„Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.”

Pünkösd napján a Szentlélek eljövetelét és a keresztény egyház születését ünnepeljük. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra. Magyar nyelvterületen Pünkösd napját megelőzően hagyománnyá vált a Mária-kegyhelyekhez való, úgynevezett „búcsújárás". Az egyik legjelentősebb Mária-kegyhelyünkre, Csíksomlyóra való zarándoklatról már XV. századi iratok is beszámolnak. IV.Jenő pápa 1444-ben körlevélben buzdította a híveket, hogy a ferences rend segítségére legyenek a templomépítésben, s az elvégzett munkáért cserébe búcsút engedélyezett. Ez mára a magyarság egyik legfontosabb találkozóhelyévé nőtte ki magát. Sajnos azonban, ahogy az elmúlt évszázadok folyamán számtalanszor, úgy napjainkban is gyakran akadályba ütközik a Somlyóra való pünkösdi zarándoklat. Idén, a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások, illetve ezek enyhítésének késleltetése következtében már nem volt lehetőség zarándokcsoportot szervezni és indítani Somlyóra. Maradt tehát a tavaly már kipróbált stafétás megoldás, melynek során az imakérések szalagokra írva felkerülnek a keresztre, mellyel minden egyes csoport egynapi járóföldet tesz meg Somlyó felé, majd átad egy következő hírvivő csoportnak. Ez a kereszt a rajta napról-napra sokasodó szalagokkal Pünkösd szombatján feljut a somlyói nyeregbe, jelezve, hogy élünk, vagyunk, és igyekeztünk eljuttatni kéréseinkét a szent anyához. Szűkebb hazánk, de úgy általában Európa történéseit, az előljárók törekvéseit látva, van miért imádkoznunk bőven. Civilizációs törekvéseink és vívmányaink mellett az elvilágiasodó társadalmunkban a keresztény egyház és keresztény értékeink veszélyben vannak.

Miután néhány társunk Marosvásárhelyről eljuttatta Jobbágyfalvára a keresztet, az imakérésekkel, csoportunk feladata ennek Sóváradra való továbbvitele volt, a Bekecsalja legmagasabban fekvő faluján, Nyárádselyén keresztül. Május 16-án, vasárnap reggel Jobbágyfalva katolikus parokiáján a már megszokottnak számító szívélyes fogadtatásban részesültünk, majd egy imaszalag felkötése, utunk megáldása és csoportkép készítése után a borús időben útnak indultunk. Akárcsak egy évvel korábban, ezúttal is eső fenyegetett, ezért igyekezni próbáltunk, minél többet lejárni mielőtt elered.

Csoportunk indulás előtt Jobbágyfalván

A Nagy-Nyárád vízválasztója felé kapaszkodva jól esett látni, hogy érintetlenül megmaradt a jelzésfestőink által állított oszlop. Remélhetőleg zarándokutunk jelzéseinek jelenléte lassan megszokottá válik minél többek számára... Habár szombaton szép, napos idő volt, az idei tavasz hűvös, esős időjárása következtében sok helyen még sár volt, a laposabb szakaszokon pangó vizeket kerülgettünk, így elérve az erdőt, egy sáros szakasznál letértünk a jelzett útról és útirányunknak megfelelő szárazabb erdei utat kerestünk magunknak. Jól esett a frissen kihajtott üdezöld lombozat alatt menetelni. Bozót jóformán alig volt, könnyű volt tehát a kereszttel való előrehaladás. Az erdőből a vízválasztó gerincútjára léptünk ki és a meglehetősen sötét felhőzet alatt ráláttunk a friss zöld növényzettel övezett völgyek mélyén rejtőzködő Májára és Márkodra, na meg Marosszék szent hegyére, a völgyek fölé impozánsan magasló Bekecsre. Mája felé közeledve hamarosan a Bekecsalja egyik nagyon régi, XIII századi műemlék templomának, a hegyoldalra épült berekeresztúri református templomnak tornyát láthattuk, valamint a Bekecs mögül előtűnő Siklódi-követ, Küsmödi-követ és a Firtos hegyét. Juhnyáj mellett haladunk el, a kutyák eleinte ugatnak, aztán farkcsóválva körbesétálnak a sáros talajon.

A Nagy-Nyárád vízválasztója felé kapaszkodunk

Májában csend fogad vasárnap délelőtt, mi énekelve vonulunk be. Áthaladtunkban fotózgatjuk a faragott székely kapukat. Na, meg a nyíló orgonát, hisz’ május van. A Temető utcáján kijutunk a Márkodra vezető aszfaltútra, majd nemsokára magába, a faluba. A református templom előtti útelágazáshoz érve tábla jelzi a következő falut, Kendőt, informálva arról is, hogy a távolság mindössze két kilométer. Aztán az útjelző táblákat figyelmesebben szemügyre véve rájövünk, hogy valahol ellentmondás van, ugyanis Selyéig is és az utána következő Nyárádmagyarósig is öt kilométert ír. Van aki tudja, melyik adat helyes, mások csak tippelnek, végül – épp istentisztelet lesz nemsokára, már szállingóznak is a hívek – nyílik a templom ajtaja, kilép a tiszteletes és eloszlatja kételyeinket. Selye van öt kilométerre – jelenti ki. Mielőtt az istentisztelet elkezdődne azt is megengedi, hogy megnézzük a falu XIX század első felében épült templomát.

