Istenszéke Természetvédelmi Terület (Rezervatia Naturala Scaunul Domnului) része a ROSCI 0019 számmal nyilvántartott Kelemen - Görgényi Natura 2000-es természetvédelmi terület hálóyatnak, amelyet az 5/2000-es számú törvény valamint a HG2151 /2005 kormányrendelet alapján hoztak létre és a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature) osztályozása szerint a IV. csoportba tartozik (categ. IV - IUCN).
E természetvédelmi terület létrehozásának célja az itt élő veszélyeztetett növény és állatfajok, valamint ezek élőhelyeinek a védelme, ami maga után vonja a táj érintetlen állapotának hosszú távú megörzését.
Egyesületünk (EKEMvh) 2003-tól kezdődően folytat természetvédelmi tevékenységeket Istenszékén.
2003 és 2012 között évente szerveztünk munkatúrákat, amelyek során több évtízed alatt összegyűlt sok zsák szemetet vittünk le Istenszéke tisztásairól valamint a sziklák alatti területekről, minden évben szerveztünk gyalogtúrákat a hely természeti értékeinek ismertetése céljából és több alkalommal részt vettünk a turitaösvények jelzéseinek felújításában.
A 2012 és 2017 közötti időszakban egyesületünk Istenszéke Természetvédelmi Terület hivatalos védnöke volt és számos adminisztrációs feladatott láttunk el:
- felmértük és kijelöltük a természetvédelmi terület határait piros négyzet jelzéssel
- határjelző táblákat és információs pannókat helyeztünk ki
- összeállítottuk a természetvédelmi terület szabályzatát
- elkészítettük a természetvédelmi terület kétnyelvű honlapját és facebook oldalát
- kétnyelvű ismertető szórólapokat készítettünk
- drótkötéllel és tiltó táblákkal lezártuk az északi irányból bevezető erdei útakat
- felépítettünk egy természetvédelmi munkapontot, amely hegyimentő munkapontként is működik
- hétvégenként felügyeltük a természetvédelmi területet
- a súlyosabb szabály és törvénysértéseket jeleztük a Maros Megyei Környezetvédelmi Hivatalnak és a dédai rendőrségnek
- felügyelőink természetvédelmi nevelést tartottak az idelátogató turistacsoportoknak
2016-tól kezdődően a mai napig, állandó hétvégi természetvédelmi felügyeletet működtetünk Istenszékén, április közepétől október végéig, önkéntes alapon.
Egyesületünknek 14 önkéntes természetvédelmi felügyelője a Maros Megyei hegyimető szolgálat tagjaival közös ügyeletben felügyelik a természetvédelmi törvények betartását, karbantartják a természetvédelmi terület tábláit és jelzéseit, és kihágások esetén együttműködnek a Védett Területek Nemzeti Ügynökségével (ANANP).