Barangolj Velünk!

Szászpadtól az Everestig (Vita Zoltán)

Szászpadtól az Everestig


      Magyaró a világ közepe, legalábbis nekem, aki a Kelemen és a Görgényi havasok lábánál nőttem fel. A szülői háztól az Istenszéke (1381 m) és a Kelemen Havasok gerincének a látványa kápráztatott el egész gyerekkorom alatt. Itt játszódik Wass Albert talán legszebb regénye a „Funtineli boszorkány". „Ott áll az Istenszéke magosan a Maros fölött. Egyik oldalán a sokágú Galonya, másik oldalán a Bisztrapatak s mögötte a Kelemen csúcsai. Persze, ma már ott sem olyan a világ, mint akkor volt, midőn az Isten pihenni leült volt a hegyek közé. Ma már nem jár arra, ha pihenni akar […] Ma már csak fent a gerinceken, a forrásvidékek táján áll még a rend. Oda húzódtak föl a szarvasok is, és az a néhány megmaradt medve. Ősszel a nagy bikák hangja a ködön át lehallatszik a völgyig.” (Wass Albert – A funtineli boszorkány).

 

      Magyaró község legmagasabb hegye a Szászpad (1241m). Mivel a hegyek mindig is vonzottak, nem hagyhattam ki településünk legmagasabb pontjának, a Szászpadnak a megmászását. Ezek után következett a Nagyköves (Pietrosz 2100m), a Moldoveanu (2544m), majd Európa második legmagasabb csúcsa, a MontBlanc (4810m).

 

      Nemrégiben abban a szerencsében volt részem, hogy tagja lehettem a Mihai Moiceanu fotóművész által Nepálba, a Himaláyába szervezett kirándulásnak. Kis csapatunk 7 tagból állt, 6 romániai és egy amerikai fotós. Egy nagyon hosszú és fárasztó út után Róma és Abu Dhabi átszállással okt. 17-én este megérkeztünk Kathmanduba, Nepál fővárosába. Itt a Phototour Everest Trek szervezői vártak, akik egész idő alatt gondoskodtak, hogy jól érezzük magunkat és minden biztosítva legyen az ott tartózkodásunk alatt.

Balfelől az Everest csúcs (8848m), jobbfelől a Lhotze (8516m)

 

      Másnap meglátogattuk Kathmandu régi piacát, Durbart és a Swoyambunath Sztúpát, így egy kis ízelítőt kaptunk a nepáli kultúrából és történelemből.

 

      Harmadnap Luklába készültünk, ahonnan indul a tulajdonképpeni túra az Everest Alaptáborba. Ide 16 személyes kis repülővel lehet eljutni, de persze minden az időjárástól függ. A rossz időjárási viszonyok miatt, kétszeri felszállás elhalasztás után, végre sikerült felszállnunk, de az időjárás továbbra sem volt kegyes hozzánk, hisz mire majdnem végcélunkhoz érkeztünk, az idő újra elromlott és vissza kellett repülnünk Kathmanduba. A Lukla-i repülőtér köztudottan egyike a világ legveszélyesebb repülőtereinek. 2740 m magasan van a leszállópálya és mindez egy óriási szakadék fölött, ahol a csupán 450 m hosszú leszállópálya emelkedőben van, azért, hogy a leszállást illetve időbeni megállást valamelyest biztosítani lehessen.

 

      A következő nap szerencsésebb volt, végre megérkeztünk Luklába, ahol már vártak a túravezetőink és teherhordóink, akik átvették csomagjainkat és elkezdődött a 13 napos túránk a Dudh Koshi völgyben. Az első nap a hegyen könnyűnek bizonyult, többször ereszkedtünk, több kis hegyi falut szeltünk át. Minden amit láttunk nagy hatással volt ránk, szinte mindent le akartunk fényképezni, úgy a hegyeket, mint az ottlakó embereket. Estére Phakding (2650 m) faluba érkeztünk ahol a helyiek által Lodge-nak nevezett menedékházban töltöttük első éjszakánkat a hegyen.

 

      Ezek a menedékházak kőből vannak, konyhával, ebédlővel és kétágyas szobákkal ellátva. A kőfalak belső része fával van burkolva. A konyhában aragázt használnak, fűtés csak az ebédlőben van, ahol egy vagy két bádogtűzhely van a helység közepén, amiben szárított trágyával fűtenek. Esténként itt a tűzhely köré gyűlnek össze a túrázók egy tea vagy egy forró csoki mellett melegedni. Nekünk biztosítva volt a reggeli, teával vagy kávéval, ebédre egy leves, második és tea, vacsorára pedig újból leves, második és egy meleg ital.

