Barangolj Velünk!

2017 július-augusztus

Június 30-július 8, Túrák a Dolomitokban: A Dolomitok az egyik legszebb és legváltozatosabb célpont a túrázók és síelők körében Európában. Idén másodszorra látogattunk el erre a vidékre, többnapos kirándulásunkon bebarangoltuk a legszebb völgyeket, ellátogattunk hegyi tavakhoz, várakhoz, megnéztük Ötzit, a jégből kiolvadt embert. Mindezek mellett körbetekintettünk a Novolau 2575 méter magas csúcsáról és a Falória 2123 méteres magasságáról, 2528 méter magasan a Büllelejoch menedékháznál megcsodáltuk a panorámát és a Dolomitok legmagasabb csúcsát a Marmoladát 3250 méter magasról. (Zrínyi István Miklós)

R Dolomitok masolat

Július 9: Egynaposra sűrített EKE túra a Radnai-havasokban: korán reggel nekivágtunk, még felhős égbolt alatt, de a megígért szél eloszlatta a felhőzetet és kételyeinket, aztán igazi kalandtúra lett belőle. Borsafüredről indultunk, a Lóhavasi-vízesés érintésével a Gargaló-nyeregbe, majd a Gargalóra (2158 m) kapaszkodtunk fel. Visszafelé a Galac-nyereg felé irányultunk, nem is sejtve hogy az ereszkedés onnan Borsafüredre milyen meglepetéseket tartogat számunkra. Évtizedek óta gondozatlan ösvényen és jelzéseken verekedtük át magunkat, lépésről lépésre keresve a nyomvonalat. Kitartó kis csapatuk nem torpant meg és 25,3 kilométeren át szedte a lábát, 1640 méter szintkülömbséget győzve le. Köszönet és dicséret a résztvevőknek! (Unger Zsombor)

R Gargalo

Július 15-19 között Maroshévizen zajlott az immár negyedik alkalommal megrendezett EKE-Olvasótábor Gáspár Melinda szervezésében. A tábor célja, hogy az olvasmány és a tevékenységek a természet megismeréséhez, megkedveléséhez vezessék a 8-16 éves résztvevőket. Fekete István Csí című elbeszélésgyűjteménye, a közös gyalogtúrák, tájékozódási versenyek, fürdőzések, tábortűz melletti programok, dramatizáló- és társas játékok már meghozták az eredményt, visszatérő táborozókká téve a résztvevőket. A marosvásárhelyi EKE túravezetői közül Kocsis András és Ősz István vezette idén a gyalogtúrát a maroshévizi Kőgombákhoz, amely során majd húszkilométernyi távolságot tett meg a csapat gyönyörű hegyi környezetben, a Görgényi havasok egyik gerincútján a csodálatos sziklaképződményekig és vissza. Bár végig esőre állt az idő, szerencsére csak az út végén eredt meg, így újra mindenki számára kellemes és felejthetetlen élményt jelentett egy kis időre EKÉsnek lenni. (Gáspár Melinda)

