Mont Blanc 2004 élménybeszámoló részletek Borbély Zoltán tollából ...Itt újból a szikla fogadott, a hágóvasak lekerültek. Még le sem vettük őket, erős kiáltásokra lettünk figyelmesek. Ezúttal egy hatalmas kő pattogott lefele, valósággal lehetett hallani, ahogy süvít a levegőben, aztán kisodródott a folyosó szélére, és velünk egymagasságban a túloldalon csapódott neki a falnak olyan erővel, hogy a nagy kő szilánkokra tört. Mi csak egymásra néztünk, de nem szóltunk semmit, tudtuk, hogy szerencsénk volt. Alattunk majdnem 3000 méterrel lennebb Chamonix völgye volt látható csodálatosan, tisztán. Minden város–falu külön csillogott. Felfele nézve a csillagos ég felé nyúló hosszú kígyózó fénycsíkot láttunk. Talán 100-nál is több hegymászó csillogó fejlámpája volt, ahogy lassan felfele meneteltek a hosszú kitartó emelkedőn, amelynek tetején a Gouter csúcs volt (Dome du Gouter) 4304 méterével. Olyan volt mintha szentjánosbogarakat láttunk volna menetelni a csúcs irányába. Fényeiktol a hó kékes-fehéren csillogott. Hogy ettől a látványtól-e vagy a hidegtől nem tudom, de már nem éreztem rosszullétet, mintha valami kis gépezet indult volna meg bennem, csak a mászásra gondoltam, amikor beálltunk mi is ennek a kígyózó fénycsíknak a végére. Előttünk is felelevenedett a táj. Az addig fehérben úszó kihalt világból egy színes ruhákban öltözött hegymászókkal teli gerinc, a meredeken felfelé ívelő les Bossons gerinc volt az. Lenyűgöző látvány volt, egyből előkerültek az addig melegben tartogatott fényképezőgépek. Mintha mondta volna a hegy, hogy most nézzetek-fotózzatok, mert ez a legszebb arcom és szerencsések vagytok, hogy láthatjátok. Lépésben haladtunk előre, az egyre meredekebb ösvényen hol a gerincen, hol annak valamelyik oldalán. Újból csak arra tudtam figyelni, hogy egyik lábamat a másik elé tegyem. Számomra minden más megszűnt létezni, csak a saját lélegzetvételem hallottam, és a hágóvasak harapását a keményre megfagyott hóban. Nem tudtam a többiekre figyelni, ezért volt olyan is, hogy egyszerűen nekimentem az előttem levőnek, aki megállt pihenni. A kétnapos út, a kevés alvás, a koránkelés, az oxigénszegény levegő erősen ránknyomta bélyegét. Energiatartalékaimat erősen igénybe véve tettem egyik lábamat a másik elé, amikor eszembe jutottak azok a sorok, amelyeket 8 ezres csúcsok megmászásairól olvastam, ahol a hegymászók a végén már számolták lépéseiket a pihenők között, és átlagban 3-4 lépés után mindenki pihenésre szorult. Hát itt még távol álltam attól a magasságtól, de akklimatizálás hiányában ez a szint is megviseli a szervezetet, így én is számolni kezdtem lépéseimet. Mély lélegzetvételek mellett nem tudtam 25-30 lépésnél többet megtenni, ezt mindig egy 2 perces pihenő követte, utána újból jött a számolás. Pont egy pihenő alatt miközben épp a fejemet lógattam a két síbot között és próbáltam minél több levegőt magamba préselni, kiáltást hallottam magam fölött. Felnéztem, és elottem vagy 50 méterrel, egy emelkedő végén, az éles gerincen Luci-t láttam, ahogy nekem integet, és azt kiáltotta, hogy „...gyere Zoli mert már nincs sok, itt van mögöttem!” Résztvettek: Kovács Róbert, Stoica Lucian, Sabin Mureşan és Borbély Zoltán Részletek: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.">This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.