* Augusztus 28-30 között tizenketten vettünk részt a Zrínyi István által szervezett kiránduláson a Libán-tetőn. Szombaton szép körtúrát tettünk a Görgényi-havasok déli részén, melynek során feljutottunk a Csudálókőre (1528 méter) és a Délhegyre (1694 méter), majd kevéssé járt, de jelzett erdei ösvényeken, a Faragó tisztásán keresztül tértünk vissza a Szobásza-patak menti út végében várakozó autóinkhoz. (Kocsis András) Útban a Csudálókő felé - lencsevégre kapta: Kocsis Andris * Szept. 5-6-án, a marosvásarhelyi EKE részérol 5-en vettünk részt az Udvarhelyi EKE által szervezett XIII. Hargita teljesítménytúrán. Amíg ketten a 25 Km-es távon kitartóan megmászták a Csicsoi, Madefalvi, Rákosi es Madarasi-Hargita csúcsokat, addig a többiek a 10 Km-esen rajtoltak. A 10 km-es (borvíztúra) szakaszon elindulva a kalibáskői táborból alig 2 Km-re máris elénk tárult a gyönyörű Festő-forrás. Valahol itt találkozik a rozsdás színű Tolvajos-patak a Kiruly-patakával. Továbbhaladva a Kiruly-patak völgyén a magasra törő melegvízű forrás kínáltatta magát, valamint az elhagyatott Kiruly-fürdő központjában, a legfinomabb borvíz frissített fel. Enyhe emelkedővel a gerincen tértünk vissza a táborba, ahol már gőzölgött a finom gulyás. Vacsora és túraélmenyek beszámolója után hamarosan kezdődhetett a felejthetetlen buli, amely másnap hajnalig tartott. A tábortűz mellett a helyes hangnemet egy gitár és egy hegedű biztosította természetesen mestereivel együtt. Másnap bár az idő nem igazan kedvezett és nagyon lehűlt, egy maroknyi bátor túrázó a betervezett gombásztúrát is lejárta. Köszönjük az UEKE-nek. (Pál Csaba) Hargita TT (Kalibáskő) - Fotó: Székely Loránt * Sikeresen zárult az EKE által szervezett IX. Teleki Samu emlék- és teljesítménytúra. Szeptember 19.-én szombaton megközelítőleg 100 személy vágott neki a 10, 20, 40 és 60 km-es útvonalaknak melyek Üvegcsűrről indultak. A résztvevők többsége Erdély különböző helységeit képviselte, de Budapestről, Békéscsabáról és Debrecenből is jöttek résztvevők. Mondhatni minden korosztály jelen volt: a 6 éves Oroszlán Márk a 20 kilométeres, a 88 éves Kiss József pedig a 10 km-es távot járta be szerencsésen. (Pánczél Tibor, bővebben itt) Teleki TT - Görgényüvegcsűr * Szeptember 27-én, a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt Bucsecs-túra helyett egy spontán szervezett, gombásztúrának meghirdetett kiruccanáson haton vettünk részt. Sáromberkéről indulva átgyalogoltunk Sárpatakra, majd a Sárpatak, Várhegy és Galambod közti erdős magaslaton átjutva, nem nagyon sok, de elég sokféle gombát találtunk, s végül zuhogó esőben jöttünk le Udvarfalvára. Túránk érdekessége, hogy a hajdani Torda vármegye területéről (Sárpatak) gyalogoltunk át az egykori Marosszék falvaiba (Várhegy, Udvarfalva). Ereszkedés közben azonosítottuk azt a Várhegy, azaz régi nevén Pinárd fölé magasló "hegyet", amin a valamikori vár állt. (szöveg és fotó: Kocsis András, a túra részletes beszámolója itt olvasható, ötlet és túravezetés: Molnár Balázs) Tükröm tükröm... Marossárpatak * Szeptemberben négy Mária Út-as munkatúrára került sor, amelyek során a zarándokok által elpanaszolt "eltévedős" helyeket jártuk be és sűritettük a jelzéseket. Feltérképeztük azokat a helyeket is ahol vandál kezek kiszedték és összetörték a kihelyezett oszlopokat, hogy azokat tavasszal a csíksomlyói zarándoklat előtt pótolhassuk. (Szilágyi Eszter) Munkatúra a Mária Úton * A "Barangolás a marosszéki erdőkben" sorozat első túrájára október 10-én került sor, amelyen 30 személy vett részt. Az útvonal: a szabédi tetőről indulva bejártuk a Bocsok-erdejét, amit északkeletről Mezőménes, Mezőszabad, Marosbárdos; délnyugatról Mezőkölpény, Székelykövesd és Harcó települések határolnak. Többnyire „toronyiránt” a remeteszegi temetőig (kb. 14 km), innen pedig az Aranykakasig (3 km) haladtunk. Végül a barangolásból gombászás lett, nem kis eredménnyel. (túravezető: Kiss Zoltán) Elmaradhatalan csoportkép - fotó: Unger Zsombor * Október 17.