Gaspar Melinda Kogombak

Július 21-23, Királykői csillagtúrák: A hagyományos júliusi sziklatúránkon 14-en túráztunk a Királykő ösvényein. Pénteken estére érkeztünk kedvenc sátorozó helyünkre a Barca-patak partjára, ahonnan sötétedésig csodálhattuk a Királykő északi-gerincének csúcsait és sziklafalait. Szombaton reggel hétkor indultunk a Királykő déli-gerincére az alábbi útvonalon: sátrak - Plaiul Foii turistaház – Spirlea-patak völgye - Spirlea védkunyhó - Deubel útja - Grind-nyereg - Pásztor-csúcs (2238 m) - Grind-csúcs (2229 m) - Hosszú-orom (2210 m) – Pietrei-tető -  Hátsó-nyereg (1889 m) - Csalános-völgy - Stanciu-sziklatornáca - Stanciu-barlangja - Nagy-kőfolyás - Királykő-válla - Spirlea védkunyhó - Plaiul Foii túristaház – sátrak. A szombati túránk adatai: hossz 22,9 km, szintkülönbség +1910/-1910 m, időtartam 13 és fél óra, minősítés: nehéz sziklatúra, nagy szintkülönbséggel, időnként kétkezi mászással, drótköteles, kitett szakaszokkal, nagy kőfolyásokkal. Örömünkre több zergét, nagyon sok havasi gyopárt és többféle más védett virágot láttunk. Csapatunk jó erőnlétének és a korai indulásnak köszönhetően sötétedés előtt visszaérkeztünk a sátrainkhoz. Vasárnap már csak heten vállalkoztunk a gerinc újabb megmászására az alábbi útvonalon: Medvék-völgye - Diana védkunyhó - Zergék-párkánya - Pap-völgyi csúcs (2020 m) – Hegyes-csúcs (2150 m) – Csoránga-őv – Calineti-völgy alsó szakasza. A vasárnapi túra adatai: hossz 12,8 km, szintkülönbség +1450/-1450 m, időtartam 10 és fél óra, minősítés: közepesen nehéz sziklatúra, ritkán kétkezi mászással, néha drótköteles szakaszokkal, kőfolyásokkal. Mindkét nap jó időjárásban és nagyszerű kilátásban volt részünk. (Dósa László)

Csapatunk a Pasztor csucson Dosa Laszlo

Augusztus 5-6, túra a Láposi szorosban: Szombaton átmentünk a Bába szoroson, délelőtt felmentünk Macskamezőig, délután elindultunk a Láposon lefele, este Groape-nál sátoroztunk. Másnap Kápolnokdombtól a Kapnik pataka mentén túráztunk. Főleg parti ösvényeken és kavicsos parton haladtunk, de voltak szakaszok, ahol vízbe kényszerültünk. (Gáspár András)

R Laposi

Augusztus 12: Hatvan kilométeres kerékpártúrán vettünk részt a következő útvonalon: Marosvásárhely – Hagymásbodon – Karácsonyfalva – Teremiújfalu – Fintaháza – Somosd – Cserefalva – Backamadaras – Nyárádszentlászló – Nyomát – Marosvásárhely. Túránkon meglátogattuk Nyárádszentlászló unitárius templomát és a Szent László forrást. (Gáspár András)

R bringat

Augusztus 13 és 21 között öt marosvásárhelyi EKE tag a Svájci-Alpokban táborozott. A Mattertalban, a négyezresek lábainál, az Attermenzen kemping biztosított szállást számunkra. Kilencnapos ott-tartózkodásunk alatt, kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően nyolcszor túráztunk a csodálatos alpesi jelzett és jelzetlen ösvényeken. Mint minden évben (az idén harmadjára tértünk vissza) most is tartogatott meglepetést a svájci túraösvény:  napelemmel működtetett világítás a túraalagútban. Természetesen kilépéskor illik lekapcsolni a fényeket. Van mit tanuljunk tőlük, csak hozzáállás kérdése. Összefoglalva: mesébe illő környezetben,  turistacsalogató útvonalakon 130 km-t tettünk meg, 6500 méter szintkülömbséget leküzdve. De mindez csak száraz adat, a felejthetetlen élmények  és a megszépítő emlékezet fognak erőt adni  hétköznapjainkban. (Unger Zsombor)

R Svajci

2017 augusztus 17-20: A tervezett Retyezáti túrán 10-en vettünk részt ebből 7 EKE tag. Kisautókkal jutottunk el a Peleaga rét közelébe, ahol úgy döntöttünk, hogy a táborhelyünk a Peleaga réten legyen. Másnap innen indultunk a Bukura-tóhoz és a 2509 m-es Peleaga csúcsra, ahonnan sikerült a átmennünk a 2433 m-es Bukura csúcsra, majd a  tavak mentén visszatértünk a Bukura-tó partjára, és sötétedésre a  Peleaga rétre. Szombaton a Buta-tó irányába indultunk, majd a Papusa tó partján két csoportra oszlottunk. Egyik csoport ott maradt a tó partján fotózgatni a Retyezát csúcsait és a leérkező nyájat, juhászokat, míg a másik felment a gerincre, ahonnan meg lehetett csodálni a  2508 m-es Nagy Papusa és Kis Papusa csúcsokat és az előző napi túránk útvonalát is. Este újra a Peleaga réten, a sátraknál találkoztunk  élményekkel és fotókkal gazdagodva. Vasárnap  délben hazaindultunk. (Dácz-Kovács László)

