Barangolj Velünk!

2017 szeptember-október

Szeptember 9–10-én a marosvásárhelyi EKE piciny csapata a Bucsecs hegységben túrázott. A patyolattiszta égbolt, ami szombaton fogadott, ritkaságnak számít a Bucsecsben, de ennek ára is volt: az előrejelzett 70 km/h-s szél, ami valójában 80-100 km/h-s széllökések formájában jelentkezett. Törcsvárról lopakodtunk a magasba a Clinceán, de a Tiganesti nyeregben a védkunyhó fölött az erős szél 180 fokban megfordított és nem a platóra érkeztünk, hanem a Tiganesti tavakhoz és onnan a Malaiesti menedékházhoz, a Padina Crucii mellékgerincen keresztül. Másnap szédítő magasban, a lélegzetállító kilátásban gyönyörködve, a Zergepárkányon egyensúlyozva, a Bucsoiu-csúcson át érkeztünk az Omu-csúcsra. Az ottani nyüzsgés nem a mi világunk, gyorsan elfogyasztottuk ebédünket és máris indultunk a Ciubotea felé, ahol a legrövidebb út vezet Törcsvárra. A legrövidebb és talán a legmeredekebb is. Összefoglalva két nap alatt csodálatos sziklaformátumokat láttunk, másztunk, kapaszkodtunk a szélben, útvonalat és szállást változtattunk, geoládákat kerestünk és újakat helyeztünk ki, meredek sziklafalakon ereszkedtünk, romhalmaznak tűnő gleccserlépcsőn verekedtük át magunkat és közben 33 km-t tettünk meg 3000 méter szintkülömbség leküzdésével. (Unger Zsombor)

Szeptember 29–30-án az EKE várfalvi telkén meghirdetett közmunkán vettünk részt. A tervezett munkák a következők voltak: a telek hátsó részének bekerítése, az új faházakra a csatorna felszerelése, a frissen lerakott fapadló lakkozása, egy régebbi faház és az illemhelyek újralakkozása, szennyvízlevezető csövek behelyezése. Kitűnő hangulat uralta a "munkatelepet", talán ennek is köszönhető, hogy a tervezett munkák már első nap meg is valósultak. Köszönet a szakácsnak a jóízű gulyásért és a többi résztvevőnek a csodálatos hangulatért. (Pál Csaba)

Szeptember 30-án Aranyosszék néhány érdekességét kerestük fel. Első megállónk Aranyosgerend 13. századi temploma volt. Erdély egyik legrégibb temploma freskótöredékekkel, Bolyai Farkas által tervezett kályhával, valamint a gótikus ajtó két oldalán egy-egy tatárfejjel dicsekedhet. A templom mögött található a Kemény – Bánffy kastély, melyet a Gerendi család átépített a 16. században, majd mai formáját a 17. században kapta barokk stílusban. Utunk következő állomása Torda volt, melynek számos nevezetességéből próbáltunk minél többet megnézni, de természetesen ez egy nap alatt lehetetlen. A  tordaszentmihályi templomra is jutött egy félóránk, amelynek érdekessége többek között az, hogy az Aranyos gyakori kiöntései miatt a falu lakói a központba költöztetik, megőrizve tökéletesen eredeti stílusát.  Innen irány Mészkő falu, melynek neve összefonódik a fiatalon tüdővészben elhunyt Balázs Ferencével (1901-1937). Épp 2017-ben van halálának nyolcvanadik évfordulója, így koszorúzásra is sor került. Balázs Ferencről nehéz röviden beszélni: világutazó, író, publicista, költő, népművelő, szövetkezet szervező és unitárius lelkész volt. Szellemisége most is ott lebeg az általa megmentett templom és a kis papilak fölött amit szintén ő épített. Ezután feltöltődve vágtunk neki a Tordai-hasadéknak, melynek sziklái az őszi napsütésben teljes pompájukban ragyogtak. (Szilágyi Eszter)