-én, szombaton 20 marosvásárhelyi EKÉ-s, 30 művészeti iskolás diák és az őket kísérő 3 tanár vett részt az Istenszéke Természetvédelmi Terület őszi nagytakarításán. Az EKÉ-s csapat egy része Déda-Bisztráról a gerincen, a második csapat pedig a diákok kíséretében a Bisztra-patak völgyéből a Hídas-patak mentén kapaszkodott fel az Istenszékére. Összesen 5 zsáknyi szemetet gyűjtöttünk és 6 tűzhelyet takartunk be földel, ugyanis a törvények szerint természetvédelmi területen, és erdőszélen is szigorúan tilos és büntetett a tűzgyújtás. Az Istenszéke Természetvédelmi Terület szabályzata szerint a sátrazás is csak a forrás melletti tisztáson megengedett. (Dósa László) Istenszéki munkatúra * Október 24.-én Marosszék északnyugati határvidéke közelében található Sárpataki-tavak környékének részleges bejárására indultunk. A túrázók által járatlan, vadregényes, többnyire erdős gerincúton vezető 26 kilométeres körtúrát öten jártuk le. Miközben rengeteg gombát szedtünk megismertük az egykori Marosszék és egyben a történelmi Székelyföld északnyugati határvidékét, valamint az ezzel szomszédos, egykori Torda vármegyei területet. Túránk végpontja a Marossárpak határában található Enyed-legelő sarka volt ahol kisautókkal odaérkezett túratársaink csatlakoztak hozzánk és ugyanitt került sor arra a tűzgyújtásra, amelyet a Székelyföld határainak kivilágítására szerveztek és amelyen ezúttal az Ekemvh csapata az EKE zászló nélkül magánszemélyekként vett részt. Kocsis Andris: "Néma tanúktól őrtüzekig" című beszámolója itt olvasható (Fazakas Róbert) Enyed legelő sarka (Sárpatak) - Fotó: Réman Tibor * Szeptemberben a "Székelyek a magasban" expedíciósorozat keretében 4 túratárs és 2 tapasztalt vezető segítségével másztam meg Nyugat-Európa legmagasabb csúcsát, a Mont Blancot (4810 méter). Csapatunk volt a második az idén amelyet Tulit Zsombor expedícióvezető felkészített és elkísért a csúcsra. A Bionassay völgy 1500-1600 méter körüli pontjáról indultunk gyalog, a Mont Blanc-i fogaskerekű vasút végállomását (2300 méter) érintve a gleccser mellett haladva elértük első szállásunkat a 2800 méter magasságban található kőházat. Másnap innen a Tete Rousse menedékházig (3200 m) sétáltunk fel. Aklimatizálódás végett két éjszakát aludtunk sátorban ezen a helyen. Utolsó éjszakánkat a hegyen a 3800 méter magasságban lévő Gouter házban töltöttük. Innen másztuk meg a csúcsot a leggyakrabban járt útvonalon (Gouter útja), ezer méter szintkülönbséget megtéve, kiváló időjárási körülmények között szeptember 8-án. Még aznap a Fogaskerekűt is igénybe véve jöttünk le a hegyről. (Molnár Balázs - gratulálunk neki) Molnár Balázs Nyugat-Europa tetején - gratulálunk neki (Összeállította és átdolgozta: Kocsis Andris és Fazakas Róbert)
* Június 25.-én 16 személy válalkozott a Radnai túránkra. Az újradnai sípálya aljáról indulva a Kobasel-csúcsot érintve kapaszkodtunk fel a Vörös-csúcsra, és a déli harangszóra elfogyasztottuk a magaslati ebédünket, 2113 méteren. A Vörös-csúcs nem hazudtolta meg nevét és nagy kiterjedésű rhododendron szőnyeggel fogadott. Innen a Lála-csúcs (2222 m) megmászása következett, majd ösvényünk az Ünőkőre (2279 m) vezetett, ahol hosszabb szünetet tartottunk. Csúcs csoki, csúcsfotó, csúcshangulat, de egyszer az eufóriának is véget kellett szakítani és nekiláttunk túránk kötelező szakaszához, a