Októberi napsütésben

Ha valaki szereti a természetet, bármikor talál benne szépet: tavasszal a növényzet újjáéledését, a rügyek fakadását, majd a sokféle virágot, nyár idején az élet teljes kibontakozását, vagy ezzel ellentétben a havas táj dermedtségét télen. Ősszel viszont – mielőtt a fák, bokrok megválnának lombjuktól, mintha fel akarnák hívni figyelmünket különleges szépségükre, csodálatos színekben pompáznak, sárgától vörösesbarnáig, elkápráztatva az ilyenkor útra induló turistát. Mindezt csak fokozza a változékony esős idő utáni zavartalan októberi napsütés, amikor a felszálló köd nyomán a láthatár kiszélesedik körülöttünk, elénk tárva ezáltal nem csak a környező hegyeket és völgyeket, hanem távoli gerinceket is.

            Ha ilyen szép őszi nap adódik, kár nem kihasználni és még egy olyan hely is, ahol esetleg több ízben jártunk már, felejthetetlen kellemes élményt tud nyújtani. A marosvásárhelyi EKE keretén belül szervezett Zászpás túrán

a szerencsés időjárási körülményeknek köszönhetően gyakorlatilag minden teljesült, amit egy hasonló októberi kirándulástól elvárhat az ember, arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben mindez egy kitűnő kilátóhellyel párosulva még fokozottabban érvényesült.

A Szuhakány-gerincre érve a Maros- és a környező patakvölgyekben meghúzodó fehér paplanszerű ködtengert csodálhattuk felülről a délelőtti napsütésben,

majd utunk során az erdő változatos színeinek örülhettünk, ahogy már szinte csak a fenyők biztosítják a zöld színfoltot különböző arany és vöröses színárnyalat között. A csúcs felé haladva látóhatárunk egyre messzebbre tolódott, hogy végül a Zászpásra felérve (1278 méter) a vidék legmagasabb hegyein állapodjon meg.

A tiszta, szinte páramentes időben a Görgényi- és a Maros völgyén túl elterülő Kelemen-havasok kiterjedt vidékeiben gyönyörködhettünk, de a Gyergyói medencén túl emelkedő Gyergyói-havasok északi részében is, valamint a távoli Csalhó csúcsaiban. A sziklás szakaszt magunk mögött tudva a Schwartz mezőn pihentünk meg, majd tettünk még egy kitérőt egy tőle keletre levő – még térképeken sem szereplő – közeli sziklához, melyről főleg a Gyergyói-havasok felé jó kilátásunk volt.

Végül a Hét-mezők hosszan elnyúló tisztásain sétáltunk lefele, melyekről szinte mindvégig a szemben emelkedő Kelemen-havasokat láthattuk a lemenő Nap fényében, miközben az utunkat szegélyező aranyszínben tündöklő lombozatot csodálhattuk.

                                                                     Kocsis András