Szeptember 23-25: Az idén nagyon „nedvesre” sikeredett a XI. Teleki Samu emlék- és teljesítménytúra. Sajnos az égiek nem kedveztek nekünk, egész nap csorgott a hideg eső a túrázókra és pontbírókra, ködbe borítva az egyébként csodás tájat, de örömmel állapíthattuk meg, hogy ismét bebizonyosodott: nincs rossz idő, csak rossz turista, ahogy mondogatni szoktuk túráink során. Ennek ellenére úgy ítéljük meg, hogy egy sikeres teljesítménytúrán vagyunk túl. Az elmult évekhez hasonlóan a rendezvény idejére a görgényüvegcsűri kultúrotthont vettük birtokunkba, itt fogadtuk a és innen irányítottuk-követtük a  résztvevőket. Akik már péntek délután megérkeztek, a helyi iskola tornatermében kaptak szállást, az igényesebbek pedig a helyi vagy környékbeli vendégházakban helyezkedtek el. Este az érdekelteknek egy meleg tea mellett bemutattuk az útvonalakat, ezek kényesebb pontjait is. Szombat reggel 7 és 10 óra között indultak a versenyzők, miután megkapták a térképet, útleírást és átvették kis úti elemózsiás csomagjukat. Az idén újdonságként a már meglévő négy gyalogos táv (10, 20, 40 és 60 km) mellet egy 55 km-es kerékpáros útvonalon is kipróbálhatták erejüket a résztvevők. Az esős idő ellenére szép számban gyűltünk össze, szervezők és versenyzők, összesen közel 100-an voltunk. Marosvásárhelyről volt a legtöbb túrázó több mint 3o-an. Maros megyéből még 28-an vettek részt, Hargita megyéből 4, valamint 1-1 személy Nagybányáról, Szatmárról és Kolozsvárról.  Magyarországon nagy kultusza van a teljesítménytúráknak, sokan rendszeresen eljönnek a mi túránkra is, idén is 14-en tiszteltek meg jelenlétükkel. A résztvevők életkora most is, mint mindig, változatos volt: 10 évestől 67 évesig több korosztály is képviselte magát. Két lelkes tanító néni toborzásának köszönhetően egy maroknyi gyerekcsapat is bejárta a 10 km-es útvonal nagy részét. A legkisebbek természetesen a paniti kisiskolások voltak, de a legfiatalabb egyéni versenyző a 13 éves Ecser Zsófi volt Ceglédről, aki még díjat is vihetett haza. A legtöbb tavaszt megért túrázó vásárhelyi EKÉs társunk, Todea Kornél volt, aki szintén a 10 km-es távot járta végig. Támogatóinknak köszonhetően az idén is díjazásban részesülhettek az első három helyen végzett versenyzőink. Fő támogatónk az idén is a Maros megyei tanács és  a „Columbia” sportfelszereléseket forgalmazó Dockyard cég volt,  de támogatott még  a Blondy Románia,  az Outland cipős bolt és a Tudor City Bicycool biciklis üzlet. A szerencsésen visszaérkezett túrázókat  forró tea és Kiss Zoli kollegánk által készített mennyei gulyás fogadta. Egy kis zenéléssel, nótázással próbáltuk fokozni a szombat esti jó hangulatot azokkal, akik nem siettek haza és még bírták szusszal. Vasárnap pedig egy kis virágcsokrot helyeztünk el a sáromberki Teleki család kriptájában, ahol túránk névadójára, Teleki Samura emlékeztünk. A túrázók biztonságára a Maros megyei hegyimentők is vigyáztak. Köszönettel tartozunk Üvegcsűr előljáróinak, hogy rendelkezésünkre bocsájtották a kultúrotthont és az iskola sporttermét. (Pethő-Dévay Ildikó)

Fabian Alpar Ellenorzopont a Mojcan

Október 14-én 75 személy, ebből 16 gyerek vett részt a Bod Attila és Német Levente által szervezett Zászpás túrán. A gyönyörű őszi időben csapatunk a Schwartz-patak mentén, érintve az azonos nevű mezőt mászott fel a Zászpás csúcsra, ahonnan pazar kilátásban volt része a Kelemen havasok főgerincére. Csúcscsokik és csúcsfotók után tértünk vissza a Schwartz-mezőre, ahol egy kis szalonnasütögetésben volt részünk, majd a Hét-mezők tisztásain ereszkedtünk le Nyágrára. (Német Levente)

csoport a schwarzon masolat

Az országos EKE szervezésében és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával Kollár Lajos és Mécs László előadásokat tartottak az erdélyi középiskolákban. Október 27-én a marosvásárhelyi EKE látta vendégül őket. Ebből az alkalomból a marosvásárhelyi tanítóképző magyar tagozatán és az erdőszentgyörgyi iskolában tartottak rendhagyó földrajzórákat. Mindkét intézményben A hegyek szerepe életünkben című előadást hallgatták meg a diákok és a Grönland filmet tekinthették meg. A tanítóképzőben Unger Enikő földrajztanárnő, az erdőszentgyörgyi iskolában Beke Tünde földrajztanárnő 60-60 diákja hallgatta végig az érdekfeszítő bemutatókat. (Unger Zsombor)

Unger Eniko Kollar Lajosek eloadasa

Istenszéki felügyelet számokban:

A 2017-es év folyamán az Istenszéke természetvédelmi terület felügyeletében májustól kezdődően október végéig 14 marosvárhelyi EKE-tag vett részt. Istenszéke védnökei a Maros-megyei Hegyimentő Szolgálat 17 tagjával közösen összesen 49 hétvégi szolgálati napot töltöttek fent a természetvédelmi területen. Ezeken a hétvégeken több mint 2350 személy látogatott Istenszékére. A látogatók közül 17 személynek (a látogatók 0,72%-a) esett nehezére betartani a természetvédelmi terület táblákon is kifüggesztett szabályzatát. Főként tűzgyújtással, szemeteléssel és nem kijelölt helyen történő sátrazással kapcsolatban voltak kihágási próbálkozások. Hétközben viszont amikor nem volt felügyelet, többször is előfordult a figyelmeztető és az irányjelző  táblák megrongálása. Mivel elterjedt a híre a hétvégi állandó felügyeletnek, ezért motoros járművel sokkal kevesebben próbálkoztak  behajtani a védett területre mint az előző években. Határozott fellépéssel a kevésbé természetbarát látogatókkal szemben és meggyőző érveléssel, felügyelőinknek végül több mint 99%-ban sikerült betartatni a természetvédelmi terület szabályzatát az idelátogatókkal. A legtöbb kiránduló és túrázó az augusztusi és a júliusi hétvégeken látogatott Istenszékére. Júliusban 495, augusztusban pedig 583 személy látogatott a védett területre a hétvégi napokon. Az év folyamán 3 vihar alkalmával döntött fákat a szél a túraösvényekre. Az ösvényeket a hegyimentők utólag járhatóvá tették. Jó tudni, hogy a forrás vize július elejétől október végéig nem volt iható. Istenszéke természetvédelmi terület felügyeletét idén is a PC House támogatta. (Dósa László)

 

A fényképeket Fábián Alpár, Német József Levente és Unger Emikő készítették.

Összeállította és átdolgozta Kocsis András