Radnaborberekre való ereszkedéshez, a Kuracel élen keresztül. A Kuracel védkunyhónál volt az utolsó pihenő, ahonnan már csak a felduzzadt Borpatakon való átkelés izgalmai következtek, és az érkezés ránk váró autóbuszhoz a hajdani ércbánya épületeinél, az Ördögszoros aljában. Túránk technikai adatai: 1574 m emelkedés, 1870 m ereszkedés, 19,3 km során. (Unger Zsombor) * Június 25-26 között a legendák-övezte várromok, időtálló vagy már romos műemléktemplomok, uradalmi kastélyok világába, a hátszegi medencébe utaztunk. Első nap a Vörös-szakadékot néztük meg, majd Szászsebes és Kelnek után Alvinc történelmi érdekességeit elevenítettük fel. Algyógy sem maradhatott ki hisz bőven akad ott is néznivaló. Szállásunk egy komoly történelmi múlttal rendelkező helyen Marosnémetiben volt. Vasárnap Hátszegre és környékére mentünk ahol egy kicsit a Nopcsa bárók nyomába eredtünk, főleg a Jókai által megírt titokzatos Fatia Negra alias Nopcsa László valamint, unokája Nopcsa Ferenc, a világhírű őslénykutató, majdnem Albánia királya, a Monarchia kémje után. A helyszínek: Zeykfalva (13. sz. ortodox templom), Alsófarkadin (Nopcsa-Lónyai kastély, dinosaurus múzeum), Szacsal (Nopcsa kastély), Őraljaboldogfalva (református. templom, Kendeffy kastély), Demsus (13. sz ortodox templom). Felmásztunk Kolcvár romjaihoz a Retyezát lábánál, majd helyi idegenvezetőnk segítségével megnéztük az 1896-ban Rudolf trónörökös retyezáti vadászatának emlékére kihelyezett táblát. (Szilágyi Eszter) * Július 2 és 10 között, egyhetes aktív pihenésben volt részünk Szlovéniában, a Triglav Nemzeti Park területén. A hegység szinte végtelen túra-kínálatából a legváltozatosabb helyszíneket és túrákat válogattuk ki. Elkerültük a zsúfolt kirándulóhelyeket és kevésbé ismert, ám annál érdekesebb természeti látnivalókra koncentrálunk. A Júliai-Alpok fantasztikus helyszíneket kínál a túrázásra, melyből bámulatos vízesések, vadregényes szurdokvölgyek, káprázatos magashegyi panoráma és tündöklő tavak szerepeltek a programunkban: Bledi-tó, Bohinji-tó, Peričnik-vízesés, Savica-vízesés, Lendva városa, Bled városka, Predjama vára, Celje vára, Skocjan és a Postojnai-barlang, Vogel felvonó, Globokov és a Luknja nyereg, Vintgar-szoros, Isonzó-völgye, Cuk család borháza, Lasko sörgyár. (Zrínyi István Miklós) A Skocián barlangnál (Juliai Alpok), Fotó: Zrinyi István * A július 16 és 17-én megszervezett Királykői-sziklatúránkon 13-an vettünk részt. Szombaton a felhőtlen időt kihasználva a hegység Északi-gerincét vettük célba és a Csoránga-övön másztunk fel Hegyes-csúcsra (2150 m), majd a Pap-völgyi csúcsra (2014 m). A Barca-patak völgyébe, a Plaiul Foii turistaház feletti kedvenc táborhelyünkhöz a Zergék-párkányán, majd a Medvék-völgyén ereszkedtünk vissza. A szombati túra pontos GPS adatai: hossz:13,90 km, szintkülönbség +1390 m /-1390 m. A vasárnap hajnali zápor után a Hasadék-völgyön keresztül másztunk fel a Hasadék-nyeregbe és a Kis-Királykő (1816 m) kettős csúcsára. Itt ért utol egy jókora nyári zivatar, dörgéssel, villámlással, jégesővel és gyorsan ereszkedésre késztetett az itt felállított nagyméretű csúcskeresztek mellől. A Zănoaga-réten keresztül, a Botorog-csorgóhoz ereszkedtünk le és a Gura Râului turistaháznál vártuk míg a személyautókat vezető túratársaink áttaxiznak a hegy túloldalára és utánunk jönnek autóikkal. A vasárnapi túra GPS adatai: hossz: 12,80 km, szintkülönbség +1180 m / -1180 m. A két látványos túrán számos védett virágot szemlélhettünk meg: havasi gyopár, havasi gerebcsin, királykői szegfű, havasi mák, vitézvér, turbánliliom, buglyos szegfű és zergéket is láttunk. (Dósa Laszló) Csoportkép a Hegyes-csúcson, Fotó: Dosa László * Augusztus 13-14 között egy nagyon izgalmas, látványos túrában volt részünk. Elsőként a Bányászat története múzeumát látogattuk meg ahol megismertük a bányászat eszközeit és módszereit a Zsil völgyében, kezdeteitől napjainkig. Következett a Boli barlang melynek tágas, kivilágított termeit egy patak szeli át, amin keresztül-kasul fektetett hidak könnyítik meg az átkelést. 