Úgy érzem, hogy talán sosem volt ennél fontosabb odafigyelni keresztény értékeinkre, a békére mint napjainkban. Európa megingott, kezdi elfelejteni múltját, egy furcsa jövőt képzelve el magának, ami már nem a saját hagyományaiból táplálkozik. Minket még hál’ istennek nem ért el az ilyenféle mentalitás, de jó lenne itt is odafigyelni, tenni ellene. Ehhez hasonló gondolatok, motoszkáltak az agyamban, amikor először életemben túrabiciklire ültem és nekivágtam a 70 km-es távnak. Úticélunk Marosvásárhely Mikháza közötti szakasz megtétele volt. Reggel részt vettünk a Keresztelő Szent János plébániatemplomban a szentmisén, majd egy áldást követően (foto:Kocsis András) a Weekend-telep melletti kompnál találkoztunk a Fáradt Medúzák nevű biciklis csoporttal, akikkel együtt folytattuk utunkat. (fotó: Fábián Zoltán) Nagyon szép úton haladtunk kikerülve a városi forgalmat: Marosszentgyörgy, Agárd, Székelybő, Székelymoson, Jobbágyfalva, Csíkfalva, Búzaháza, majd Mikháza. Ezt az útvonalat – amit a velünk tartó Medúzák is díjaztak – Német Leventének köszönhetjük, aki egy héttel korábban lejárta. Csíkfalván a református lelkész jóvoltából a falu történetét is hallhattunk majd egy áldás után továbbtekertünk Búzaháza irányába. (fotó: Fábián Zoltán) Mikházára érkezve találkoztunk a szaladókkal és a túrázókkal, akikkel együtt tekintettük meg a Ferences kolostort. (fotó:Fábián Zoltán) A helyi polgármesternek köszönhetően a Csűrszínház udvarán elfogyasztottuk a gulyást, majd felfrissülten vágtunk neki a hazafele útnak. (fotó:Fábián Zoltán) A Levente javasolta útvonalat követve bementünk Vadadra, ahol az én lassubb tempómnak köszönhetően szétvált a csapat és Székesre külön szotyogtunk be, ahol Ábrám Noémiék hétvégi házában ismét összegyűltünk. (fotó: Fábián Zoltán) Kis eszem-iszom után, ami Noémi szülinapjához kapcsolódott sikeresen hazaérkeztünk. A történet itt véget érhetne, de különös módon folytatódott, ugyanis Hadnagy Ildikó Székelykál felé félúton elhagyta mobiltelefonját, amit másnap szerencsésen a nagy eső előtt meg találtunk. Köszönet mindenkinek a szervezésért: Adorjáni Alpárnak, Német Leventének, Unger Zsombornak, Ősz Istvánnak. Köszönet a résztvevőknek: 6 szaladónak,16 túrázónak és 20 biciklisnek. Szilágyi Eszter
„Ezen havas egészen székely, s én mint olyan valódi székely góbé, nem állhatok ellent a vágynak, hogy annak e bérczes kis hazába mindenüvé ellátszó viharos tetejét meg ne másszam...” Orbán Balázs Akármennyit jártunk a Hargita-hegységben, többé-kevésbé ismerve a székelyek „szent hegyének” páratlan szépségű vadregényes tájait, Orbán Balázs leírása e hegyről úgyis magával ragad és kedve támad az embernek, hogy elinduljon felkeresni az általa ecsetelt látványosságokat. Nyugodtan kijelenthetjük egyébként, hogy meglehetősen kevesen mondhatják el magukról, hogy bejárták az általa leírt helyeket, ha csak a Hargita középső részének óriáskráterére – melyet a Mihályhavasa, Madarasi-, Rákosi-, Madéfalvi- és Csicsói-Hargita alkot – és környékére szorítkozunk is. Ezt a kalderát csak a Vargyas pataka tudta áttörni délnyugaton, és e patak menti úton közelítette meg Szentegyházáról jövet Orbán Balázs a Hargita-hegység e legmagasabb térségét. Október első hétvégéjén két naposra tervezett túrán próbáltunk minél többet felkeresni az általa leírtakból, kihasználva azt az előnyt is, hogy nemrég Ivóból a