Érkezünk Kendőbe

Folytatjuk utunkat és hamar beérkeztünk Kendőbe, a Bekecsalja egyik leg eldugottabb, vadregényes környezetben meghúzódó falujába. Alig érjük el első házait, véget ér az aszfaltút, következik a nemrég még sok helyen megszokottnak számító falukép, kövezett úttal. Kendőn nem tudunk – azt hiszem, talán nem is lehet – úgy áthaladni, hogy meg ne csodálnánk a református templom bejáratához épített, lassan több mint kétszáz éves fa haranglábat, mely a népi építészet remeke. Nézegetjük a Bekecs alá épült falu hagyományos székely kapuit, a sokhelyt még meglévő faragott tornácos házait.

Csendben közeledünk Selye felé

Kiérve Kendő házai közül következik a szerpentines kaptató Selye felé. Itt elhatározzuk, hogy csendet és néhány méter távolságot tartva egymástól, mindenki elmélyül magában, mobiltelefonok nélkül, átgondolva céljait, zarándokútját, megbánva bűneit. Ez nagyon jól működik, így még talán gyorsabban is haladunk, mint addig. Mindössze egy nyári szállás mellett elhaladtunkban zavarnak meg a kutyák, de végül nem jönnek ki az útra, mi pedig szavak nélkül, kissé tömöttebb sorban továbbmenetelünk. Elcsendesedésünk a tetőig tart, melyre Selye körútja épült, s ahonnan énekelve vonulunk a katolikus templomig. A misének már szinte fél órája vége volt, de a nép tudva érkezésünkről, a község polgármesterével az élen ugyanabba az énekbe kapcsolódva fogad. Behívtak a templomba, a plébános megáldotta utunkat, felkerültek a helyi imakérések szalagjai is a keresztre, majd a parókián terített asztallal vártak.

Selyei fogadtatásunk

Amíg ebédeltünk, s a plébánossal és polgármesterrel beszélgettünk kisütött a Nap, így hát ezúttal a megszokottól eltérően, nem esőben kapaszkodtunk ki Selye túlsó felének meredek és általában rendkívül sáros kaptatóján, az Agyagoson. Feledhetetlen látványt nyújtott a Bekecsalja legmagasabban fekvő faluja, amint lassan alattunk maradt a koradélutáni napfényben. Fentről már láthatjuk a Farkas-tető tornyait, de sötét felhők előterében, s a Bekecset is, a kápolnával, vésztjósló felhők alatt, még napsütésben, míg a pangó vizeket és méretes sarat kerülgetjük a Kis-Nyárád forráságait képező Nagy- és Kis-Súgó felé közeledve. A Nagy- ezúttal igazán rászolgált nevére, alig állnak ki belőle kövek, így nem is sikerül mindenkinek száraz lábbal átgázolni rajta. A Klastrom-bércének fenyvese és a Farkas-tető közötti, néhol dagonyává ázott talajon kerestük a viszonylag járhatóbb helyeket, mikor a szemben magasló Siklódi-kő felől előbb kósza cseppek, majd egyre komolyabbá váló eső érkezett. Szerencsénkre az igazi zuhogó már a Nyárádmagyaróst Sóváraddal összekötő országúton ért, a Farkas-tető alatti, 1916-os bosnyák hadisírok közelében. A hadisírok egyébként az útról alig észrevehetők, közvetlen előttük lángossütő működik. A Farkas-tető tornyai alól kutya ugatott, mi azonban ügyet sem vetettünk rá a szakadó esőben igyekeztünk Sóváradra. Az aszfaltos út első kanyarját lerövidítettük a patakon átgázolva, aztán lennebb már kénytelenek voltunk az út szélén óvakodni. A falu alsó félébe vezető jelzett útvonal rendkívül sáros, ebben az időben valahogy nem vonzott, lennebb pedig a rengeteg villanypásztor miatt reménytelen vállalkozás a rövidítés.

Nyárádselye

Az eső csendesedett, majd szünetelt kissé mire a faluba értünk, ahol szerencsésen átadtuk a keresztet a református parókián, szerencsés utat kívánva a következő napok stafétázóinak. Az időjárást látva nem bántuk, hogy a Siklódi-kő oldalában álló Keresztelő Szent János Remeteséghez ezúttal nem kellett felmennünk. Az időközben újra eleredő esőben hamarosan érkezett utánunk a busz és kikerülve a Bekecs térségéből rácsodálkozhattunk a késő délutáni napsütésre.

A képek a szerző felvételei.