2007-ben a német ZDF filmet forgatott benne „Code der Götter” címmel. A paleolitikus stílust utánzó barlangrajzok is ekkor kerültek a barlang falaira. A bejárat közelében a Kendeffy család címere látható, akik magyar királyi adomanyként a magyar (keleti) és a román (nyugati) Zsil közti területet birtokolták. Rövid buszozás után megérkeztünk a Véka szurdokba majd lebuszoztunk az déli ezeréves határra. Útban szálláshelyünk felé megálltunk megcsodálni a mi tájainkon ritka, négyévente virágzó tulipánfát, amelyet Maderspach Viktor édesanyja ültetett. Ezt követően felsétáltunk a Sztrázsa csúcsra. Rövid buszozás után a Szkok- szoroson át gyalogoltunk fel a Szkorotára. A legvégére maradt a legizgalmasabb séta: a Krivádia szurdokának a bebarangolása. Az országúton semmi jele annak, hogy milyen csoda rejtőzik lent az út alatt. Esős időben hidakat sodor el a felduzzadt patak, de velünk kegyes volt. Az alacsony vízállásnak köszönhetően többnyire térdig érő vízben járhattuk végig a Krivádia szurdokát. (Gáspár András) * Augusztus 20-21 közott Retyezáti túrát szerveztünk melyen 10 személy vett részt a vasárhelyi EKE-ből és a Pro Biiciclo Urbo egyesületből. Kisautókkal mentünk Marosvásárhelyröl Stina din Riu-ig, ahol sátoroztunk. Első reggel a Zergebak-tóhoz indultunk, majd a Zártkapuk szikláin keresztül a Papusa-csúcsra (2508 m). A csúcsról a Kusztura-nyergen és a Csomfu-vízesésen keresztül visszajutottunk táborunkba. Második napi útvonalunk a Csomfu-vízesés, Nagy-Csomfu völgye, Nagy-Csomfu tó (2040 m), Tengervölgy csúcs (2338 m), Kusztura csúcs (2457m), Csomfu-vízesés volt, ahonnan visszaértünk táborhelyünkre. Vasárnap egy kis látogatást tettünk a Boli barlangban és a Véka-szurdokban. (Dácz-Kovács László) Cúcsfotó a Papusán(2508m), Fotó: Dácz-Kovács László * Augusztus 27 és 28-án a Fogarasi-havasokba szervezett túránkon 16 sziklatúrákat kedvelő EKE-tag és szimpatizáns vett részt. Kisbuszunkkal Felső-Porumbák falun keresztül a Nagy-patak (Râul Mare) mentén utaztunk fel egy kis vízerőmű feletti parkolóhelyig, – egy régi márványbánya után kb. 2 km-re – majd gyalog folytattuk utunkat a kék háromszög turistajelzést követve a Negoj turistaházig (1546 m). A ház szomszédságában felhúztuk sátrainkat és a hétvége folyamán két látványos körtúrát tettünk. Szombaton a Sárkányok-ösvényén indultunk el, a Kleopátra-nyeregből felmásztunk a Negoj-csúcsra (2535 m), majd a Fogarasi-havasok főgerincének legvékonyabb szakaszán, a Custura Saratii néven ismert gerincszakaszon másztunk át a Serbota-csúcsra (2331 m). Sátrainkhoz a Serbota-gerincélen ereszkedtünk vissza, miközben alkalmunk volt hosszasan megcsodálni a naplementét. Az utolsó kilométereket sátrainkig fejlámpák fényénél tettük meg. Vasárnap a Strunga Ciobanului hasadékon keresztül túráztunk a Caltun-tóhoz, majd a Strunga Doamnei-on felmászva, újra megcsodálhattuk a Negoj-csúcsról a Fogarasi-havasok 60 km hosszú gerincének nagy részét. Sátrainkhoz Kleopátra-tűje mellett ereszkedtünk vissza a kék háromszög turistajelzésen. A többnyire napos, két túranap során 32,5 km-t gyalogoltunk, 3250 m szintet másztuk meg és 3250 m-t ereszkedtünk vissza. (Dósa László) Csapatunk a Negoj(2535m) csúcson, Fotó: Dósa lászló (Összeállította és átdolgozta: Fazakas Róbert és Kocsis András)