Barangolj Velünk!

2019 március-április

2019 március 19.-én túravezetői vizsgára került sor a marosvásárhelyi EKE székházában, amikor 24 tagtársunk vizsgázott sikeresen. A 2018-ban megszervezett túravezetői tanfolyamra 59-en iratkoztak fel, és 15 előadást hallgathattak végig. Az előadásokat 13 meghívott előadó tartotta különféle szakterületekről (meteorológia, földrajz és geológia, pszichológia, egészségtan, SMURD, hegyimentés, hegymázsás, természetvédelem, GPS, túravezetés, stb.). A kurzusokon való jelenlét alapján 37-en voltak jogosultak a vizsgára. Az eredményesen vizsgázók a továbbiakban már csak két sikeres túravezetést kell lebonyolítsanak az egyesület keretén belül ahhoz, hogy megkapják túravezetői igazolványukat. A marosvásárhelyi EKE előzőleg 2003-ban, a ratosnyai vándortábor megszervezése előtt szervezett hasonló túravezetői tanfolyamot és vizsgát. (Dósa László)

Turavezetoi vizsga Dosa Laszlo

Dósa László fotója

Március 23.-án 70 személy vett részt évadnyitó biciklitúránkon. Marosvásárhelyről indulva Mezőcsáváson, Pókán és Sárpatakon keresztül több mint 60 kilométert tekertünk a gyönyörű tavaszi időben. Ez lendületet adott a nagyszámú gyerekcsapatnak és lehetőséget teremtett egy nagyobb pihenő alatti sütögetésre is.(Pánczél Tibor)

PT biciklitura

Pánczél Tibor fotója

Március 31.-én a Maros jobb partján Udvarfalván és Várhegyen keresztül, majd az erdőn át Sárpatakra bicikliztünk fel. Itt a pálinkafőzdénél megpihentünk, s végül a folyó bal partján visszatekertünk Marosvásárhelyre. (Gáspár András)

Gaspar Andras bicikli

Gáspár András fotója

Április 6.-án velünk tartott a jó idő, így nagy csapattal vágtunk neki a hagyományos virágleső túránknak a Bekecsre. 117-en mentünk két busszal, míg néhányan kiskocsikkal érkezve Selyében társultak csapatunkhoz. Egy másik csapat Vásárhelytől kerékpárral érkezett a Bekecsre, s végül kereken 150-en hódítottuk meg a marosszékiek szent hegyét. Külön elismerést érdemelnek a gyerekek, akik a felnőtteken túltéve, vígan lejárták a közel 18 km-es túrát. Köszönet túravezetőnknek, Bod Attilának. (Pethő-Dévay Ildikó)

Április 14.-én a Marosvásárhelyi EKE 11 tagja részt vett a Marosvásárhelyi Rádió által kezdeményezett, s az Erdélyi Magyar Televízió, a Rádió GaGa, a Népújság és a Punctul.ro szerkesztőségei által támogatott, „Közösen kitakarítjuk” elnevezésű Maros-part takarítási rendezvényen. Célunk a folyó Marosvásárhely feletti szakaszának megtisztítása volt. (Kocsis András)

OIB takarit

Ősz István Béla fotója

Zarándok munkatúráink március 16-17.-én a Mezőségen, valamint április 6.-án a Nyárádmentén zajlottak. Mindkét alkalommal felújítottuk, valamint sűrítettük a jelzéseket. Ami pedig nagyon fontos volt, mind a négy szakaszt újramértük Gps-el, hisz az utóbbi időben sokat változtattunk az utvonalakon. A legnagyobb változtatás viszont kényszerűségből történt, ugyanis a Marosszentgyörgy-Jobbágyfalva szakaszon, felszántották egy részen egészen az erdőig a gyalog  jól járható útat. Így aztán új útat kellett keresni, festeni az erdőben. Mindkét alkalommal a munkatúra kis sütögetéssel végződött. A résztvevők száma összesen 41 személy volt EKE tagok és azok barátai. (Szilágyi Eszter)

Jelzesfestes

Szántó Emese fotója

Április 27.-én, nem kis meglepetésemre 32 fős bringás csapat gyülekezett a városszéli  megszokott  találkahelyen. Úticélunk Székelyvécke volt, a már messze földön híres, élni akaró kis falú. Útvonalunkon aszfalt és földút is volt, igaz aszfalton könnyebben lehet haladni, viszont távol a civilizációtól a mezők és dombok közt haladva sokkal élvezetétesebb, és élménydúsabb a tavaszi természet csodái által körülvéve tekerni. Marosvásárhely-Nyomát-Szentlászló-Szentháromság-Bede-Havadtő-Gyulakuta-Bordos és Székelyszállás érintésével jutottunk el Székelyvéckére. Ez a kis falu méltán híres felújított kis parasztházairól, a falu fölötti dombon felállított 14 székely kapuból álló keresztútjáról, az úgynevezett kálváriájáról és a dombtetőn álló kápolnájáról. Fekete Pál polgármester úr várt bennünket, aki a maga egyszerűségével, szerénységével és vendégszeretetével rögtön belopta magát szívünkbe. Egy mondata mindig kísérni fog: „semmi különlegeset nem tettem, csak egyszerűen végeztem és végzem a mai napig azt, ami a feladatom”. Ha mindannyian ezt tesszük, akkor azzal hátrahagyunk valamit az utókornak. Lám, ez az ember megmentett egy falut a pusztulástól, azzal hogy régi házakat újított fel, gazdát keresett és talált egy-egy kis parasztháznak, régi székely kapukat restaurált, fúrt faragott, közösséget épített, egyszerűen felélesztette ezt a parányi élni akaró kis falut. Bár sok ilyen emberrel áldana meg a sors minket, akik nem csinálnak semmit, csak a dolgukat teszik. Elemózsiánkat a Kálvária-dombtetőn  fogyasztottuk el, miközben vendéglátónk mesélt, míg mi ültünk, és szívtuk magunkba szavait és a tiszta falusi levegőt. Nehéz szívvel szedelőzködünk fel, de mivel az esőfelhők egész nap a fejünk fölött keringtek, kénytelenek voltunk nyeregbe pattanni. Megköszöntük a szíves fogadtatást, és hazaindultunk. Ezúttal az aszfaltot választottuk, egyrészt mert egyesek fáradtabbak voltak, másrést az esőfelhőket nézve úgy gondoltuk, gyorsabban haladunk aszfalton. A Rigmányi emelkedő mindannyiunkat megizzasztott, de mindenért kárpótolt a nyárádszeredai pihenő. Falatozás után Szentlászló és Nyomát érintésével értünk Marosvásárhelyre.(Bálint Anikó)

Fekete Pal Kerekpartura Vecke

Fekete Pál fotója

 

Összeállította Kocsis András.