Madarasi-Hargita üdülőjére vezető utat leaszfaltozták. Lefoglaltuk szállásunkat, majd csoportunk nagyobbik része a Fedeles-kút fölött magasló Kecskevész sziklafala vasalt ösvényének megmászásához indult. Ez a csoport a frissen aszfaltozott út kanyarulatait levágva, majd erdei ösvényen ért el a sziklafalhoz, ahol 80 méter magasságban 200 méter hosszúságú mászóösvény várt rájuk. Sorban, egyesével fogtak neki a szintkülönbség felénél egy „vietnámi hidat”, aztán egy körülbelül 30 méteres szinte függőleges szakaszt is tartalmazó rögzített drótkötélpályának. Miután mindnyájan feljutottak a sziklafal fölötti erdőszélre a Nyerges-tető (1569 méter) érintésével a Madarasi-Hargita (1800 méter) felé folytatták útjukat. A többiek ezalatt a főgerinc kék sávjelzésén sétáltak északi irányba, hogy a Madarasi-Hargita nyugati oldalának hangulatos fenyvese felől közelítsék meg ennek csúcsát. A főgerincről balra letérve, egy kis tisztást keresztezve tettek egy kitérőt a Nyerges-tetőre is, ahonnan sötét erdőben ereszkedik az ösvény a sziklafal tetejéhez. A kék sávjelzésekhez visszatérve elmentek a Gyöngyös-kútig, és a szomszédságában álló menedékhely mögött elkezdték kapaszkodásukat a Madarasi-Hargita északnyugati oldalán vezető piros háromszög jelzéseken. A fenyvest fokozatosan boróka váltja, miközben az ösvényt szinte mindvégig övező áfonya amellett, hogy jó csemegének bizonyult, feledtetni tudta a meredek emelkedő fáradalmait. A Madarasi-Hargitán a csúcs látványa lesúlytó, viszont a környező kilátás felejthetetlen. Végignézhetünk a Hargita- és a Görgényi-havasok magaslatain, a Gyergyói-havasok és Hagymás-hegység változatos, különleges formáin, a Csíki-medencét övező Csíki-havasok vonulatán, mely mögül a Tarkő-hegység gerince is előtűnik, valamint északnyugaton, a távolban magasló Csalhó alakját sem lehet összetéveszteni. A Hargita és Görgényi széles platóvidékén túl tiszta időben az Erdélyi-medence fölött a Kárpát-kanyar hegyeihez, a Déli-Kárpátokhoz és az Erdélyi Szigethegységhez is szerencsénk lehet. Nem mindennapi felemelő érzés lett volna szinte az egész történelmi Erdély területét egy helyből belátni, de ehhez sajnos ezúttal a levegő páratartalma igen magas volt. A Madarasi-Hargitát Orbán Balázs Kereszthegyként említi, mivel a hagyomány szerint valamikor kápolna állt rajta, de azt hiszem megrémülne, ha a mai keresztek és kopjafák rengetegét látná e helyen, ami a csúcsot és környékét borítja. Ezek száma vetekszik a Muhi és Mohácsi csaták emlékére állítottakéval. Ha pedig végigolvasná a rajtuk látható magánszemélyek és önkormányzatok sokaságát, azt gondolhatná, hogy egy nagyobb katasztrófa érte ott nemzetünket, de eszébe sem jutna, hogy az ezeken szereplők élő elevenek, akik csupán merő hiúságból állítottak kopjafákat és kereszteket maguknak. A régiek még nem láthatták saját kopjafájukat, azt csak hozzátartozóik, tisztelőik állították az elhunytnak. Az Orbán Balázs által említett kápolna a csúcs déli részének kiszögellő szikláján állt, s ő akkor még fel tudta fedezni nyomait, de mára már abból semmi sem látszik. A hajdani kápolna szikláján találkozott társaságunk két csoportja, majd leereszkedtünk a csúcs déli oldalán vezető jól ismert úton az üdülő fölötti nyeregig és folytattuk túránkat a Madarasi- és Rákosi-Hargita (1757 méter) csúcsai által közrezárt Rákosi-sáté, vagy más néven Szökő-láp, lápnak