a vízumunk és kellett hazajönni. Csodálatos szép napokat tölttöttünk a Kaukázusban, ahol megismerkedtünk főleg orosz hegymászókkal, akik szerényen de annál nagyobb lelkesedéssel mászták a hegyeket. A csapatunk összesen nyolc csúcsot mászott meg, a legeredményesebbek Endre és Levi voltak. Lent a Skhelda táborban eltöltöttünk egy éjszakát, ahol megünnepeltük a sikeres túrát. Július 30-án reggel a mikrobuszunk elvitt Mineralnye Vodyba, délután indultunk is Kijev felé. Most volt helyjegyünk Kijevig, mert még jövet megvásároltuk azt. Az ukrán fővárosban egy éjszakát kellett maradni, a csomagjainkat betettük a megörzőbe és a városban töltöttük el az időt. Kijev és Bukarest között kényelmetlenül utaztunk, mert pontosan a mi vagonunkban nem működött a légkondi és 30 fok fölötti meleg volt. Ploiesti-en szálltunk le a vonatról, onnan Brassóig utaztunk tovább a sötét rapidon. Brassóban elbúcsúztunk a házaspár társainktól, augusztus 3-án hajnalban érkeztünk Sepsiszentgyörgyre.
Köszönettel tartozunk Fazakas Amáliának, aki csapatunkat gyógyszerekkel támogatta, Szász Mihálynak, aki pénzünk bankátutalását intézte és mindenkinek akik gondolatban velünk voltak és nekünk szurkoltak.
Az orosz utazási iroda amelyen keresztül el lehet intézni meghívókat, engedélyeket, szállás- és mikrobusz bérlést: Pilgrim-Tours, www.pilgrim-tours.com
Bővebb felvilágosítással szolgálhatok:
- Gáspár László Zsolt beszámolója -