A két hét hegyen töltött idő alatt szinte mindig ugyanaz volt a menü, nem lévén nagy választék. Fokhagymaleves, paradicsomleves, hagymaleves zöldséggel és tésztával vagy anélkül, másodiknak rizs, krumpli és tojás. Első napokban még ettem majorsághúst is, de amint emelkedni kezdtünk lemondtam a húsról. A menedékházakban a világítás napelemről van és nincsen hűtőszekrény. Ami viszont érdekes, hogy egész útvonal alatt volt internet hozzáférés és mobilhálózat jel.

 

      A második napon lassan emelkedni kezdtünk, majd újból ereszkedni egy kicsit, bementünk a Sagarmatha (az Everest neve nepáli nyelven) Nemzeti Parkba. Délután átkeltünk a folyón egy függőhídon, amely szédítő magasságban ível át a túlsó partra. Itt már rododendron, magnólia és erdeifenyő erdőkön haladtunk át, szerpentineken emelkedve értünk el Khumbu régió serpa „fővárosába” Namche Bazar-ba (3470 m). Régen, a turisták megjelenése előtt itt cseréltek árut a nepáliak és tibetiek. Itt két napot töltöttünk el aklimatizáció céljából.

 

      Korán reggel, még sötétben felmentünk a falu fölött levő hegyre, hogy napfelkeltét tudjunk fotózni. A látvány lenyűgöző volt, hisz itt pillantottam meg legelőszőr az Evetestet (8850m), a Lhotset (8501m), a Lhotse Shart (8393m), a Pumarit (7138m) és még sok más 6000-7000 m közötti magashegyet a teljes pompájában. Ezek a csúcsok egész egyszerűen lenyűgöztek a magasztos szépségükkel, valósággal érezni lehetett amint energiával töltenek fel. Felemelő érzés.

Everest (8.848m) és Lhotse (8.501m)

 

      Ezen a helyen alkalmam volt résztvenni egy ünnepségen Tenzing Norgay Serpa szoboravatóján. Ő volt az idegenvezető akivel 1953-ban Edmund Hilary elsőként megmászta a Mount Everestet. Délután felmentünk 3800m magasságig ahol kb. egy órát időztünk, miután visszaereszkedtünk Namche Bazarba.

Serpák ünneplik az első Everest csúcsmászó serpát, Tenzing Norgay-t

 

      A következő napokban az Ama Dablam hegy (6814m) szépsége kápráztatott el, melynek csúcsa szinte követett minket. Sokak szerint ez a legszebb, leglátványosabb csúcsa a Himaláyanak. Ezen az úton halad el minden expedíció amelyeknek fő célja a legmagasabb csúcsok megmászása. Estére a Tengboche (3860m) buddhista kolostorhoz értünk el, itt találkoztunk először havazással és -10 °C alatti hőmérséklettel.

A Himalája legszebb csúcsa az Ama Dablam (6814m)

 

      A következő nap lassan magunk mögött hagytuk az erdős részeket (amit néhol 4000 m-ig lehet találni) és utunk egyre sziklásabbá és vegetációszegényebbé kezdett válni. Estére Dingboche-ba (4.410 m) érkeztünk. Ez egyike az utolsó állandó lakott területnek a hegyen. Itt már jól érezhető az oxigénhiány. Nem kis meglepetésünkre egyik teherhordónk rosszul lett, le is vitték azonnal Namcheba és onnan helikopterrel Kathmanduba, a kórházba. Ez az esemény kisebb pánikot keltett csapatunkban és másnap csak ketten mentünk a csapatból egy fentebbi csúcsra akklimatizálódni, a 4750m-en fekvő Chukung menedékházhoz. A többiek inkább pihentek még egyet.

 

      Dingboche falut elhagyva már nem találkoztunk lakott területekkel, csak menedékházakkal és ezek is egyre ritkábban fordultak elő. A nap első felében alpesi réteken haladtunk át, majd felmásztunk a Khumbu gleccserre. Szinte nem is vehető észre, hogy gleccseren jár az ember mivel óriási mennyiségű és nagyságú kőtömböt hord magával a gleccser. Itt elhaladunk egy emlékmű mellett, amely az Everesten elhunyt alpinistáknak lett állítva. Estére Lobuche-ba (4930m) érkeztünk. Itt átléptem az eddig általam elért legmagasabb szintet (Mont Blanc csúcs 4810m 2009-ben)

A Khumbu gleccseren Gorak Shep (5207m), az utolsó álladóan lakott település az Everest fele vezető úton

 

      Másnap, hozzávetőleg 2 óra gyaloglás után elérkeztünk Gorak Shep-be (5207m), ahol kis szünetet tartottunk, hidratáltuk magunkat és elindultunk a Kala Pattar csúcs (5644m) megmászására. Ez a Himaláya egyik legnépszerűbb csúcsa a trekkingezők körében. A csapatunk mindenik tagja felért erre a csúcsra ahol túravezetőnk segítségével kitettünk egy hosszú imazászlót (ahogyan errefele szokás) és mindenki elmondott egy imát és megköszönte hogy a Fennvaló megsegítette feljutni erre a magasságra. Elkészültek a csúcsfotók is, majd a naplementét szerettük volna lefotózni, de erre már nem került sor, hamar befelhősödött az ég és a hegyek beburkolóztak a szürkeségbe. Szinte pár perc alatt -16 °C alá esett a hőmérséklet, ami aznap éjjel elérte a -26 °C is. Így kénytelenek voltunk leereszkedni Gorak Shep-be.

