Barangolj Velünk!

2014 január-február

* A 2014es kiránduló idényt néhány könnyebb túrával kezdtük, hogy biztos legyen a bemelegítés. Január 12-én a szokásos évnyitó túránkat tartottuk a Cinegére, melyet idén 118an tiszteltek meg jelenlétükkel, és közösen tettük meg a Somostető- Németkalap – Terebics tető- Cinege tető - Poligon (Marosszentgyörgy) - Újkórház – Somostető útvonalat. A kb 6 órás túrát nyugodt tempóban jártuk végig, nem kis meglepetésünkre a Cinege tetőn erős szél fogadott, de szerencsére a sütögetés mindenkivel feledtette a zord időjárást.

 

* Következő hétvégen, január 19-én nyomkereső túrára indultunk - habár tudtuk, hogy csak a neve jelzi, hogy miről is kéne szóljon a kiruccanás - de a tavaszias időjárás a sárdagasztásnak kedvezett inkább, s nem tudtuk a hóban követni az arrajáró vadak nyomait. A 16 km hosszú túra során 56 résztvevő fürkészte a tájat, de alig néhány őzet és nyúlat láthattunk.

 

* Február 8-9 között a Nagyváradi EKÉ-vel közösen, 19en túráztunk az 1836 méteres Vigyázó-csúcsra. A két csapat Sebesváron (Bologa) találkozott és onnan indultunk az inkább tavaszias hangulatú magashegyi túránkra. Első nap a Tarányos (Tranişu) - Viság (Vişagu) – Piatra Bănişorului útvonalon jutottunk el a Vigyázó menedékházhoz. Másnap reggel a kemény fagyos hóban indultunk útnak a meredek emelkedőn a meteoházhoz, innen a Fehér-kövek érintésével a havas Stanciului völgyön folytattuk útunkat Havasreketye (Rachiţele) irányába. Ezen a szakaszon megcsodáltuk a Hétlyukú barlangot, a Havasreketyei vízesést és a fölötte impozánsan magasló Sas-bércet. Összesen 38.7 kilométert mentünk, 1710m szintemelkedéssel és 1470m ereszkedővel. (Szervező: Fazakas Róbert, túravezető: Bartos-Elekes Zsolt <Eke Nagyvárad>, részletes beszámoló itt találhatórészletes beszámoló itt található)

* Február 8-15 között a 49 tagból álló csapatunknak sikerült egy gyönyörű hetet eltöltenie Stájerország legnagyobb egybefüggő síterületén. Esténként, miután leellenőriztük a sídiagramm segítségével a megtett kilométereket, uszodába mentünk lazítani, izmainkat pihentetni, felkészülni a másnapi sízésre, akinek még futotta az erejéből ping-pongozásra nevezett be, a többiek pedig egy kis borozgatás mellett mesélték el egymásnak a nap élményeit.
Találkoztunk és beszélgettünk a pályákon olyan sportolókkal, akik még nem mentek el Szocsiba az Olimpiára, az ők próbáik csak ezután következtek, így itt edzettek még indulás előtt.

* Február 22én közel 200 résztvevő jelenlétében tartottuk meg hagyományos Turistabálunkat. Kevesebb kosarat tudtunk díjazni, mint előző években, de annál gazdagabb volt a felhozatal a jelmezek terén, ahol két kategóriában is osztottunk díjakat. A szokásos tombolasorsolás után következett a hajnalig tartó buli.

(Kuszálik Anna)