meglehetősen száraz, ligetes térségén. Következő túracélpontunk a Szökő-vízesés volt, mely a Sáté vizeit is elvezető Szökő-patakon található, a Csíkmadarasra vezető túraútvonal közelében. Az újonnan kiépített ösvény a zuhatag mellé érve meredeken lejt, aztán elénk tárul az erdőben megbúvó néhány méteres vízesés, az eléje felállított pallóval, s a patak bal partján kiépített pihenőhellyel. A főgerincre visszatérve magunk mögött hagytuk a Csíkrákosra vezető letérőt, a mellette álló házikóval, s a Rákosi-Hargita, vagy ahogy Orbán Balázs nevezte, Galusa-tető nyugati oldala felé közeledtünk. A csúcs, ahogy feléje haladunk egyre impozánsabban magaslik fölénk, s valószínű, hasonló élményben lehetett része Orbán Balázsnak is, amiért – tévesen – a Hargita legmagasabb csúcsának tartotta e páratlan szépségű magaslatot, mely a rajta pompázó érintetlen természettel éles ellentétet képez a Madarasi csúccsal szemben. A Rákosi-Hargitára egy kiszalagozott ösvény vezet fel, amely előbb kelet-délkelet felé kanyarog a fenyvesben, aztán hirtelen kilépünk a fák közül és egy látványos, de könnyen megmászható sziklafal s az előterében elterülő kőgörgeteg előtt állunk. Feljutva rá az a csalóka érzése van az embernek, hogy már a csúcson áll, s a kilátásban kezd gyönyörködni, amikor feltűnik az észak felé tovább emelkedő terep. Az embermagasságú fenyők és borókák közt elindulva beszűkül látóterünk, és csupán az égtájakat figyelembe véve kanyargunk a keskeny ösvényen, míg kiérünk a csúcs oszloppal ellátott magaslatára. Érdemes innen körültekinteni, ugyanis a táj elénk táruló látványa vetekszik a Madarasi csúcsáról láthatóval. Délután, mielőtt szállásunkra visszatértünk volna, tettünk még egy kitérőt a sípályák fölött magasló Mihály-havasára (1685 méter) is. Innen beláthattuk az aznap végigjárt vidéket, valamint a másnapra tervezett útszakaszt a hajdani óriáskráter mentén, s az ezt átvágó Vargyas völgyét, ahol lefolynak a környék vizei Szentegyháza felé. Emlékezetes marad a nyugat felé hosszan lejtő vidék látványa az októberi naplemente laposan vetülő megvilágításában. Másnap délelőtt napos időnek örülhettünk. Igaz, a völgyeket köd borította, de a magaslatok kilátszottak belőle, s a rendkívüli látási viszonyoknak köszönhetően alkalmunk nyílt végignézni a Déli-Kárpátok során, a Kárpát kanyarbeli Csukás-hegységtől a Fogarasi-havasok nyugati végéig, valamint a Keleti-Kárpátok északra és keletre magasló távoli bércein is. Eleinte a szombaton már megismert útvonalat követtük a Rákosi-sátén keresztül, mely aztán a Rákosi-Hargita nyugati oldalán halad tovább. A Rákosi- és az Orbán Balázs által Tetőfenyőnek nevezett Madéfalvi-Hargita (1710 méter) közti nyeregben található kis tisztást és menedékhelyet elhagyva figyelnünk kellett, hogy balra, az utóbbi csúcsára vezető keskeny ösvényt észrevegyük. Ez érintetlen fenyvesen vezet keresztül, melynek gyérebb részein, ahol a napsugarak eljutnak az aljnövényzetig, sűrű áfonyás található. Az áfonya a csúcs környékének alacsony fenyvesét is körülveszi, s ez a déli napsütésben olyannyira le tudta kötni figyelmünket, hogy szinte megfeledkeztünk az onnan elénk táruló táj nem mindennapi látványától. Fentről rálátásunk nyílik, többek közt a Madéfalvi-Hargita déli részén kúpszerűen kimagasló Csompoly-sziklára (1680 méter), valamint a Hargita-hegység második legmagasabb csúcsára, az