Székelyderzs „Derzsi Szent Lászlónak faluja Hétszáz éves várkastélya Benne híres templom tornya Öt bástyában lóg szalonna Ezt jól tudják a cigányok, Kerülgetik a bástyákot” Nem sokat tudunk róla, pedig egyik kincsünk, sőt nem csak nekünk, mert immár a világörökség része is. Megközelíthető az Udvarhely – Székelykeresztúr útvonalon, Udvarhelytől 20 km-re délre Kányád vagy Székelymuzsna fele. Eleinte csak csóváltuk a fejünket, hogy ilyen rossz az út, aztán találtunk annál sokkal rosszabbat is, úgyhogy az előbbi fejcsóválóson már vígan mosolyogva jöttünk visszafele. A fenti rigmus időrendi és fontossági sorrendben szedi versbe a hely nevezetességeit, elsősorban a Szent László legendának a templom freskójában megörökített történetét. 1419-ben festették, és az egyik legszebb aránylag épen maradt Szent László ábrázolás. Épp a felfedezett freskó miatt is került fel a Világörökség részét képező lajstromra. Szent László legenda, részlet De van még sok egyéb érdekesség is ebben a Székelyföld egyik legeldugottabb falujában. Például 1938-ban itt találták meg a székely rovásírás ma ismert legrégibb emlékét 1431-ből egy téglába égetve. Megfejtése: Miklós Dersi pap” vagy „Miklós és Ders a pap”. Rovásírás emlék Az eredetileg színtiszta katolikus falu ma az unitáriusok egyik fészke, így természetesen ma a templom is ezt a felekezetet szolgálja. Ez a templom Udvarhely vidékének egyik legjelentősebb műemléktemploma és legeslegrégibb vártemploma. Öt bástyája és különálló harangtornya van. A templomot egy román-kori kápolna bővítéséből, átépítéséből alakították ki késő gótikára is utaló építészeti jegyekkel. A vártemplom A várfal maga csupán 5 méter magas, 1521-ben kezdték építeni, a körbefutó védőfolyosókat csak 1788-ban bontották le, ekkor alakították ki a mostani tetőszerkezetet is. Az első rácsodálkozás már a várudvaron ért, amikor megláttuk, hogy valóban a várfal belső vonulata mellett, a tetőszerkezet alatt van az egész falu élelmiszertartaléka gabonás-szuszékokban. Ebből van minden családnak egy, ami apáról fiúra öröklődik. A bástyákban pedig a mai napig ott lógnak a szalonnák, sonkák. Itt pedig az ezeket a húsféléket tartó faszeg öröklődik apáról fiúra. Manapság is hetente egyszer lehet bemenni és az egy hétre való gabonát, húsfélét kivenni, minden szerdán reggel 7-kor egy kulcsos gondnok kíséretében. Lopás sohasem fordult elő, az ugyanis a rajtakapott és az örökösei kizárásával jár. Ekkora szégyent egy ilyen zárt, hagyományőrző közösségben senki sem tud elviselni. Azt is elmesélte a tiszteletes asszony, hogy ha egy családban lánygyerek születik annak a kelengyés ládáját és is a várban őrzik és évről évre gyűjtögetik bele a szőttest, varrottast, hogy mire férjhez megy benne legyen az egész stafírung. Az egész vár nagyon emlékeztet a szász települések erőd –templomaihoz. Templombelső Derzs és a szomszédos Székelymuzsna a Székelyföld legdélebben fekvő települései, az innen délre fekvő települések valaha mind szász települések voltak, minden bizonnyal a szászok közelsége nagy hatást gyakorolt az itteni építkezési szokásokra. Visszakanyarodva a rigmushoz, sajnos nem hiába jelenik meg a vége fele a cigányokra utaló sor. Köztudomású, hogy a kitelepített szászok helyébe ők telepedtek. Azonban itt a zárt, hagyományőrző közösségnek köszönhetően a templom kerülgetésénél nem jutottak tovább. Száz szónak is egy a vége. Én itt összehalandzsáztam sok mindent, egy a lényeg: el kell menni s meg kell nézni, mert ha nem, nem tudod, hogy miről beszélek. Varázsa, hangulata van annak a helynek, amit csak akkor érzel, ha felkeresed. Jó barangolást! Évicsek