R Retyi

Augusztus 24-27: A Marosvásárhelyi EKE immár másodszor vesz részt az ötödik Vásárhelyi Forgatagon a Civil Falu részeként. Tavaly még csak egy kis sátorban népszerűsítettük tevékenységünket, de idénre már sikerült gazdagabb programmal előrukkolnunk, két helyszínen is zajlottak a rendezvényeink. Mindhárom este volt egy-egy előadásunk a Teleki Tékában: a Teleki Samu Teljesítménytúráról, az Istenszékéről és a Mária Útról. A Liget-beli sátrunkban fénykép-kiállítás és régi túrafelszerelésekből összeállított minimúzeum fogadta a látogatókat. Nagy sikernek örvendett a háromszögű cseh sátor előtt heverésző két bábu, Túra Rudi és párja, Túra Rozi, "akik" egyesületi tagjaink által rég levetett túrázós ruhákba voltak felöltöztetve. Játékot is szerveztünk látogatóinknak: egy Gyopárt sorsoltunk ki azok között, akik elhozták túrázós fényképeiket a Forgatagos sátrunkba. (Pethő-Dévai Ildikó)

R Forgatag

Augusztus 26-27, Körtúra a Fogarasi-havasokban: Tizenötön a Podrágu-tó környékén túráztunk. Szombat reggel személyautókkal érkeztünk Viktóriavároson keresztül Sumerna-telepre. Innen gyalogosan folytattuk utunkat piros háromszög jelzést követve az alábbi útvonalon: Nagy-Árpás patak völgye - Podrágu-patak völgye - Turnu turistaház - Podrágu turistaház (2135 m) - Podrágu-tavak (2080 m). Sátrainkat a Podrágu-tavak partján állítottuk fel, majd felmásztunk a Podrágu-csúcs mellékgerincére, a Tavak-közötti nyeregbe, 2300 m magasra ahol csodálatos naplementét néztünk meg. A szombati túra adatai: hossz 18,3 km zsákkal a tóig + 1,3 km zsák nélkül, szintkülönbség 1600 m zsákkal + 220/-220 m zsák nélkül, időtartam 8 óra zsákkal + 2 óra esti mászkálás zsák nélkül. Minősítés: nehéz magashegyi túra, a nehézséget főként a nagy szintkülönbség és a zsák cipelése jelentette. Vasárnap délelőtt felmentünk a főgerincre a Podragu-nyeregbe (2307 m), majd a Podragu (2482 m) és a Tărâţa (2414 m) csúcsokat másztuk meg. E csúcsokat elkerüli a gerincösvény és ezért nagyon kevesen másznak fel rájuk, pedig nagyszerű kilátást nyújtanak a Fogarasi-havasok központi részére.Visszatérve sátrainkhoz összepakoltunk, majd a Tărâţa-gerinc kék sávval jelzett túraösvényén tértünk vissza Sumerna-telepre az autóinkhoz. A vasárnapi túra adatai: hossz 5,2 km zsák nélkül + 12,9 km zsákkal, szintkülönbség: + 650 m / - 2300 m, időtartam 3 óra zsák nélkül + 6 óra zsákkal. Minősítés: nehéz magashegyi túra, a nehézséget a nagy zsák cipelése és a Podrágu-csúcs kitett gerincének a megmászása jelentette. (Dósa László)

Satraink a Podragu tavaknal Dosa Laszlo

 

Összeállította és átdolgozta: Kocsis András