Orbán Balázs által Bélhavas és Asztalkő-tető neveken említett szomszédos Csicsói-Hargita (1759 méter) erdős magaslatára. A rajta látható meteorológiai állomás, valamint a számos tévé- és telefontorony bárki számára felismerhetővé teszi a Hargita középső részének e legnagyobb kiterjedésű magaslatát. A Madéfalvi-Hargitáról a Csompoly felé indulva eleinte keresnünk kellett ösvényünket a sűrűben, de hamar megtalálva azt rövidesen a Csompoly kiugró sziklájáról szemlélhettük a hargitai tájat. A főgerinc útjára visszaereszkedve vethettünk még egy pillantást a Csompolyra, s a mögötte magasló Madéfalvi-Hargita tömbjére, majd a következő kis tisztásról jobbra tértünk egy sötét fenyvesben vezető ösvényre. Eleinte úgy tűnt, ösvényünk a Csicsói-Hargita északnyugati sziklái alatti Hátulsó-mezőre vezet, de nemsokára délkelet felé kidőlt fákkal tarkított oldalon kapaszkodtunk, majd felfelé haladva látóterünk egyre tágult az áfonyával és borókával vegyes, egyre alacsonyabb fenyvesben. A csúcsplató felé közeledve több sziklaszirtet látunk kimagaslani a fák közül, majd feljutva rá, régi nevéhez méltóan az az érzése az embernek mintha egy sziklás szélű képzeletbeli óriás asztalról szemlélné a vidéket. Északnyugaton szinte a lábaink alatt terül el a már említett Hátulsó-mező tisztása, ahol Orbán Balázs az éjszakáját töltötte annakidején, s ahonnan megmászta ezt az – aznap a völgyeket uraló reggeli ködben napsütésben fürdő – impozáns szirtet. A Csicsói-Hargita északi szikláiról talán elmondhatjuk azt, hogy innen tűnik ki a leg nyilvánvalóbban hogy az általunk két nap alatt végigjárt vidék csakugyan egy hajdani óriásvulkán krátere. Bármennyire jól esett leülni, s a természet csendjében gyönyörködni a környező kilátásban, az egyre felhősödő szeles időben egy idő után fázni kezdtünk, ezért továbbsétáltunk a plató déli csúcsa (1737 méter) irányába, ahol a tornyokat, s az épületeket jelzetlen erdei ösvényen kikerülve kimentünk a Bagolykőre (1679 méter). Onnan széttekintve elénk tárul a Csicsói-Hargitától délre elterülő táj is a mélyen alattunk látszó Hargitafürdővel és környékével, valamint a Tolvajos-tető túlsó oldalán a Lúcs-tőzegláp hatalmas kalderája. Továbbindulva a kék háromszög jelzéseken ereszkedtünk meredeken, és a hargitafürdői Ózon szállótól a Csicsói-Hargitára vezető felvonó huzalja alatt hamarosan leértünk Hargitafürdőre. Hazautazás előtt, a különböző felmerült igényeket kielégítendő, egy órányi pihenést iktattunk be. Voltak akik ennek passzív változatát választották, egy vendéglőbe ülve, mások viszont aktívan pihentek a Balu-parkban vagy egy ellazító túrán, a Kossuth-sziklához. Aki az előző évekből őriz emlékeket a Kossuth-szikla jól ismert, fák közül kimagasló látványáról, annak nem kis megrázkodtatásban lehet része, a kopárra tarolt terepen, talán hírmondónak meghagyott egyetlen szál fenyő társaságában árválkodó, csóré szirtet látva. Hazafelé megálltunk a korondi Likaskőnél, ahol megcsodáltuk az ókori tudós munkáját, a szinte teljesen észak-dél irányú furatot, melynek dőlésszöge a tőle északra látható domb élére irányul. Ott, ahova a „likon” látunk állítólag egy megalitikus kőoltárt rejt az erdő mélye, de ez már csak egy következő túránk célpontja lehet. Köszönet Fazakas Robinak a Kecskevész sziklára vonatkozó rész leírásáért, az ott készült képért, valamint a csoportképekért. Kocsis Andris