Hargitai tél Idén februárban a tél már visszaszorulóban volt és úgy nézett ki, hamarabb megadja magát, mint az előbbi esztendőkben. Hargitafürdőn azonban – ahova kirándulni készültünk – amint a hegyekben általában, ilyenkor még ő volt az úr és odaérkezésünkkor még semmilyen jel sem utalt arra, hogy átadná helyét a kikeletnek. Sűrű havazás és vastag, friss hótakaró fogadott, olyannyira, hogy éjszakai túrára indulva a Borhegyesére a telepről kiszűrődő villanyfény a mindent beborító fehérséggel párosulva lámpáink nélkül is szinte nappali világosságot biztosított. A Kossuth-szikla felé vezető ösvényről feltértünk a Miklós sípályára, majd ennek tetejéről csodálhattuk Hargitafürdő fényeit és a hamisítatlan téli tájat. Az Ózon szálló szemből világító fényei el-eltűntek az alacsonyan gomolygó felhőkben. Néhol derékig süllyedtünk a puha hóba, de leevickéltünk a fenyvessel övezett ösvényen a főgerinc kéksávos jelzéséig, majd visszasétáltunk szállásainkra. Másnap a Csicsói-Hargita volt túracélpontunk, de a nagy mennyiségű frissen hullt hó az egész nap felhőkbe burkolt hegyen nem túl sok jóval kecsegtetett. A meredeken emelkedő kék háromszögjelzés útvonalát követve társaságunk nagy része felért a tévétornyok alá. Innen a leszűkült látótávolság és nehézkés, szinte minden lépésnél többé-kevésbé hóba merüléses haladás következtében lemondtunk a Bagolykőhöz való eljutásról és inkább a csúcsplatón folytattuk túránkat. A Bagolykő felé vezető ösvény kisebb fenyvesen halad át, ahol a fák között még mélyebben merülhettünk volna a hóba, ráadásul a hegyoldal meredek pereme is kivehetetlen ilyenkor. Fenn a tetőn ritkás fenyves fogad, majd a bekerített épületet és tévétornyot megkerülve kis magaslat (1737 méter) volt sejthető a ködben, melynek sziklái néhol kiálltak a mindent elborító fehérségből. Nyugaton hirtelen keskeny rés nyílt meg a hegyen ülő felhők közt, melyen egy pillanatig leláthattunk Szentegyháza felé, de amilyen gyorsan elénk tárult a mélyen alattunk látszó táj, épp oly hamar borított fátylat mindenre ismét a köd. Felejthetetlenül szép volt a lehavazott fenyők látványa, az igazi havasi téli táj szépsége, de a fárasztó előrehaladás miatt nem mentünk el a plató északi részén levő csúcshoz (1759 méter) hanem inkább megkerestük a lefele vezető szerpentines utat és visszaindultunk. Kilátásunk ezúttal mindössze Hargitafürdőre és környezetére korlátozódott, míg szép időben akár több megyényi területet is beláthatnánk fentről. Részben pótolta a kilátás hiányát vasárnapi túránk, amikor a Kossuth-szikláról időszakos napsütés mellett nem csupán a Csíki-medencére és környékére, de távolabbi vidékekre is elláthattunk a gomolygó felhők közt, mint például a Déli-Kárpátok gerincére, a Kárpát-kanyar vidékére, vagy a Keleti-Kárpátok Gyergyói-havasoktól északra emelkedő magaslataira. Sajnálni tudtuk csak, hogy nem aznapra terveztük előbbi napi túránkat, miközben a délelőtti Nap egyre bátrabban sütötte a Hargita fenyves gerincét, csupán a csúcsok környéke bújkált felhőkben, melyek azért látni engedték útvonalunkat s a tőle nem messze napfürdöző Bagolykőt. Aznap egyébként Mátyás napja volt, s annak ellenére, hogy még borús reggelre virradt, madárdal tette kellemesebbé túránkat és később, ahogy kisütött a Nap, összeroskadni látszott a hatalmas mennyiségű hó, az utakon pedig patakokban folyt a hólé... Vajon beválik, amit a közmondás állít Jégtörő Mátyásról? Ha talál jeget visz, ha nem talál, hoz... Kocsis András