A Kala Pattar csúcson (5644m) háttérben az Everest

 

      Az elveszetett egy nap miatt, amivel csúsztunk amikor nem tudtunk Luklába repülni, csapatunk úgy döntött, hogy nem megyünk az alaptáborig, hisz az már annyira a hegy alatt van, hogy onnan az Everest nem látszik már.

Erőss Zsoltnak tisztelegve Gorak Shep-ben(5207m). Hátterben a Khumbutse(6639m) előtte a Nuptse nyereg

 

      Visszafele menet Lukláig szinte ugyanazt az útvonalat követtük mint felfele, első nap leereszkedtünk Periche-be (4270m), majd Tengboche-ba és innen la Namche Bazar-ba, majd Lukla-ba.

Everest a Tengboche kolostortól Nepál-Tengboche (3867m)

 

      Ezután Kathmanduba repültünk vissza, ahol délután ajándékvásárlásra mentünk a Thamel negyedbe, ahol a boltok tele vannak turistákkal és az árak alkudozása szinte kötelező. Kathmadu egy minden tekintetben nagyon érdekes város, nyugodt mosolygós emberekkel, olcsó ajándékboltokkal ahol alkudozni lehet, szűk utcákkal, szokatlan építészettel, többszáz pagodával és sztúpával, a tömjén örök illatával, s az élet furcsán vibráló ritmusával. Kathmanduban és környékén a legkülönbözőbb istenségeknek emeltek templomokat. Az óváros a Malla-dinasztia korából fennmaradt óriási szabadtéri múzeum. Négyszögletes, lépcsőzetes hindu kegyhelyek váltakoznak itt kerekded buddhista pagodákkal, tágas imacsarnokokkal és az istenszobrokat, démonmaszkokat rejtő pavilonokkal. Nyüzsgő, sikátoros utcáin évszázadok óta szinte változatlanul zajlik az élet.

Boudhanath sztúpa Kathmanduban

 

      Másnap délelőtt meglátogattuk a Pashupatinath UNESCO védnökség alatt álló negyedet. Itt található a legszentebb Shiva (Pashupati) templom Nepál szerte. Itt található a hinduk halottégető szentélye. Ezt a szertartást a helybéliek mellett nagyon sok turista is figyelemmel kíséri. A hely látványosságai közé tartoznak a Shiva „Szentemberek” akik egész testükön be vannak festve. Sok turista fényképeződik velük, valósággal a hely attrakciójának számítanak. Ebben a negyedben nagyon sok régi épület, templom és kegyhely van ahova a helyiek eljönnek családjaikkal együtt, befestik a homlokukat és gyertyát gyújtanak a halottaik emlékére. Ez egyféle búcsújárás ahol az égő gyertyákat a negyedben átfolyó vízre helyezik.

 

      Délután meglátogattuk a Swayambunath Sztúpát, amely a legnagyobb a világon és ahová a világ minden sarkából érkeznek buddhisták.

 

      Utolsó napon meglátogattuk Bhaktapurt, Nepál régi kulturális fővárosát, ahol a XII.-XV. században épült piros téglából készült épületeket lehet látni, melyek fából faragott szobrokkal, díszes ablakokkal, faragott faajtókkal vannak kidíszítve. A szűk utcák és terek ugyancsak piros téglával vannak lekövezve, ahol ottjártunkor az idei betakarított rizset szárították. Itt olyan érzése támad az embernek, mintha hirtelen visszautazott volna a középkorba, nekem legalábbis egy kulturális sokk volt a Nepálban töltött időszak. A táj leírhatatlanul gyönyörű, az itteni emberek kézzel dolgozzák meg a földjeiket, teraszosítják a hegyeket azért, hogy a mindennapi betevő falatot meg tudják termelni, faekével szántják a földet és boldog, stresszmentes életet élnek. Mélyen meghatott az emberek arcáról leolvasható béke és nyugalom.

 

      Délután elbúcsúztunk a nepáli szervezőinktől és egy 28 órás, három átszállásos repülés után hazaérkeztünk szeretteinkhez. Feledhetetlen élmény volt.

 

 

Vita Zoltán (EkeMvh), 2014 november 3