Székelyderzs

„Derzsi Szent Lászlónak faluja
Hétszáz éves várkastélya
Benne híres templom tornya
Öt bástyában lóg szalonna
Ezt jól tudják a cigányok,
Kerülgetik a bástyákot”

Nem sokat tudunk róla, pedig egyik kincsünk, sőt nem csak nekünk, mert immár a világörökség része is.

Megközelíthető az Udvarhely – Székelykeresztúr útvonalon, Udvarhelytől 20 km-re délre Kányád vagy Székelymuzsna fele.
Eleinte csak csóváltuk a fejünket, hogy ilyen rossz az út, aztán találtunk annál sokkal rosszabbat is, úgyhogy az előbbi fejcsóválóson már vígan mosolyogva jöttünk visszafele.

A fenti rigmus időrendi és fontossági sorrendben szedi versbe a hely nevezetességeit, elsősorban a Szent László legendának a templom freskójában megörökített történetét. 1419-ben festették, és az egyik legszebb aránylag épen maradt Szent László ábrázolás. Épp a felfedezett freskó miatt is került fel a Világörökség részét képező lajstromra.

Szent László legenda, részlet

De van még sok egyéb érdekesség is ebben a Székelyföld egyik legeldugottabb falujában. Például 1938-ban itt találták meg a székely rovásírás ma ismert legrégibb emlékét 1431-ből egy téglába égetve. Megfejtése: Miklós Dersi pap” vagy „Miklós és Ders a pap”.

Rovásírás emlék

Az eredetileg színtiszta katolikus falu ma az unitáriusok egyik fészke, így természetesen ma a templom is ezt a felekezetet szolgálja.
Ez a templom Udvarhely vidékének egyik legjelentősebb műemléktemploma és legeslegrégibb vártemploma. Öt bástyája és különálló harangtornya van. A templomot egy román-kori kápolna bővítéséből, átépítéséből alakították ki késő gótikára is utaló építészeti jegyekkel.

A vártemplom

A várfal maga csupán 5 méter magas, 1521-ben kezdték építeni, a körbefutó védőfolyosókat csak 1788-ban bontották le, ekkor alakították ki a mostani tetőszerkezetet is.
Az első rácsodálkozás már a várudvaron ért, amikor megláttuk, hogy valóban a várfal belső vonulata mellett, a tetőszerkezet alatt van az egész falu élelmiszertartaléka gabonás-szuszékokban. Ebből van minden családnak egy, ami apáról fiúra öröklődik.
A bástyákban pedig a mai napig ott lógnak a szalonnák, sonkák. Itt pedig az ezeket a húsféléket tartó faszeg öröklődik apáról fiúra. Manapság is hetente egyszer lehet bemenni és az egy hétre való gabonát, húsfélét kivenni, minden szerdán reggel 7-kor egy kulcsos gondnok kíséretében. Lopás sohasem fordult elő, az ugyanis a rajtakapott és az örökösei kizárásával jár. Ekkora szégyent egy ilyen zárt, hagyományőrző közösségben senki sem tud elviselni.

Azt is elmesélte a tiszteletes asszony, hogy ha egy családban lánygyerek születik annak a kelengyés ládáját és is a várban őrzik és évről évre gyűjtögetik bele a szőttest, varrottast, hogy mire férjhez megy benne legyen az egész stafírung.
Az egész vár nagyon emlékeztet a szász települések erőd –templomaihoz.

Templombelső

Derzs és a szomszédos Székelymuzsna a Székelyföld legdélebben fekvő települései, az innen délre fekvő települések valaha mind szász települések voltak, minden bizonnyal a szászok közelsége nagy hatást gyakorolt az itteni építkezési szokásokra.
Visszakanyarodva a rigmushoz, sajnos nem hiába jelenik meg a vége fele a cigányokra utaló sor. Köztudomású, hogy a kitelepített szászok helyébe ők telepedtek. Azonban itt a zárt, hagyományőrző közösségnek köszönhetően a templom kerülgetésénél nem jutottak tovább.

Száz szónak is egy a vége. Én itt összehalandzsáztam sok mindent, egy a lényeg: el kell menni s meg kell nézni, mert ha nem, nem tudod, hogy miről beszélek. Varázsa, hangulata van annak a helynek, amit csak akkor érzel, ha felkeresed.

Jó barangolást!
Évicsek