Tavaszy Sándor

Erdélyi református teológus és filozófus
Elemi és középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte. 1907-ben beiratkozik a kolozsvári Teológiai Fakultásra, ugyanakkor – a fakultás rendje szerint filozófiát és pedagógiát tanul a Ferenc József Tudományegyetemen. Az egyetemen nagy hatással volt rá a neokantiánus iskolateremtő filozófus, Böhm Károly. Az ő teológus-tanítványa volt még Ravasz László, Tankó Béla, Bartók György és Makkai Sándor.

A teológiát Kolozsvárt végezte 1991-ben, azután egy szemesztert Jénában, hármat Berlinben töltött. 1913-tól püspöki titkár volt Kolozsvárt, hol 1915-ben ugyanott gimnáziumi helyettes tanár. Ugyanabban az évben filozófiai doktorátust szerez az egyetemen, doktori dolgozata, Az ismeretelmélet és a megismerés psyhológiája. Transcendentál-philosophiai tanulmány, 1914-ben jelent meg Kolozsvárt. Schleiermacherről írt dolgozatával a kolozsvári Református Teológiai Fakultáson magántanári képesítést nyert 1919-ben, a tanulmány egy évvel korábban nyomtatásban is megjelent, Schleiermacher filozófiája címen (Kolozsvár 1918).
1919-1920-as tanévben magántanári előadásokat tart a teológián a vallásfilozófia és vallástörténet tárgyköréből. 1920 őszén helyettes, 1921 elején rendes teológiai tanár lett előbb az egyháztörténelmi tanszéken – Révész Imre nyomdokában -, 1926-ban a Makkai Sándor püspökké választásával megüresedett rendszeres teológiai tanszéken, ahol dogmatikát és etikát adott elő. A tanszéken eltöltött öt év elteltével jelenteti meg a Református keresztyén dogmatikát (Kolozsvár, 1932). A dogmatika és etika mellett vallásfilozófiai és filozófiai előadásokat tart.

A közélettel, a szellemi és társadalmi valósággal való állandó kapcsolata a 20-as évek végére egyre jobban megerősítették benne az ember válságának gondolatát. Karl Barth dialektika-teológiáján keresztül ismerkedett meg Kierkegaard, majd az egzisztencializmus filozófiájával, melyben felismerni vélte az ember válságának feloldását. Bámulatos gyorsasággal építette saját rendszerébe a kortárs európai egzisztencializmus szellemiségét.

1937-ben főjegyzővé és püspökhelyettessé választotta az erdélyi egyházkerület. Az 1939-ben megnyílt budapesti zsinatnak később rendes tagja lett. 1944-től 1948-ig a kolozsvári magyar egyetem filozófia professzora.
Széleskörű közéleti tevékenységet folytatott. Az Erdélyi Múzeum Egyesület tagja, majd elnöke, irodalmi társaságok tagja, irodalmi publikációk munkatársa. Híres természetjáró volt, az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja és elnöke, úti élményeit, gondolatait Erdélyi tetők címen az Erdélyi Szépmíves Céh jelentette meg 1938-ban. Tagja az Erdélyi Helikonnak.

Számos kiadvány szerkesztésében vállal részt. Az 1923-ban újraindult Az Út című folyóirat állandó munkatársa, 1925-ban átvette a Református Szemle szerkesztését, megalapítja a Kálvinista Világot, amelyet majd Kiáltó Szó címen szerkeszt tovább.
Különböző folyóiratokban és kiadóknál 1906-tól közel 1000 írása, tanulmánya, prédikációja, könyve jelent meg.
Állami nyomásra a Teológia átszervezésekor 1948-ben nyugalmazták. 1951. december 8-án halt meg szívrohamban, teste a Házsongárdi temetőben nyugszik.